Karácsony 2.0 – szürkén, szépen
Elmélet vagy élet
Egész nap zsizsegtünk, a tesóm meg én, vártuk a szentestét. Gyerekkorunkban meghatározott forgatókönyv szerint zajlott a karácsony. Délután megettük a mákos gubát, becsomagoltuk a magunk tákolta ajándékokat (testvérem fából faragott tuskócskákat, na jó, szobrocskákat, én meg papírból hajtogattam-ragasztgattam angyalkákat), majd a szobánkban tűkön ülve, egymással incselkedve vártuk, hogy a szüleink feldíszítsék az apa által – anya bosszantására – a legutolsó pillanatban beszerzett fát, s zeneszóra, egymás (illetve én, a kicsi a bátyám) után bevonulva nekiláttunk a csomagok kibontásának. Számomra nem lehetett meglepetést okozni. Szégyen s gyalázat, minden évben kikutattam az ajándékokat. (Először véletlenül bukkantam rájuk, azután meg persze már érdekelt, mit kapok.)
