Zarándokemlék

 

A legenda szerint a Sasvári Pietà elnevezésű szobrot 1564-ben faragtatta Bakics Angéla, gróf Czobor Imre nádori helytartó felesége hálából, hogy férje iránta érzett haragja megenyhült. Az útszéli képházban elhelyezett Fájdalmas Szűz-reliefnek hamarosan csodatévő híre kelt, zarándokok sokasága érkezett a városba, hogy a segítségét kérje. A XVIII. században a pálos rend udvari támogatással pazar templomot építtetett a kultuszhelyen, a régi hársfa szobrot pedig a barokk főoltárba foglalták. A sasvári búcsúk, illetve a pietàk mint kegytárgyak így végérvényesen részei lettek a zarándokkultúrának.

 

A népi ábrázolásokon, másolatokon, a faragott-festett szobrocskákban, melyek önmagukban vagy Mária-házakba foglalva állnak, egyértelműen felismerhető a pietà. A faszobrok készítéséről ugyan nem sokat tudunk, annyi viszont bizonyos, hogy a XIX. század második felében készültek faragóspecialisták műhelyeiben. Az általuk készített reliefek lapos, könnyű tárgyak, melyek jól elfértek a búcsúsok tarisznyáiban. Alkotóik, akik nagy mennyiségben állították elő a pietàkat, nem törekedtek a kegyszobor tökéletes másolására, szobraikat egyéni jegyekkel is felruházták. A másolatok minden esetben fából készült darabok, melyekhez csappal rögzített talapzat és koronák csatlakoztak. Ez utóbbiak egyben a tárgyak legsérülékenyebb pontjai, néhány kiállított darabról hiányoznak is. A pietàk, melyek a parasztházak tisztaszobáinak ékei voltak, az 1960-as évek második felére, a ’70-es évek elejére elvesztették szakrális jelentésüket, így tulajdonosaik vagy leszármazottaik szívesen szabadultak meg tőlük régiségkereskedők, múzeumok segítségével – meséli Sedlmayer Krisztina, a kiállítás szervezője.


 

A pietà könnyen felismerhető ikonográfiai jelként mutatkozik meg a kiállításon bemutatott textílián, a felvidéki üvegfestményeken, valamint a ponyvanyomtatványokon, szentképeken is. A tárlókban látható két kerámiáról, illetve a bokályról (faragott szenteltvíztartó) tudjuk, hogy egy stomfai műhelyben készült. A szintén Sasvár közelében elhelyezkedő Holics – Stomfához hasonlóan – híressé vált kegyképpel díszített kerámiáiról.

 

Hogyan kerültek a tárgyak a paraszti háztartásokba? Ennek kiderítéséhez segítséget nyújtanak Orosz István búcsúvezető visszaemlékezései, melyeket Bálint Sándor néprajzkutató rendezett sajtó alá Egy magyar szentember címmel, és amelyekből részletek olvashatók a kiállítás falain is. Orosz István több alkalommal is járt Sasváron, ahol nagy mennyiségű pietàt vásárolt, és ezeket a történelmi Magyarország egész területén értékesítette. Természetesen voltak olyanok is, akik maguk jártak Sas váron, és vettek pietàkat egy-egy Má rianaphoz kapcsolódó búcsúban. „Sas – váron most is van két kegytárgybolt, ahol ugyan a kiállítottakhoz hasonló kidolgozott pietàkat nem lehet kapni, de sok olyan kegytárgy vásárolható, amelyen maga a pietà megtalálható. Ezek ma is népszerű ajándék- és búcsústárgyak, melyek kiállításunkon is megtalálhatók” – meséli Sedlmayer Krisztina. A hagyomány nem szakadt meg, hiszen ma is járnak az emberek – jórészt szlovák katolikusok – Sasvárra, ahol kegytárgyakat vásárolnak. Šaštin ma a legjelentősebb szlovák búcsújáró hely, melyet a Fájdalmas Szűzanya ünnepén, szeptember 15-én évről évre zarándokok ezrei keresnek fel.

Fotó: Fábián Attila