Isten kegyelmi ajándékai az emberiségnek

Fotó: Kuzma Norbert

 

Erdő Péter délelőtt Családpasztoráció és kihívásai a XXI. században címmel olasz nyelvű konferenciabeszédet tartott a teológiai fakultás dísztermében. Az esemény előadója volt továbbá Juraj Jurica, Anton ­Fabian és Richard Kucharčík. Az eseményen jelen volt Ján ­Babjak eperjesi görögkatolikus érsek, Štefan Sečka szepesvár­aljai és Milan Chautur kassai görögkatolikus megyéspüspök, Alojz Tkáč emeritus kassai érsek, Marek Forgáč kassai segédpüspök, Haraszti Attila kassai főkonzul, az egyetem teológiai karának oktatói és hallgatói, a környék és a főegyházmegye két magyar esperességének papjai és hívei.
A találkozó elején a bíboros szlovákul mondott köszönetet a meghívásért és a bensőséges fogadtatásért. Mint mondta: örömmel jött Kassára, mivel ebben a városban született Salkaházi Sára testvér, akit XVI. Benedek pápa megbízásából Budapesten avatott boldoggá. Tisztelettel érkezett, mert itt született Slachta Margit is, a szociális testvérek alapítója – az ő hatására formálódott Sára testvér egyénisége, aki később a szociálisan rászorulókat szolgálta, egykor e falak között, a mai teológiai fakultás épületében is. Erdő Péter ezért – Bober érsek kérésére – örömmel hozta ajándékba Boldog Sára testvér másodlagos ereklyéjét.
Kora délután a bíboros meglátogatta Sára testvér egykori rendházát, amely jelenleg a főegyházmegye karitászközpontja. Az ajándékba hozott ereklyét az épület kápolnájában helyezte el, ahol Boldog Salkaházi Sára annyit imádkozott a maga és környezete megszentelődéséért. A bíboros a karitász dolgozóitól egy festményt kapott emlékül. Michal Tóth alkotásán Sára testvér látható, amint édesanyja meglátogatja őt az intézetben. A bíboros ezután a Szent Gellért pasztorációs központba ment, ahol papi rekollekció keretében találkozott a magyar nyelvű lelkipásztorkodásban részt vevő papokkal.
Erdő Péter este a főegyházmegye püspökeivel és papjaival közösen latin nyelvű szentmisét mutatott be a Szent Erzsébet-székesegyházban. Magyar nyelven elmondott homíliáját Pásztor Zoltán püspöki helynök tolmácsolta szlovák nyelvre. A főpásztor homíliájában többek közt arról beszélt, hogy Isten sokféle kegyelmet ajándékoz Egyházának és az emberiségnek. A különféle adományok egy-egy szent életében sajátos hangsúllyal mutatkoznak meg. Van, aki a nagylelkű, segítő szeretet adományát kapja a körülötte élő betegek, szegények, rászorulók javára. Ilyen volt Árpád-házi Szent ­Erzsébet, akit itt, Kassán különösen is tisztelünk. Mások arra kapnak küldetést, hogy vezessék az embereket Isten akarata szerinti közös célok elérésére. Mózes Istentől kapott küldetést népének vezetésére. Szent István király is különös kegyelmi ajándékokkal irányította népünk életét. Örülök, hogy Szent István király nagy tiszteletnek örvend Szlovákiában is, ezért ajándékoztam szívesen az ő ereklyéit többek között Bernard érsek atya plébániatemplomának is. Olyan szentek is vannak, akikben Isten hatalmát és szeretetét akarja megmutatni, mert feltűnő csodákkal kíséri életük útját, vagy erőt ad nekik a vértanúság elszenvedésére. A véres XX. században a mi országainkban is számtalan példát ismerünk erre. Egy különleges típust képviselnek a védelmező, gondoskodó, oltalmazó szentek. Halála után minden szenthez bizalommal fordulhatunk közbenjárásért, de van, akinek már életében is ez a küldetés játssza a főszerepet.
A szentmise végén Erdő Péter bíboros a Jövőért Alapítvány két kuratóriumi tagjának ünnepélyesen átadta a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont alap­kövét, amelyet két évvel ez­előtt áldott meg Bodollóban. Az iskolakomplexum építése hamarosan kezdetét veszi Szepsiben.
Bernard Bober érsek megköszönte Erdő Péter látogatását, és arra buzdította a nagy számban egybegyűlt híveket, hogy szlovákul és magyarul is fohászkodjanak a Budapesten 2020-ban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredményességéért. Emlékül egy festményt ajándékozott a bíborosnak. A kép alkotója Szabó Ottó, Sára testvér dómbeli szobrának készítője. A festmény a szenvedő Krisztust, a három szent kassai vértanút és Boldog Salkaházi Sára testvért ábrázolja.

Gábor Bertalan szepsi esperes

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .