Otthon járó emlékeim böjtidőben falum templomába vezetnek. A vasárnap délutáni órákban, a litániák előtt előimádkozó asszonyok intonációjával megszólalt a népi passióváltozat ki tudja, hány versszaka, vagy péntekenként a keresztútjáráskor a szívbe markoló szöveg, dallam a Jézust kereső Szűz Mária fájdalmáról:
Elment Szűz Mária Szent Fiát keresni,
Hegyeket, völgyeket mindenütt kérdezni,
Kérdi eget, földet, a magas felhőket,
Nem látták Fiamat, kedves magzatomat?
Hogyne csengne a fülébe, aki már hallotta a virágvasárnapi passió korábbi változatának kezdő mondatait: „A mi Urunk, Jézus Krisztusnak kínszenvedése Szent Máté evangélistának írása szerint.”
Ha a szülők esténként keresztet rajzolnak álomba merülő gyermekeik homlokára, tudják-e, hogy ez már szokás volt az ókeresztény századokban is? Ha pedig a középkor egyik legrokonszenvesebb szentjének, Clairvaux-i Bernátnak a mondatát olvassuk, ráérzünk-e, hogy ez a szeretet Krisztus keresztjének titkában rejlik: „A hűséges katona nem érzi sebeit, amikor szeretettel szemléli Királya sebeit.”
In memoriam Thomas Becket
Ha dicsőség, lehet-e mulandó
Súly, amely mélységbe húz
fölemelhet-e századok sáncfalára
Gyorsvonaton utaztam vidékre. A hóborította alföldi sík mező végtelennek tűnt, a vonat kerekei jegesen pattogtak. Amikor fölszálltam, kellemes volt a kocsi belseje, de aztán egyre hűlt. Észrevettem, hogy egyetemista útitársaim egyike gyakran csapkodja az ablakot, a rögzítő patent az üveg és a keret között mindegyre csütörtököt mondott. Felkerültek a télikabátok, szó nélkül tűrtük a gyorsvonathoz méltatlan „magatartást”. A kalauz csak ennyit mondott: „Rosszak az ablakok.”
Az ember s az ízek égre nyíló kapcsolatáról elmélkedve az összefüggések szellemi és fizikai láncolatából a megnyert és elvesztett éden almája sem hiányzik, amelyről benső érzékkel mondja Kosztolányi Dezső: „Mindenki fölött álló igaz, megunhatatlan. Íz, amely hűsít és melegít, komoly zamat, mely táplál mindörökké. Az anyacsók zamata…”
A világ rendje az isteni kéz által irányítva mindig tartalmaz megmagyarázhatatlant. Egyszerű példából lehet kiindulni: a víz úgy van párosítva az élettel, hogy Jézus életében-tanításában is kiemelt elem: kegyelmet adó erő, a viharos tenger lecsöndesítése pedig a messiási idők megérkezését bizonyítja.
Francia közmondás tartja, hogy aki ízletes falatot vesz a szájába, jó hírt üzen a szívének. A hír itt magasabb rendű, túllép a modern fogalom körén, amelyet az érzékelés antropológiájának nevez a tudomány. Ez az emelkedettebb valóságfelfogás olvasható Aquinói Szent Tamásnál, de a racionalista Descartesnál is.
