Befejezetlen történet

Akkor jutott eszembe Kosztolányi egyik kis remeke A cukrászsegédről, aki elment szerencsét próbálni, s idegenben került kórházba. Úgy tett, mintha teljesen amnéziás volna. Világháború utáni időkben, amikor mindenfelé az ismeretlen katonát keresték szülők és barátok, egymás után látogatták a beteget, ellátva ajándékokkal, fölfedezvén benne fiukat, rokonukat. Aztán „beleszólt a rend”. Leleplezték, törvény elé állították, persze itthon. További sorsáról már nem nyilatkozik az író: a cukrászsegédet elnyelte az ismeretlenség.

Az utasok között nem volt cukrászsegéd, de egy-egy megszólalásból kihangzott az aggodalom: lesz-e munkahelyük, egzisztenciájuk, ha végeznek. El akartam mondani a történetet, de csupán idejegyzem az író záradékát: „Miért mesélem el ezt? Csak azért, hogy egy tételt igazoljak vele. Az egész földkerekségen munkahelyhiány van. Ennél azonban mindig nagyobb a szeretethiány. Lám a cukrászsegéd nem tudta eladni édes portékáit, de a szeretetre sok-sok vevő akadt. Úgy látszik, ez kapósabb áru (…) a cukrászsüteménynél is.” Böjtidőben az efféle megfontolás sem lehet közömbös.