Egy ajtó kinyílt

Anyák napi beszélgetés születésről, halálról, gyermekvállalásról

„Életem fordulópontja a 2008-as év: ebben az évben született és meghalt, majd fogant egy gyermekem” – írja blogjában Salamin Ágnes. A négy gyermeket nevelő asszony nemcsak saját és családja történetét írta újra, hanem mindazokét, akiket megérintett személyes története. Anyák napi interjúnkban a megfogant élet minden körülmények között való vállalásáról, születés és halál együvé tartozásáról beszélgettünk.  

Szálakból kötelet

Döntés és elköteleződés – a pszichológia és a teológia szempontjai

„Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van. Nekem tetszik a nagy, vörös és elálló fül.” Siv Widerberg svéd gyermekversében egyszerűnek tűnik a szerelem. A mostani párkereső nemzedék jó része az egyszerű és tiszta megoldások helyett a halogatást, hezitálást, próbálgatást választja.

Beoltva nőiséggel

Az anyává válás nehézségeiről Áldott állapotban van, másállapotba került, állapotos, terhes: ilyesféle kifejezésekkel illetjük a gyermeküket váró asszonyokat. A nyelv időbeli alakulása jól tükrözi az anyaságról, a női lét feladatairól és kihívásairól való gondolkodás változását. Létünk meghatározó kérdéseiről nem elég tanácsokat osztani, elvárni vagy konferenciát rendezni – az asszonyok és lányok legbelső élményét kell megváltoztatni ezen a téren – mondja Lux Elvira szexuálpszichológus.

Rosszkedvünk tele

Süli Ágota pszichiáter a depresszióról és a gyógyulás útjairól

A téli ünnepkör után, de még a tavasz első jelei előtt sokszor előfordul, hogy rosszkedvűnek, levertnek, fáradtnak érezzük magunkat. Hasonlóan volt ez már a novemberi nyirkos időben is, amikor egyre korábban kellett felkapcsolni a villanyt a szobákban.

Online nemzedék

A családbeli médiahasználatról

Webidentitással rendelkező új generáció van felnövekvőben. Sajátos önazonosságuk és életvitelük számos súlyos kérdést és problémát vet fel szüleik, nevelőik, sőt az egész társadalom számára.

Kincseink

A nyolcvanéves Daróci Bárdos Tamás zeneszerző családról és zenéről

Kórusművek és oratóriumok, a Lúdas Matyi és a Szaffi zenéjének szerzője, a magyar zenei hagyomány éltetője és továbbgondolója, pedagógus, dirigens, boldog férj, apa és nagyapa: Daróci Bárdos Tamás idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját.

A tehetségnek nincs színe

A roma fiatalok segítése közügy

A tehetséges ember helyes önértékeléssel, önbizalommal, kockázatvállalási képességgel és fokozott kudarctűréssel képes eljutni az igazi sikerhez, mely nem pénzt és hírnevet jelent – állítja Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke.