Ha hazánk templomtérképén például Szabó Zoltán Szerelmetes földrajzának lelkületével tekintünk végig, bizonyára felsejlik bennünk is egy-egy emlékkép, mikor „a templom úgy állt a dombon, az idő úgy fordult, a nap úgy hanyatlott le”, hogy a táj olyképp mutatta meg magát, „mintha éppen e pillanatot és helyet találta volna alkalmasnak arra, hogy önmagáról vallomást tegyen”.
Anyanyelvünket féltő szakemberek és tanárok évtizedek óta hiába küzdenek a vonatkozó névmások helyes használatáért. Sajnos ma már ott tartunk, hogy visszasírjuk azokat a boldog időket, amikor még „csak” az ami és az amely kötőszavak szabályos használatával kapcsolatban folyt – az eredménytelennek bizonyuló – küzdelem. Hiszen ma nemcsak az élőbeszédben, de az amúgy tartalmas írásokban is egyre gyakoribb az aki vonatkozó névmás helytelen használata.
A Balaton-felvidéki Szent Balázs-templom romjainál – Teremtett világunk szépségei közül sokunknak a Balatonfelvidék adja azt a kivételes tájélményt, amelynek során a látottak saját érzelmeinkkel, vágyainkkal, emlékeinkkel is kiegészülnek, olyannyira, hogy – miközben egyfajta eszmei többlethez jutunk – megnyílunk a transzcendencia felé is.
A még korántsem kellő intenzitású, következésképp további „fejlesztésre” szoruló határ menti régiós együttműködés egyik legtermészetesebb színtere az Ipoly völgye. Ha az ember például a Börzsöny utolsó nyugati magaslatáról, a pompás panorámát nyújtó Nagy-Galláról – mint ki gépen száll fölébe – széttekint, megbonthatatlan egységben tárul elé a fél Duna-kanyar Zebegénytől Esztergomig, s a sok-sok templomtorony is segít a térség településeinek (Pilismarót, Márianosztra, Szob, Letkés és Ipolyszalka) azonosításában.
Az „éneklő egyház” zarándokútja – A csomagokhoz tegyetek be negyven darab Éneklő Egyházat is! – hangzott el kórusvezetőnk, Tünde szájából a figyelmeztetés, mikor a felső-krisztinavárosi templom énekkarának tagjai elindultak szepességi zarándokútjukra.
Egy látszólag jelentéktelen kis cikk jelent meg hatvan évvel ezelőtt a Vigiliában, Változik a föld arca címmel. Szerzője a piarista Karl János (1891-1956), több kitűnő földrajzi tankönyv írója. Cikkében két könyvet állít párhuzamba.
Szkólák, egyházi énekkarok találkoztak nemzeti búcsújáró helyünkön, Mátraverebély-Szentkúton. A hangulat, melyet a kórusok éneke kiváltott, Sík Sándor egyik közelben született versével írható le, hiszen sokunknak sikerült „Nem erőlködni befelé sem, / csak bámulni a létezésen, / a parttalanban elmerülni / És úszni benne és örülni…” (Mint a Mátra).
Folyik a vita a Nógrádi Gergely átírásában (a sorozatcím kifejezését használva: újramesélésében) megjelent néhány klasszikus magyar regényről, köztük az Egri csillagokról.
