Kalotaszeg nagyasszonya

A Bar­tók vagy Kós Kár­oly ál­tal is igen ked­velt er­dé­lyi táj­egy­ség több et­nog­rá­fust is nép­raj­zi gyűj­tés­re ih­le­tett, mint Herman Ot­tó, Xantus Já­nos vagy a fo­nog­ráf­fal va­ló nép­dal­gyűj­tés út­tö­rő­je,  Vikár Bé­la. Az ő mun­kás­sá­guk nyo­mán buk­kant fel elő­ször a Ma­gyar­gye­rő­mo­nos­to­ron szü­le­tett Gyar­mathy Zsigáné Hóry Etel­ka ne­ve. Gyar­ma­thy Zsigáné hét gyer­mek édes­any­ja, a Bánffy gró­fok in­té­ző­jé­nek fe­le­sé­ge, fél év­szá­za­don át Ka­lo­ta­szeg mű­ve­lő­dé­sé­nek és szel­le­mi éle­té­nek irá­nyí­tó­ja, iro­dal­már, gyűj­tő és re­mek üz­le­ti ér­zék­kel meg­ál­dott vál­lal­ko­zó as­­szony. Nem cse­kély bá­tor­ság, di­na­miz­mus és hit kel­lett ah­hoz, hogy össze­fog­va a ka­lo­ta­sze­gi asszo­nyo­kat és fér­fi­a­kat a dús, ar­cha­i­kus min­ták, var­rot­ta­sok ké­szí­té­sé­nek ha­gyo­má­nyá­ból eu­ró­pai hí­rű há­zi­ipart hoz­zon lét­re: „Utam azon a kis fa­lun vitt ke­resz­tül, ahol a Kö­rös fo­lyó szü­le­tik. A fris­sen ka­szált ren­dek­ből nyá­ri zá­por ver­te fel a ki­mond­ha­tat­la­nul üde, bal­zsa­mos le­ve­gőt. Az út mel­lett ut­ca hosz­­szat var­ró­as­­szo­nyok ül­tek a le­ve­les ka­puk előtt: tíz­éves lá­nyok­tól a hat­van­éves asz­­szo­nyo­kig, ke­zük­ben a hal­vány­sár­ga vá­szon, azon vi­rí­tó ré­gi hím­zés­min­ták. Mind az a mun­ka, ame­lyet én ad­tam a ke­zük­be. Jól­eső ér­zés­sel né­zem a szép tar­ka ké­pet. Jól van, csak varr­ja­tok, csak varr­ja­tok!”
Gyarmathy Zsigmondné — ha ma él­ne, fel­cím­kéz­nénk, be­so­rol­nánk, vagy vé­le­mé­nyez­nénk, hogy mit is kel­le­ne csi­nál­nia ahe­lyett, amit épp tesz. Ő a sa­ját ko­rá­ban azon­ban egy­szer­re volt ter­mé­keny ki­tar­tó anya­ként és lan­ka­dat­la­nul al­ko­tó nő­ként — ez­ál­tal vált éle­te és élet­mű­ve a jel­leg­ze­tes ka­lo­ta­sze­gi táj, em­ber, tárgy- és szo­kás­vi­lág ál­tal má­ig őr­zött üze­net­té.