Szent Imre nyomdokain

Szent Imre fiatalon megtért a szemmel nem látható világba, s az égieknek ajánlott ország örök hercegévé, a magyar fiatalság eszményévé lett. A balassagyarmati Szent Imre keresztény iskola buzgón ápolja névadójának kultuszát.

 

A kétnapos ünnepségsorozat számos színvonalas eseménnyel, előadással, vetélkedővel emlékezett meg az örök ifjú szentről.

 

November 5-én Beer Miklós váci megyés püspök szentmisét mutatott be az iskola diákjainak, tanárainak és az ország minden részéből érkező vendégeinek a Szentháromság- plébániatemplomban. Megható volt a több száz fiatal csengő hangján az Úr imádsága és a közvetlen, szeretetteljes együttlét. Melo Ferenc igazgató úr idén is átadta a Szent Imre-díjakat, megtisztelve ezzel a felnövekvő nemzedékeket kiemelkedő odaadással szolgáló kollégákat és támogatókat.


 

 

A szentmise keretében Beer Miklós megáldotta és felszentelte a Templomunk a mi iskolánk tehetséggondozó oktatási program eredményeként megvalósult Szent Imre-freskót, amely az iskola külső falát díszíti. Az alkotás Lencsés Zsolt és Dávid Zsuzsanna festőművész vezetésével, az ország több iskolájának bevonásával készült el.

 

Az immár tradícióvá vált Szent Imre-napok megemlékezése után úgy őrizzük magunkban a szent alakját, mint az utolsó őszi napfény melegségét. Jövőre újra összegyűlünk tiszteletére.

Fotó: Gránitz Miklós

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .