Szent István uralkodása kultúránk jelképe

István királyt 1001-ben, Esztergomban koronázták meg. Úgy tudjuk, hogy a koronát Szilveszter pápától kapta. Egyes történészek szerint azonban ez legenda…

– Szent István korára vonatkozó egzakt forrásaink nagyon szűkösek. Néhány felvillanó fény az eléggé homályos történelemben az, amire építhetünk. A későbbi legendák ugyan kiszínezik, de hangulatának, lényegének megfelelően rajzolják meg a Szent István korabeli valóságot, bár az bizonyos, hogy ezek nem részletes riportok vagy jegyzőkönyvek. Kétségtelennek látszik, hogy István király a pápától kapott koronát és „áldást”. Ugyan a híres Szilveszter-bulla szövege kései hamisítványnak bizonyult, ám a korona megküldésével valamilyen pápai iratnak, felhatalmazásnak igenis együtt kellett járnia. Mindenesetre a folyamatok oda vezettek, hogy itt egy egyházilag és nemzetközileg elismert királyság keletkezett. Magyarország képes volt önállóságának érvényt szerezni.

István király negyvenkét évig uralkodott, és halála előtt az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Az ország fölajánlása, az István királyhoz kötődő Szent Korona, István király fönnmaradt jobb keze Magyarország, a magyar hívek számára nem csak történelmi értékkel bír. Hogyan forrt össze ennyire István király műve, koronája a vallásos hittel? Hozzátehetném még azt is, hogy Istvánt apostoli királyként tartjuk számon.

– Az izaposztolosz bizánci címet valamilyen értelemben III. Ottó császár udvarában is ismerték. Az uralkodó kortársa volt Szent Istvánnak és édesanyja bizánci hercegnő volt. III. Ottó saját magát a lengyelek és a magyarok megtérítése miatt apostolinak nevezte, maradt is fenn róla ilyen okmány. Egyébként apostolinak gyakran azokat az uralkodókat nevezték, akik a népüket a kereszténységre vezették. Erre még Werbőczy Hármas-könyvében is találunk utalást. Igaz, talán egy kicsit ellentét formájában fogalmazva, ami nem teljesen felel meg a történelemnek. Azt írja, hogy Magyarországon a kereszténységet nem az apostolok prédikációja terjesztette el, hanem a király kardja. Az apostoli királyságot politikai és katonai értelemben magyarázza, ami ilyen kizárólagosan természetesen nem igaz, hiszen prédikáció nélkül, a szerzetesek és más egyháziak szolgálata nélkül a kereszténység nem terjedt volna el. Abban, hogy az emberek szívébe is beköltözött a keresztény hit – nyilván fokozatosan és nem egy generáció alatt – nagyon sok mindenkinek az imádsága és a munkája benne volt.

Tudjuk, hogy a Szent Korona körül nagyon sok a hagyomány, legenda, sok a történelmi valóság, talán olyanok is, amelyekről kevesebbet beszélünk. Gondoljunk a Szent Korona latin betűs zománcképeire, amelyekről a művészettörténészek azt állítják, hogy igen régi itáliai munkák, talán a XI. századból valók. De ha Velencében a Szent Márk-székesegyház főoltára mögött megtekintjük a Pala d’Orót, azt a nagy aranytáblát, amin több sorban és rétegben zománcképek vannak, ennek az alsó, legrégebbi rétegében, a laikus előtt is nyilvánvalóan, nagyon hasonló stílusú, méretű, még a keretbefoglalás technikáját illetően is ismerős jellegű képek találhatók. A velencei művészettörténészek teljes határozottsággal mondják, hogy a tábla Orseolo dózse idejében készült. Úgy tűnik, hogy azért a Szent Korona latin része talán mégiscsak Szent István kora tájára tehető. És abban sincs semmi meglepő, ha a latin felírású zománcképek Itáliából érkeztek. Ilyen értelemben érdemes lelkiismeretesen és nyitottan vizsgálni a Szent Koronának ezen elemeit is.

Ami a Szűz Máriának való ország-felajánlást illeti, az ikonográfiai szempontból is nagyon fontos része a Szent István-kultusznak. Ahol azt látjuk, hogy egy uralkodó koronáját ajánlja fel Szűz Máriának, ott az uralkodó szinte mindenütt Szent István király. Fatimában, az ottani bazilikában nagy tisztelettel ábrázolják Szent Istvánt, mert ő volt az első uralkodó, aki országát Szűz Máriának ajánlotta. VII. Gergely pápa idejében felmerült, hogy Szent István az országot Szent Péternek ajánlotta fel. A magyar legendárium viszont részletesen szól arról, hogy hogyan bízta rá Szent István az országát Szűz Máriára. Ebben az emlékben, legendában is, mint Szent István körül majdnem minden emlékezetben, ott van a magyarság önállóságának, az ország önállóságának az elismerése. Szűz Mária mint Patrona Hungariae úgy is felfogható, hogy Szűz Mária az önálló, független Magyarország védőasszonya. Az akkori helyzet, az ország jövőjéért való aggodalom és az őszinte hit lélektanilag teljesen indokolhatta, hogy Szűz Máriára bízta az ország sorsát, ha mi emberi erővel nem tudjuk biztosítani, hogy pontosan mi lesz. Az isteni gondviselésbe vetett bizalomra, Szűz Mária anyai pártfogására mindig szükségünk van.


