A püspöki konferencia üléséről

Hamarosan véget érnek a Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templom külső és belső munkálatai. A világörökség részét képező épület felújításáért hálaadó szentmisét tartanak október 13-án, 18 órakor. A szentmise keretében Erdő Péter bíboros felszenteli a templom új oltárát, és elhelyezi benne Szent István, Szent Imre, Boldog Gizella, Szent Gellért és Szent Adalbert ereklyéit. Október 12-én, szombaton 9 órától a templom ingyenesen lesz látogatható.

A konferencián a püspökök tájékoztatást kaptak arról, hol tartanak jelenleg a közneveléssel, valamint a hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatban a kormányzattal folytatott egyeztetések. Az új rendszer még sok bizonytalanságot okoz, de a nyitott kérdések remélhetőleg hamarosan rendeződnek az elmúlt két évtizedben kialakult és az egyenlő finanszírozás elvén alapuló jogszabályi gyakorlatnak megfelelően.


A Magyar Katolikus Kultúra Napjaihoz is kapcsolódva az MKPK országos kórustalálkozót szervez október 19-ére a Kongresszusi Központba. Az eseményen közel kétezer énekessel fellép az ország számos kiemelkedő egyházi énekkara.

A júniusi dunai árvíz során a Katolikus Karitász a folyó több szakaszán részt vett a kárfelmérésben, valamint a helyreállítási munkák előkészítésében. A segélyszervezet minden esetben olyan családok házának helyreállítását vállalta, amelyek életvitelszerűen élnek az ingatlanjukban, és nem rendelkeznek biztosítással. A munkálatokra várhatóan mintegy százhúszmillió forintot fordít a karitász.

Erdő Péter bíboros arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szent István Társulat kiadásában már magyarul is olvasható Ferenc pápa Benedek pápával közösen írt enciklikája, a Lumen fidei. Keresztes Szilárd püspök szerkesztésében megjelent A Biblia lelkipásztori konkordanciája, a Szentírás lelkipásztori szempontból fontos szavainak és fogalmainak elemző és összehasonlító szótára, amelyhez hasonló részletes kiadvány még nem volt forgalomban hazánkban.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .