Szikora Réka

Beszélgetés Csete György építészmérnökkel

„A szobába lépve rányitja az ember a hengerded tetejű utazóládára az ajtót, melynek belsejébe bele van írva a nevem: Csete György. Szép, műszaki betűkkel. Ebben a nagy faládában volt a holmim, mely Mártélyon még mindig megvan, pont a rajzasztalom lábánál” – meséli a Kossuth- díjas építészmérnök. A hetvenöt éves művész- mérnökkel arról beszélgettünk, mi maradandó és mi mulandó az életünkben, mit jelent az általa bevezetett élő építészet fogalma, és milyen anyagok és formák kellenek ahhoz, hogy harmonikusabb lehessen együttélésünk az épített környezetünkkel.

– Mit tart lényegesnek az építészetben?

– Fontos, hogy az anyag maradandó legyen. De tény, hogy minél keményebb, annál nagyobb feladat a megmunkálása. A követ csiszolni, milliméter pontossággal méretezni kell, hogy az egyes darabok szépen illeszkedjenek, és ha az ember végighúzza a kezét a felületen, ne sértse meg. A vasbeton például maradandóbb, de mint minden anyag, egyszer az is semmivé lesz: a benne lévő vasszálak megrozsdásodnak, ami a vas felületét és belsejét egyaránt tönkreteszi.

Isten az előszobában

Mékli Attila a bibliodráma találkozásairól

Ha Istent „kiküldjük az előszobába”, a saját életünknek is csak az előszobájában vagyunk – hiszen Istenhez fűződő kapcsolatunk elválaszthatatlan az önmagunkkal és a többi emberrel való viszonyunktól. Épp e két szál – a teológia és a pszichológia – termékeny összefonódása az alapja a bibliodrámának. Mit jelent a bibliodramatikus játék? Hogyan küldhetnénk bárhová is Istent? Miként kapcsolódnak bibliai szereplők és események az életünkhöz? Hogyan tapasztalhatjuk meg istenkapcsolatunk és emberi kötődéseink összefüggéseit? Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ a június 8-án megrendezett budapesti bibliodráma-konferencia és előadója, Mékli Attila katolikus pap, viselkedéselemző, mentálhigiénés, pszicho- és bibliodramatikus szakember.

Hazay Tímea foglalkozásain együtt zenél anya és gyermeke

Kerekeset, böködőset, simítósat, csattanósat, puszilósat – morajlanak a szavak a kis teremből. Belépve meghittség, ragyogó tekintetek fogadnak, és játékos légkör, amely azonnal lehetővé teszi, hogy magunk mögött hagyjuk a zakatoló világ robaját. Anyák – ölükben gyermekekkel – ritmikus szavakat ropogtatnak, lágy dallamokkal simogatnak, brummognak, brekegnek vagy csivitelnek, mikor mi kerül terítékre, vagy mit kínál éppen az ünnepi kalendárium. Hazay Tímea Ringató-foglalkozásain (www.ringato.hu) öt éve együtt zenél szülő és kicsi gyermeke. Az ölbeli játékok zenei, érzelmi és kapcsolatteremtő hatásáról, a kodályi koncepció fontosságáról és arról beszélgettünk, hogy az édesanya és gyermeke közötti kötődés életre szóló erőforrás lehet.

– Minden néphagyománynak – így a magyarnak is – létezik egyfajta rejtett pedagógiája. Ez mutatkozik meg az ölbeli játékokban. A lovagoltatók, hintáztatók, sétáltatók, altatók, simogatók, tenyeresdik, csiklandozók elsődleges célja, hogy építsék a szülő és gyermeke közötti bensőséges kapcsolatot, melyre aztán a felnövekvő ember későbbi élete során is támaszkodhat. Ahogyan Kodály mondja: „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható.”

„Az ünnep: a világ és életünk középpontja felé mutat” – írja egyik könyvében (A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás – Történet, eredet, hagyomány L’Harmattan Kiadó, 2009) Mohay Tamás néprajzkutató. A csíksomlyói pünkösdi búcsúra évről évre minden égtáj felől útra kelnek zarándokok ezrei, hogy részt vehessenek az ünnepen, mely e helyen a középkor óta hagyomány. Somlyón találkozik szent és profán, egyházi és népi. A megrendítő találkozásokról, a Mária-kegyhely különös vonzásáról, az ünnep paraliturgikus elemeiről és történetéről beszélgettünk az ELTE Néprajzi Intézetének igazgatójával.

– Egész Európában, de a Kárpát-medencében is számos kegyhely, búcsújáró hely található. Mitől vált ennyire fontossá Csíksomlyó?

– A magyarság körében évszázadok óta általános gyakorlat a szent helyekre való búcsújárás. Mindennek az a bizalom a vezérlő elve, hogy ilyenkor történik valami, ami átvezet a megszentelt létbe, a transzcendensbe. A túlvilággal való kapcsolatteremtést minden kultúra népi gondolkodása megformálta – mindenhol léteznek a két világ között közvetítők, táltosok, sámánok vagy akár asztaltáncoltatók.