Várnai Péter

Kihasítani egy szeletet a világból, és visszaadni Istennek

Szerző:

A soproni Árpád-házi Szent Margit-templom az építészet mérlegén

 

A soproni Lőverekben Pápai Lajos győri megyés püspök március 1-jén szentelte fel az Árpád-házi Szent Margit-templomot. Az eseményről az Új Ember is készített riportot (március 8-ai lapszám). Évtizedek várakozása és imádsága teljesült, melyben a hívek szándékát a püspök megbízásából és támogatásával Bognár István plébános fogta össze.

Templomot építeni annyi, mint kihasítani egy szeletet a világból, és visszaadni Istennek. Az istenháza megszentelt terében az anyag eléri rendeltetésének csúcsát: hordozza a szentet. Ennél többre már nem viheti. Megfoghatóvá, láthatóvá alakítja a végtelen igazságot és a szeretetet. Épített tereink vésőként hagynak nyomot, melyet vagy érvényesnek tekintünk, vagy testidegenként fogadunk, szenvedünk el. A templom célja az örökkévaló és az időben utol érhető közti kapcsolat létrehozása, amelyben a személyes hit közösségivé, egyháziassá, sőt kozmikussá tágul. Egyszerre kétféle látásmód valósul meg: az ajándékozó Istené és a befogadó emberé.

Agymosás és félelemkeltés

Szerző:

Rettenetes hírek érkeznek a Közel-Kelet országaiból. Több magas rangú vatikáni diplomata is drámai helyzetről számol be. Közrend helyett terror, hit helyett erőszakos agymosás, vallási dialógus helyett gyilkos indulatok dúlnak. Nyomukban templomok romjai, kulturális értékek porrá zúzott maradványai. Élet, épület, érték egy sorssal végzi: tönkretéve, elpusztítva. Megszűnik a jog. Nincsenek szembenálló felek. Szent könyvekből kiolvasottnak vélt, állítólagos vallási tanításra hivatkozva ölnek, rombolnak. Társadalmi méreteket ölt a terrorizmus – a rettegés és a félelem az úr. Az egymásnak rontó erők állati ösztönöket szabadítanak fel. Itt nem lehet háborúról beszélni, mert szinte az összes tényező hiányzik, amely a jog és az igazság talajára helyezné az eseményeket.

Embertelen tettek

Szerző:

„Kisgyerekek és csecsemők zengenek dicséretet neked, Uram” – idézhetjük fel a zsoltáros szavát, amikor tiszta és egyszerű szavakkal dicsérjük Istent. A gyermekek szavai a szív tisztaságából fakadnak, mert ők tudják, hogy te vagy és létezel. Tudják, hogy velük vagy, tudják, hogy felettük állóan, mégis mellettük vagy. Értük-értünk lévő Isten vagy. A mi atyánk vagy, és mi a gyermekeid vagyunk. Valóban gyermekeid.

Dékán úr

Szerző:

Elsőéves kispapokként az esztergomi rondellán egy kiválóságokat nevelő egyetemről ábrándoztunk. Olyan intézményről, amelyben – a skolasztika hagyományait felelevenítve – nem a szervezet a döntő, hanem az érlelődő fiatal emberek és érett tanárok közötti kiegyensúlyozott emberi és munkakapcsolat. Az innen kikerülő mérnökök képesek együttműködni más tudományterületekkel is. Az 1990-ben vizionált egyetemen képződő katolikus műszaki értelmiség világszínvonalon műveli a tudományt, szilárd alapokon áll, és folyamatosan fejleszti a tudását.

