A magyar szerzetes-elöljárók új vezetői

A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) rendes tagjai március 19-én új elnököt és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Budapesten, az MRK tavaszi ülésén. Az új elnök Lobmayer Ágnes M. Judit SSND, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője lett (képünkön középen).

Koncertbérlet fülnek és léleknek

A hazai koncertélet egyik legmegbízhatóbb, ám mindig új meglepetéseket tartogató zenekara a Pannon Filharmonikusok. A pécsi együttes tizenöt éve indít bérletsorozatot a Müpában, műsorában a komolyzene csúcsalkotásait és a fősodor mélyén rejlő gyöngyszemeket változatosan fűzve össze. A Titánium című, 2018/2019-es évadra szóló bérlettel többek között a bécsi ikonokat, a cselló lelkét és Bruckner szimfonikus „katedrálisát” is hallhatjuk.

Belépni Krisztus húsvéti misztériumába

Nagyszombat éjszakáján, húsvét vigíliáján, 2015-ben a Szent Péter-bazilikában elmondott szentbeszédében Ferenc pápa Jézus tanítványai közül a nőket állította példaképül elénk. Egyedül az ő virrasztó, megrendült, alázatos, imádásra kész magatartásukkal leszünk készek arra, hogy átlépjünk a halálból az életbe. A Szentatya homíliáját (amelyet az idei évhez hasonlóan, a B liturgikus évben előírt perikópák alapján mondott el) közreadjuk az alábbiakban.

Isten kegyelmi ajándékai az emberiségnek

Bernard Bober kassai érsek-metropolita meghívására Kassára látogatott Erdő Péter bíboros, prímás. Az esztergom-budapesti érsek március 19-én előadást tartott a teológiai fakultáson, felkereste Salkaházi Sára testvér egykori rendházát, este pedig szentmisét mutatott be a Szent Erzsébet-székesegyházban.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.