A Szent Jobbot a Szent István-bazilikában tiszteljük, ám István királynak vannak máshol is ereklyéi. Vajon ennek a tiszteletnek mi az alapja?

– A szentek, főleg a vértanúk sírja kezdettől olyan helynek számított, ahová a keresztények imádkozni jártak. Sőt a szentmise bemutatásának a helyéül is gyakran választották, még a katakombákon belül is. Maradtak fönn olyan sírok, amelyeknek a tetejét oltárjellegűen alakították ki. A szentek maradványainak tisztelete természetesen nem mágikus gondolat a keresztények számára, hanem a szentek közösségében való hithez tartozik. Ha hisszük, hogy a keresztényekkel a halál után is közösségben maradunk, ha hisszük, hogy érdemes imádkozni azért, aki meghalt, mert ez is segíti útját az örök boldogságra, ha hisszük, hogy az üdvözült szentek közben tudnak járni értünk, ha tudjuk kérni a pártfogásukat, akkor ezzel nagyon is összhangban van, hogy tiszteljük a szentek képét, vagy földi maradványait, mert ez is egyfajta kapcsolatot teremt az illető szenttel. Ebben az értelemben alakult az ereklyetisztelet. És ebben az értelemben becsülték sokra Szent István korában az ereklyekincset is. Úgy tartották, hogy akinek az ereklyéje ott van a közelükben, annak a különleges pártfogását könnyebben megkapják. Éppen ezért gyűjtötték az ereklyéket, sőt hadizsákmánynak tekintették őket. Tudjuk, hogy Szent István, például Bulgáriából ereklyekincset is hozott magával, de hasonlóképpen voltak ezzel mások is. A pápák, megint csak a középkorban, különleges erőt tulajdonítottak annak a ténynek, hogy Szent Péter sírja közelében írnak meg egy levelet. Nyilván Szent Péter pártfogását is kérték, s nem véletlenül datálták néha úgy a leveleket, hogy kelt Szent Péternél, azaz Szent Péter sírja közelében. Hasonló tisztelettel találkozunk például Szent László sírja esetében. Nagyváradon Szent László király sírja egyrészt kegyhellyé vált, ahol csodákért, gyógyulásokért és különböző kegyelmekért imádkoztak, másrészt pedig a legrettenetesebb bizonyító esküket Szent László király sírjára kellett letenni.

A Szent Jobb Szent István hiteles ereklyéje, az a kéz, amely hajdan az országot kormányozta. Más jeles ereklyéket is őrzünk első, szent királyunktól: Székesfehérvárott, Krakkóban, Esztergomban és másutt is. Az utóbbi években Szent István nevét viselő templomok, főleg a határon túli magyar közösségek kértek apró ereklyéket névadó szentjük földi maradványaiból. De magyar eredetű ortodox közösség is jelentkezett már hasonló kéréssel. A moszkvai pátriárkátus székesegyházában is tisztelik Szent István király ereklyéjét.

Bíboros úr, összefoglalná, hogyan látja Szent István királyunk életének, művének jelentőségét, a mai napig tartó aktualitását?

– Szent István koncepciója az, ami máig is érvényes. Szent István fontos dolgokat egyesített magában úgy, hogy az azóta is alig sikerült valakinek, és talán senkinek sem olyan tartósan, mint neki. Egyesítette a személyes keresztény hitet, a nyitottságot, a nagyfokú együttműködést és szeretetet Európa többi népével. Egyesítette magában a magyarságnak azt a szeretetét, ami érzékennyé tette őt az ország függetlenségével kapcsolatban, tehát hatékonyan és bölcsen elkerült minden olyan helyzetet, ami a függetlenség feladásával járt volna. Igyekezett, hogy az országot az akkori idők eszményei szerint fejlessze. Az infrastruktúra első kiépítése, akár a templomok, kolostorok, a plébániarendszer is nagymértékben ezt segítették. Ugyanakkor nála mindez személyes hittel is párosult, tehát nem pusztán a hasznossági szempont dolgozott benne, lelkében ennél sokkal több volt. Ő volt az, aki egyszerre tudta soknyelvű népét becsülni és szeretni, ugyanakkor a magyarságot hitelesen képviselni. Olyan értékeket egyesített magában, amelyeket utána csak kevesen találtak meg harmonikusan. Szent István sikeres volt mint katona és mint uralkodó is. Soha nem veszített el háborúkat, ugyanakkor nem volt agresszív. Egész uralkodásának történetéből az látszik, hogy nem kereste a konfliktust, nem járt fosztogatni, nem akart imperialista módon terjeszkedni sem. Egyszerűen megvédte a hazáját, amikor kellett. Szent István egész uralkodása valóban a magyarságnak, a magyar kultúrának és államiságnak jelképe, valamint mindannak, amit közös értékként, azt hiszem, ma is fel kell ismerni és tisztelni kell.

Fotó: Kissimon István