A befogadó szeretet jelei

 

Pál apostol élete alkonyán mérleget készít, és kijelenti: „A hitet megtartottam.” Vajon hogyan őrizte meg a hitét? Természetesen nem páncélszekrényben, s nem is úgy, hogy a föld alá rejtette, mint valami lusta szolga. Szent Pál az életét harchoz, futóversenyhez hasonlítja. Megőrizte a hitet, mégpedig azáltal, hogy nem csupán megvédte, hanem hirdette, kisugározta, messzire elvitte másokhoz is, és határozottan szembeszállt azokkal, akik Palesztina határain belül akarták tartani, mintegy „bebalzsamozni” Krisztus üzenetét. Ezért bátor döntéseket hozott, ellenséges területekre utazott, hagyta, hogy különféle távoli kultúrák provokálják, s mindig őszintén beszélt, félelem nélkül. Szent Pál megőrizte a hitet, mert ahogyan kapta, úgy adta tovább, s merészen eljutott a perifériákig, anélkül, hogy fedezékbe vonult volna vissza.

 

Ferenc pápa beszédének ezen a pontján ismét személyes kérdéseket tett fel hallgatóságának: Hogyan őrizzük meg a családban a hitet? Mint valami magántulajdont, mint egy bankszámlát? Vagy inkább megnyílunk mások felé? A keresztény családok misszionáriusok a mindennapi életben, s a hit sója és kovásza jelen van minden cselekedetükben.


 

A keresztény családok tehát a mindennapi élet misszionáriusai. Szívében mindenki vigye haza magával ezt a gondolatot mint egy házi feladatot, és válaszoljon arra a kérdésre: Hogyan áll az öröm kérdése nálad, a te családodban? Az igazi öröm a személyek közötti mély összhangból fakad, amelyet mindnyájan éreznek szívükben. Ennek a mély örömnek az alapja Isten befogadó, irgalmas, mindenkit tiszteletben tartó és legfőképpen türelmes szeretetének jelenléte a családban. A türelem isteni erény, és a családban megtanuljuk, hogy ezzel a türelmes szeretettel legyünk egymás iránt.

 

Egyedül Isten tudja összhangba hozni a különbözőségeket. Ha hiányzik Isten szeretete, akkor a család is veszít összhangjából, előtérbe kerülnek az egyéni érdekek, kihuny az öröm. Az a család azonban, amely megéli a hit fényét, természetes módon adja azt tovább környezetének, s valóban a föld sója, a világ világossága és kovász lesz az egész társadalom számára.