Sajtóapostolokat keresünk

Hétről hétre – embertől emberig

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább.

Piacot nyitott a váci karitász

Beer Miklós püspök is találkozott az őstermelőkkel

A kistermelők és a városi fogyasztók egymásra találását segítő újabb kezdeményezés indult a Váci egyházmegyében. Az immár rendszeresen, havi egy alkalommal megtartott, úgynevezett Püspöki Piac után most az egyházmegyei karitász is piacot indított, amely június 22-étől minden pénteken nyitva tart Vácott, a karitász Hattyú utcai adományboltjának udvarán. Már az első alkalommal mintegy húsz őstermelő, kiskereskedő és kézműves portékái közül válogathatott a szép számú érdeklődő.

Vészkijáratok Isten felé

Könyvespolcra

Szent helyek a valóságban is léteznek. Ezt 2000 augusztusa óta tudom, amikor is két barátommal bejártuk a Szentföld tájait. Acsúcspont természetesen Jeruzsálem volt, azon belül is a Szent Sír- (az ortodoxoknál a Feltámadás-) bazilika. Aki elzarándokolt már ide, az tudja, hogy hosszú sor áll a templom közepén emelt kis építmény előtt, mely Jézus sírját rejti. Amikor harmadmagammal végre beléphettem, megállt az idő. Néhány szerzetes a sírnál szertartásba kezdett, s ezalatt nem engedtek senkit se be, se ki. Nem érzékeltem az idő múlását, nekem fel sem tűnt, milyen hosszan maradok, csak társaim jegyezték meg, amikor visszatértem közéjük, hogy azt hitték, már ki sem jövök többé.

Nigéria szétesik?

A nagy nyugat-afrikai ország két korábbi államfője, Olusegun Obasanjo és Ibrahim Babangida úgy látják, az államot a szétesés veszélye fenyegeti. Közös memorandumukban, melyben a százhatvanmilliós ország biztonsági helyzetét és stabilitását elemzik, így fogalmaznak: „Tűrhetetlen, hogy egyre több ártatlan ember veszti életét.” Az állami szerveket és a vallási vezetőket arra szólítják fel, hogy tiszteljék az emberi jogokat, és gyakorolják a megbocsátást. Jelenleg félelem és bizonytalanság uralkodik Nigériában, ahol a hétköznapi élet egyre lehetetlenebbé válik. Legutóbb július 29-én jelentették, hogy legalább nyolc ember vesztette életét egy észak-nigériai iparvárosban, Kanóban végrehajtott merényletben. A támadást a Boko Haram terrorcsoportnak tulajdonítják. (KNA)

A nemzeti konzultáció kérdései

a keresztény társadalmi tanítás tükrében 5.

A Jezsuita Európa Iroda (OCIPE) szempontokat vet fel, hogy ezzel támogassa az Új Nemzeti Konzultáció keretében kiküldött kérdőívek kitöltését és a felvetett társadalmi szintű kérdésekben való elmélyülést. Az Új Ember is fontosnak tartja, hogy ezen elgondolkodtató szempontok minél több emberhez eljuthassanak, ezért folytatásokban közöljük az Új Nemzeti Konzultáció kérdéseihez csatolt megfontolásokat. Ezúttal az utolsó kérésekkel kapcsolatos szempontokat adjuk közre.

12. kérdés: Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, akik korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások. Ön mit gondol?

Sajtóapostolokat keresünk

Hétről hétre–embertől emberig

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább.

„Határtalanul” Erdélyben

A Határtalanul című pályázat segítségével a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola hetedik osztályosai erdélyi körútjukon a „ferencesek nyomában” járva közel kétezer kilométert tettek meg.
Első szállásunk Szászvárosban volt egy gyermekotthonban, amelyet Böjte Csaba atya alapítványa működtet. A második éjszakát Gyimesbükkön egy panzióban és szintén Csaba testvér gyermekotthonában töltöttük. Harmadik éjszaka pedig Torockón aludtunk. A kirándulás legszebb élményét a csíksomlyói búcsú jelentette. Hihetetlen, mennyi ember zarándokolt ide határainkon belülről és túlról! Csodálatos volt látni, ahogy a keresztvetés pillanatában az egész tömeg megmozdult. Erdély olyan volt, mintha hazamentünk volna, és mégis máshol lennénk, egy mesében. Ez az út nagyon sokat jelentett nekem, és mindezt az osztályfőnökeinknek köszönhetjük.

Szigeti Fanni,
a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulója

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.