Ferenc pápa Nápolyban

Ferenc pápa március 21-én hajnalban helikopterrel indult egész napos látogatásra Pompeji és Nápoly városába. Pompeji közelében felkereste a Rózsafüzér Királynője-kegyhelyet, amelyet Boldog Bartolo Longo alapított 1875-ben. A kegykép előtt elmondta azt a rövid imádságot, amelyet a szentély alapítója hagyott az utókorra: „Rózsafüzér Szűzanyja (…) A gyermekek bizalmával tekintünk a te édes arcodra (…) Te megnyitod nekünk az ő szívét, az örömnek és a fájdalomnak, a fénynek és a dicsőségnek, az érettünk emberré lett Isten Fia titkának mélységét. (…) Az Egyház anyja és mintaképe, te vagy a mi vezetőnk és biztos támaszunk. Tégy bennünket egy szívvé és egy lélekké, a mennyei haza felé haladó erős néppé! Átadjuk neked nyomorúságainkat, a gyűlölet és a vér megannyi útját, ezernyi régi és új szegénységünket és főként a bűneinket. Rád hagyatkozunk, irgalmasság Anyja: esdd ki számunkra az Isten bocsánatát, segíts minket, hogy a szíved szerint való országot építsünk! (…) Utolsó leheletünk neked adott csókja belemerít minket egy fényhullámba, a szeretett Anya és az isteni Fia látomásába, aki a mi szívünk vágya és öröme, az Atyával és a Szentlélekkel együtt. Ámen.”

Majnek Antal imát és böjtöt kér

Az ukrán főpásztorok múlt hétvégi ad limina látogatásán Rómában részt vett Majnek Antal OFM, a kárpátaljai Munkácsi egyházmegye főpásztora. A Vatikáni Rádió tizenkilenc éves püspöki szolgálatának ad limina látogatásairól, az ukrajnai válsághelyzetről és egyházmegyéje helyzetéről kérdezte. E beszélgetés összefoglalását közöljük.

Ukrajna püspökei a Vatikánban

A pápa a lehetséges béke keresésére buzdított

 

Az ukrán görögkatolikus egyház főpásztorai és az ukrajnai latin rítusú püspöki konferencia tagjai február 16. és 21. között ad limina látogatáson jártak a Vatikánban. Ferenc pápa pénteken fogadta őket. A latin rítusú püspökök között jelen volt Majnek Antal ferences püspök, a kárpátaljai Munkácsi egyházmegye főpásztora is.

Ferenc pápa

Látogatás egy cigánytáborban

Ferenc pápa február 8-án délután plébánialátogatásra menet meglepetésszerűen meglátogatott egy cigánytábort. Kiszállt a kocsiból, és spanyolul beszélgetett az őt nagy örömmel üdvözlő lakókkal. Rómában és más városok szélén számos roma és szinti él táborokban. A pápa megáldotta a táborlakókat, majd folytatta útját a San Michele Arcangelo plébániára a Pietralata negyedben. (KAP)

Vatikán

Környezetvédelmi témájú enciklika nyáron

Az amerikai környezetvédelmi hatóság (United States Environmental Protection Agen cy) elnöke, Gina McCarthy január 30-án bemutatta a Vatikánban az amerikai klímapolitika alapelveit. Az ír katolikus származású McCarthy találkozott Peter Turkson bíborossal, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa elnökével, és Ferenc pápát arra kérte, hogy kapcsolódjon be a klímaváltozásról folytatott eszmecserébe.

Vatikán

Ferenc pápa az egységimahét lezárásakor

A pápa január 25-én részt vett a keresztény egység imahét befejezése alkalmából a római Szent Pál-bazilikában megtartott ima-istentiszteleten. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztény egyházak tartózkodjanak a prozelitizmus minden formájától. A keresztények egysége nem „rafinált elméleti viták” eredménye lesz, hanem a kölcsönös odafigyelés, az egymásra hallgatás gyümölcse – fogalmazott. (KAP)

Sírni és szeretni

Ferenc pápa tanítása Ázsiában

 

Ferenc pápa január 12-én este indult el hatodik külföldi apostoli útjára, amely Srí Lankára és Fülöp-szigetekre vezetett. A kilencórás repülőút után még huszonnyolc kilométert tett meg a fővárosig, ahol udvariassági látogatást tett Srí Lanka előző héten megválasztott köztársasági elnökénél, Maithripala Sirisenánál.

Másnap a buddhizmus, a hinduizmus, az iszlám és a keresztény vallások találkozójára került sor. A pápa hangsúlyozta, hogy szükség van a békés párbeszédre. Senkinek sem kell feladnia etnikai vagy vallási identitását. A katolikus egyház nagy szeretettel és gondoskodással fordul a szigetország felé, és mély tiszteletet tanúsít a többi vallás iránt – fogalmazott a szentatya.

Vatikán

Taps az édesanyáknak

Ferenc pápa január 7-én, a szerdai általános fogadáson az édesanyák nagyobb elismerését sürgette. Kevés támogatásban van részük az édesanyáknak, holott a társadalomnak komoly haszna származik a gyermekekért hozott áldozataikból. Az anyák az egyháztól sem mindig kapják meg az őket megillető elismerést. Ferenc pápa szavait nagy tapssal köszönte meg a hallgatóság. (KNA)