A szabadulás ünnepe
Fotó: Jean-Vanier.org

 

Hogyan éljük meg keresztényként a húsvétot? Mit jelent a feltámadás? Jean Vanier, a Bárka közösség alapítója elmélkedését a The Tablet nemzetközi katolikus hetilap közölte.
A legtöbb keresztény úgy gondol a feltámadásra mint az élet győzelmére a halál felett. Végső soron Jézus győzedelmeskedett. De miként élték meg az első tanítványok Jézus feltámadását? Az erről való gondolkodás segíthet, hogy megértsük, miként éljük meg a húsvétot.
A zsidók számára a pészah a szabadulás ünnepe, annak évfordulója, hogy Isten kiszabadította népét az egyiptomiak rabságából. A húsvét tehát a szabadulás ünnepe is. Térjünk vissza az evangéliumi jelenetre. A galileaiakat, akik között Jézus tanított, üldözték a rómaiak, Heródes és követői, a kiskirályok, akik még több adó fizetésére kényszerítették a már eleve elszegényedett népet, sőt, még a templom papjai is gyötörték őket.
A tanítványok meg voltak győződve arról, hogy Jézus a Messiás; nagy erővel tanított, bámulatos csodákat tett, amelyek közül az utolsó Lázár feltámasztása volt. Biztosak voltak abban, hogy pészah ünnepén, a szabadulás évfordulóján valami nagyszerű fog történni, ami egyértelműen megmutatja majd, hogy Jézus a Messiás, akit a zsoltárok győzedelmes királyként hirdettek meg.
Ám mi történt a valóságban? Nem volt győzelem. Jézust halálra ítélték, rettenetes halálra. Megfosztották a ruháitól és a méltóságától. Keresztre feszítették. Tanítványai összetörtek: mégsem Jézus volt a Messiás – nem lehetett, mert a Messiás olyan valaki, aki diadalmaskodik, győzedelmeskedik. Ezért szétszéledtek, elkeseredésbe zuhantak. Mindenüket odaadták Jézusnak, és most teljesen elveszettnek érezték magukat. Azt gondolták, mindvégig tévedtek vele kapcsolatban. Néhányan biztosan dühösek is voltak rá.
Húsvét reggelén nem igazán hittek az asszonyoknak, akik azt mondták nekik, hogy látták Jézust, aki él. Ez nem lehet igaz, a nők biztosan csak képzelték az egészet. Két tanítvány elhagyta a csoportot, és elment Emmauszba. Mások zárt ajtók mögé húzódtak. Nem tudták, mit tegyenek. Aztán hirtelen megjelent közöttük Jézus, pedig az ajtót nem nyitották ki. És csak annyit mondott: „Békesség nektek!” Mindegyikükre szeretettel és megbocsátással tekintett.
És ebben a pillanatban minden egyes tanítvány szörnyű bűntudata és szégyene, ami azért gyötri, mert nem hitt, örömmé és csodálattá lesz az ő jelenlétében. Jézus csak annyit mond: „békesség”. Semmi többet. Mindegyikükkel megéli e pillanatban a közösséget, ami a megbocsátás. Tehát a húsvét ünnepe, a szabadulás ünnepe lényegében Isten megbocsátásának ünnepe. Követői, akik elvesztették hitüket, megszabadultak a bűntől és a szégyentől.
Jézus szereti őket – és szeret minket. Azt akarja, hogy mindannyian éljünk, hogy maradéktalanul szeretve legyünk és szeressünk. Azt akarja, hogy „húsvéti emberek” legyünk, a feltámadás emberei, akik elfogadják a megbocsátást, és akik megbocsátanak másoknak. Oly gyakran elfelejtjük az evangélium üzenetét. Lekötnek bennünket a világ dolgai. Több pénzt és több hatalmat akarunk szerezni – talán azért, hogy jót tegyünk. Jézus pedig jön, egyszerűen, hogy megbocsásson, hogy átadja a békéjét.
Mi történt ezután? Jézus azt mondta a tanítványoknak: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Rájuk lehelt, és azt mondta: „Fogadjátok a Szentlelket.” Aztán elküldte őket, hogy a béke és a megbocsátás közvetítői legyenek, hogy elmenjenek a világba, és megbocsássanak mindazoknak, akik a bűn rabságában élnek. Ez a húsvét üzenete. Jézus megszabadít bennünket a bűntől – és felszólít, hogy szabadítsuk meg a többieket.
Sokan közülünk a nyugtalanság állapotában élnek. Talán nem is vagyunk tisztában vele, de gyakran cipelünk olyan rejtett terhet, ami közel áll a bűnhöz. Mindannyian ismerjük az evangéliumi példabeszédet a gazdag emberről, aki mindennap fényes lakomát rendezett, és a szegény Lázárról, aki az utcán élt a gazdag ember kapuja előtt (Lk 16,19–31). Nagyon fájdalmas olvasni ezt a példabeszédet. Jézus azt kéri tőlünk, hogy mindenünket adjuk el és adjuk oda a szegényeknek? Ez biztosan nem lehetséges. Nincs talán családunk? Mi legyen a gyermekeinkkel, akiknek ételre és ruhára van szükségük?
Jézus a feltámadás ünnepén több szeretettel tekint mindannyiunkra, mint amennyit el merünk hinni. Megbocsát nekünk a hiányosságainkért, megszabadít bennünket a bűneinktől. Aztán elküld bennünket, hogy megbocsássunk másoknak, és így ők is megszabadulhassanak a bűntől. Mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy békét vigyünk oda, ahol ellenségeskedés van. Nem arra szól a meghívásunk, hogy eladjuk mindenünket, amink van. Hanem arra, hogy elkötelezzük magunkat egy olyan személynek, aki szenved, aki magányos és elveszett, és akinek szüksége van egy barátra.
Ez a feltámadás.

Forrás: Thetablet.co.uk
Fordította: Szalontai Anikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.