Tóth Sándor

Apokaliptikus vers William Buttler Yeats A második eljövetele. A strófákban a múlt század sötét víziója tölti be a világteret. Jövendölése ez: (…) vad / Cammog majd Betlehembe, megszületni. Az újraeljövetel a világforgatagban ezt jelenti a költőnek: (…) széthull miden; már nem tart a közép; / a földet anarchia dúlja szét (…). Semmi sem szent, az ártatlanság áldozata megfúl. Egyesek a matematikai spirálelmélet „képletét” látják e sorokban. Az egyértelmű utalást a katasztrófákra. Ami századunkban történik, mintha erősítené az ír Nobel-díjas poéta félelmét.

Beszélgetés Gyüdi Sándorral

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, vezető karmestere. Repertoárján kitüntetett szerepük van a magyar mesterek műveinek, például Lajtha Lászlóénak. Tíz éve az ötvenhatos forradalomra és szabadságharcra emlékezve zenekarral, kórussal, szólistákkal a szegedi dómban lép fel – ünnepi hangversenyen. Elhivatott dirigens, akinek élete úgy kötődik a muzsikához, a színházhoz, mint levél az ághoz. Kevés idejéből kiszakított órában szívesen nyilatkozott lapunknak.

– Bár kora gyermekkoromtól komolyan tanultam zenét, nem készültem hivatásos muzsikusnak. A kamaszok kompromisszumot nem ismerő önvizsgálatával nem éreztem magam elég tehetségesnek a művészpályához, másrészt a zenével való kapcsolatomat érzelmi természetűnek tartottam. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban szerzett meghatározó élményeim alapján vonzódtam a tanári pályához. Érettségi után a szegedi egyetemre jelentkeztem, és matematika–fizika szakos középiskolai tanári diplomát szereztem.

Lehet-e gondolatfakasztóbb évszak az ősznél, ha az elmúláshoz keresünk analógiát? Szokáshagyományok kertjében november is a központban áll, amikor az emlékező esten mécsek, gyertyák gyulladnak sírdombokon, melyek örök halmokat idéznek: lélekvágyakat a végső beteljesedés reményében.

A múlt század egyik nagy megtérője, Dienes Valéria, a filozófus, író, a mozdulatművészet tudós megalapítója halála évében, 1978-ban írta azt a versét, amelyben élet és elmúlás ekként találkozik: Jön az Isten, majd ha rád talál / hűs kezével a kemény halál, / átemelnek óvatosan, szépen: / eggyel több lesz kiírva az Égen. // Jön az Isten, Három és az Egy, / megpillantod, honnan merre megy. / Hazamentél, nem hiányzik semmi: / elindultál mindörökre lenni…

Vándorbottal két férfi távolodik. Porzó utat hagynak maguk után. A nap már hanyatlóban. Bogárkák rajzanak, zúgásuk betölti az erdőzugot.
A vándorok nem sietnek. Haladnak. A céljuk határozott, kedvük a magány-eljegyzettségben sem tört ág. Mintha sejtenék a hangot, ami várja őket lejjebb, egy egészen kicsi szentélyben. A harang néma, mégis hallatszik valami dallam. Vigasztaló „rapszódia”, mint Brahmsé, akinek zarándoka a Harz-hegységet járta, s lelte meg a kegyelem nyugtató forrását. A vándorok énekelni kezdenek, mögöttük-előttük fenyves-kar a kíséret. A szentélyben letérdelnek. Az alkonyi árnyék, mely bevetődik, elfödi arcukat.

Könyvespolcra
Báger Gusztáv keresztény költő, egészében az. Keresztény egzisztencialista, mint Léon Bloy, a valóság éles szemű elemzője, tárgyak, események transzponálója, vagy mint T. S. Eliot, aki bankhivatalnok is volt. Báger közgazdász, egyetemi tanár.