Keresztre feszítve

Szerző:

Elmenni a Krisztus-követés végéig, és a legdrágábbal, az élettel fizetni érte. Nos, ez csak az Isten szeretetében kiváltságosok ajándéka. A II–IV. századi vértanúakták ilyen szikár egyszerűséggel számolnak be erről: „Sixtus pápát augusztus hatodikán az egyik temetőben négy diakónusával együtt kivégezték.” Rómában az egyház üldözése kivégzéssel és teljes vagyonelkobzással is járt. Szépek, de álságosak azok az ábrázolások, amelyeken a mártíromságot vállaló széttárt karral, szemét az égre emelve fejezi be földi pályafutását. Nem! A keresztényüldözés valami egészen más. A keresztényüldözést, a vértanúságot a félelem, a settenkedés, a besúgás nyitja meg, majd árulás és kínzás a folytatás. Ütlegek, sötétzárka, kivert fogak, vérző arcok. Végül egy híradásszerű kijelentő mondat: „Hadrianus császár alatt a keresztények templomait lerombolták. A kis városokban lakókat kivégezték, tulajdonukat elkobozták, fogságba vetették és megkínozták őket.” Róma egyik büszkeségében, az ötvenezer főt befogadó Colosseumban a „Kenyeret és cirkuszt!” jelszava mellett egy másik vérszomjas szólam is zengett: „Keresztényeket az oroszlánok elé!” Szent XXIII. János pápa óta méltán tartjuk ezen a szent helyen a nagypénteki keresztutat.

Épüljetek!

Szerző:

Örök igazságaink egyike: a labdarúgáshoz és az építéshez mindenki ért. Az még csak-csak természetes, hogy az életében mérkőzésen sosem járt tévénéző bombabiztosan meg tudja ítélni a tizenegyes jogosságát vagy a lesgyanús helyzetet. De vajon mi alapján alakít ki megfellebbezhetetlen véleményt arról, hogy az épületeink jók-e vagy sem? Ahogy tíz-tizenöt évi komoly felkészülés szükséges ahhoz, hogy a nemzeti címeres mezben pályára léphessen valaki, úgy legalább harminc évet kell megélnie, és megfelelő szakmai tudásra kell szert tennie annak is, aki egy épület megtervezését vállalja. Az 1. Építészeti Nemzeti Szalon Műcsarnokbeli kiállításán több mint száz tervező alkotásait mutatták be a kilenc hatalmas teremben. Jó volt látni, hányféle módon kapcsolódik az építészet a társművészetekhez.

Békeajánlat

Szerző:

Egyes történészek szerint az emberiség életének hömpölygése nem más, mint a háborúk történelme. Sokkal szívesebben vennénk, ha akár a gazdaságtörténetet, a várostörténetet vagy a kultúra történetét tekintenénk etalonnak. Mert a jó növekedése, a fejlesztés mégiscsak méltóbb tevékenység a rombolásnál és a gyilkolásnál. Sőt, ennél több is igaz, mert a történelem nem csupán a „lött dolgok ösmérete”, hanem elsősorban az üdvösségtörténet. Isten önmagában megbékítette az embert, és örökteljes közösségre hívta meg. Amit a bűn következtében egyszer elrontottunk és folyamatosan rombolunk, azt Isten egyetlen gesztussal – Fia odaáldozásával – hozta helyre. Minden békének ez az isteni tett az alapja, és minden békétlenségnek a hátterében ennek az elutasítása áll. Világosan látszik, hogy itt több és mélyebb folyamat zajlik a fegyverropogásnál. Ugyanis a szívében eltántorodott és értékrendjében felborult békétlenkedők folyamatosan egymásra törnek. Nem is tehetnek mást, hiszen szívükben van a gyilkos méreg: a féktelen hatalomvágy, a kizsákmányolás, a bizalmatlanság és a kapzsiság.

Szoborsorsok

Szerző:

Vannak szobrok, mint az ókor hét csodája egyikének tartott Kolosszus, amelyekből egy darabka sem maradt fenn. Akadnak, amelyek emlékét a környezetük őrizte meg, mint a római Colosseum a hajdani óriási méretű szomszéd alkotásét. Szintén Rómában egy szobor, a császár szobra előtt izzó parázsba kellett volna belemorzsolni pár szem tömjént, ezzel elismerni istenségét, és hittagadóvá válni.