Hálótábor

De mi is a Háló? A Háló az egyházon belül él, és annak közösségi arcát hordozza – áll a honlapján a bemutatkozás fül alatt. Közösség is, de nem a hagyományos értelemben, nem kapcsolódik egy konkrét helyhez vagy lelkiséghez. Célja nem más, mint a közösségek közti kapcsolatok építése. „Évi huszonöt találkozót szervezünk, különböző Kárpát-medencei városokba” – meséli Koncz András, a Hálóiroda vezetője. Elmondása szerint cél a közösségek táplálása, megerősítése, összefűzése. Évente mintegy ötezer emberrel kerülnek kapcsolatba, akik nem feltétlenül tartoznak lelkiségi mozgalmakhoz, lehetnek plébániai vagy egyéb csoportok tagjai is.


Balatoni táboruknak az Üzeneted jött! címet adták. A címválasztással igyekeztek elérni, hogy Jézus példabeszédeire – amelyekről a tábor szólt – ne csak kétezer éves történetekként gondoljanak a résztvevők, hanem mai, élő üzenetekként. Ne szaladjanak el mellettük, hanem vizsgálják meg őket, és személyesen vonódjanak bele a jézusi gondolatokba.

Minden korosztály képviseltette magát a táborban: a legfiatalabb résztvevő egyéves, a legidősebb pedig nyolcvanöt volt. A Kárpát-medence minden területéről érkeztek táborozók: ötven-ötven fő a Felvidékről és Kárpátaljáról, hetven-hetven fő Partiumból és Délvidékről, száztízen Erdélyből és százötvenen Magyarországról. Koncz András reméli, a jövőben sikerül a szlovén közösségeket is bevonniuk a Hálóba. Azt is szeretné elérni, hogy még többen meglássák: Jézus közösségi egyházat alapított.

Fotó: Háló

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.