Vatikáni közvélemény-kutatás

 

Lorenzo Baldisseri érsek azt kérte a konferenciáktól, hogy „amilyen széles körben csak lehetséges, azonnal” osszák ki a kérdőíveket „az esperesi kerületekben és a plébániákon, hogy a helyi forrásokból származó információkat megkaphassák”.

 

A közvélemény-kutatás, amely a nemzeti püspöki konferenciáknak küldött kérdőívre adott válaszokból áll majd össze a világ minden részéről, a családról szóló jövő évi püspöki szinódus előkészítését szolgálja. Ez az első alkalom, legalábbis a II. vatikáni zsinatot követő szinódusi rendszer létrehozása óta, hogy az egyház központi hierarchiája a katolikusok széles rétegeitől gyűjt be információkat. A kérdőívet Baldisseri érsek október 18-án juttatta el a püspöki konferenciák elnökeinek.


 

A visszaküldési határidőt igen közelre tűzték ki: december 31-ére. A felmérés célja – amely tükrözi Ferenc pápa szándékát, hogy püspöki kollegialitás szellemében az egyház mozduljon el a Vatikán-központú megközelítéstől afelé, hogy a helyi egyházi vezetőket jobban bevonják a döntéshozatalba –, hogy a szinóduson részt vevő püspökök mélyebben megismerjék a hívők véleményét olyan kérdésekről, amelyek eddig sokszor elhallgatott vagy megosztó témáknak számítottak, és az irgalmas Jézust követve megoldásokat keressenek a felmerülő problémákra.

 

 

Anglia és Wales Katolikus Püspöki Konferenciája online is közzétette a kérdőívet, hogy bárki kitölthesse. Vincent Nichols westminsteri érsek így írt a Catholic Universe című lapban: „Fontos, hogy közreműködjetek, hiszen a szinóduson részt vevő püspökök így ismerhetik meg a keresztény házasság és család hivatásában élők, valamint az ő lel ki gondozásuk ért felelős emberek gondolatait és tapasztalatait.”

NCR/MK

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .