Szent Erzsébet nyomában

A Szent Erzsébet rózsája díjat idén Mészáros Gézáné Márta kapta, aki a kilencvenes évek eleje óta végez beteglátogató szolgálatot. A kalocsai kórházban hetente három-négy alkalommal járja végig a kórtermeket, valamennyi betegnek lehetőséget nyújtva a beszélgetésre. A gyógyítás világa korábban sem állt messze tőle, hiszen egy egészségügyi szakközépiskolában tanított. Szolgálatát Isten hívására vállalta.

Van embered?

A „Csak Egyet” szociális központról

A nyolc órai kapunyitás után pár perccel érünk a Király utca és az Izabella utca kereszteződéséhez, ahol az Új Jeruzsálem közösség „Csak Egyet” segítőközpontja található. A pincében már elkezdődött a reggeli, a körülbelül harminc vendég közül sokan teáznak, a többiek még a sorban várakoznak. Összesen száz-százharminc rászorulót várnak mára. Korábban előfordult, hogy négyszáz ember is megfordult itt egy átlagos napon, de idén nyáron be kellett szüntetniük az ebédeltetést, mert elfogytak a tartalékaik. Kunszabóné Pataki Anna, a központ vezetője még ebben is tud valami jót látni. Elmondása szerint megviselte őket az ebédosztás megszűnése, de most, hogy az emberek nagy része délelőtt elmegy ebéd után nézni, nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni az evangelizációra, tanúságtételre, imádságra, beszélgetésre.

Zarándokemlék

Sasvári pietàk a Néprajzi Múzeumban

„A búcsújárás kivonulás az otthoni környezetből, ahol minden a földi munkára, feladatokra emlékeztet, szabadulás az emberi vonatkozások kötelékéből, fölülemelkedés a megszokott mindennapokon” – fogalmaz Bálint Sándor Búcsújáró magyarság című művében a kegyhelyekre zarándoklás lelki indítékáról. Az Emlék Sasvárról címmel nyílt kiállítás pietài bizonyítják igazán, mennyire hozzátartozott a búcsújáráshoz a búcsúi emlék megvásárlása, hogy aztán az otthon részeként is emlékeztessen ama fölülemelkedésre. A Néprajzi Múzeum a Szakrális Művészetek Hete programsorozat keretében évről évre kamaratárlatot szervez, amelyhez az intézmény egyházi gyűjteményének tárgyaiból válogatnak. Ilyen módon a sasvári pietàk közül néhánnyal már korábban is lehetett találkozni, de egy egységes kiállítás részeként még nem voltak együtt láthatók.

Megújult a templom Horvátzsidányban

A Vas megyei falu Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomában több lényeges változás is történt négy hónap leforgása alatt. A régi tetőhéjazat cserére szorult, mert a tetőcserepek szétfagytak, így már nem töltötték be funkciójukat. Az új fedés betoncserépből készült, melynek alacsony a vízfelvétele, így hasonló problémával biztosan nem kell a következő évtizedekben szembe nézni. Lecserélték a teljes tetőhéjazatot, megerősítették a gerendákat, a külső falak pedig vízlepergető vakolatot és új színezést kaptak.

Kaput nyitottak Budapestre

Elkészült a Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium főbejárata

A Congregatio Jesu szerzetesrend fenntartásában működő Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium újonnan megnyílt főbejáratának és portájának átadóünnepségét szeptember 11-én tartották Budapest Belvárosában. A rendezvényen Puskás András, Belváros-Lipótváros alpolgármestere és Süllei László, az Esztergom–budapesti főegyházmegye helynöke mellett a rend és az iskola vezetői tartottak beszédet. Knáb Judit tartományfőnöknő elmondta: régi álom valósult meg a porta és a főbejárat felújításával, hiszen a rend mögött hatvanöt éve, a diktatúra idején bezárult kapuról lekerült a rács, most ismét szélesre tárhatják az ajtót fiataljaik és a világ felé. Kaszap Viktória főigazgató – a tartományfőnöknő gondolatát megerősítve – úgy fogalmazott: befelé és kifelé is szeretnének nyitottak lenni, s nem szigetként, hanem a főváros értékhordozó részeként kívánnak működni.

A püspöki konferencia üléséről

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 3. és 4. között megtartott őszi rendes ülésén többek között szó esett arról, hogy Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa október 19-én a budapesti Szent István-bazilikában boldoggá avatja Sándor István vértanú szalézi testvért. A szentmisén Erdő Péter bíboros, a püspöki konferencia tagjai és Pascual Chávez, Don Bosco Szalézi Társaságának rendfőnöke is részt vesz.

Hálótábor

Húsz éve kapocs a Kárpát-medencei emberek közt

A Háló közösség ötszáz fős nyári tábora augusztus 4–11-éig tartott Balatonkenesén. Keresztes Ilona, a Kossuth rádió szerkesztője, Körmendy Petra evangélikus lelkész, Hortobágyi Cirill OSB, Hofher József SJ és Orosz István görögkatolikus parókus voltak a tábor főelőadói. Az előadások után kiscsoportos beszélgetések, majd a többek közt Márfi Gyula veszprémi érsek és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát által celebrált szentmisék következtek. Sportvetélkedők, előadások, esténként pedig koncert, opera-előadás, táncház színesítették a programot.

Adj hozzá szeretetet!

A káposztásmegyeri plébánia tábora

Esztergomban táboroztak-lelkigyakorlatoztak a káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia felnőttjei, hittanosai, óvodásai augusztus 7-étől 11-éig. Mottóul az „Örvendjetek az Úrban szüntelen, újra csak azt mondom: örvendjetek!” páli gondolatot választották. Tomka Ferenc plébános a felnőtteknek szóló lelkigyakorlat indító előadásában hangsúlyozta: az öröm nem hangulat, és nemcsak a feldobottság érzésével járhat együtt. Jelentenie kell azt is, hogy igent mondok a nehézségekre is, és úgy dicsőítem Istent. Aki nem tud örömmel imádkozni, kezdjen el szeretni, aki pedig képtelennek érzi magát a szeretetre, kezdjen imádkozni.