Jegyzet: A miatyánk és a dzsi-pi-esz

Többnyire nem is tudatlanságról vagy hanyagságról, hanem újkeletű „megszemélyesítés” terjedéséről van szó. Minden érettségizett honfitársunknak tudnia kell(ene) a szabályt: a vonatkozó névmások közül az aki személyre vonatkozik, az amely, ami más élőlényekre, dologra, míg az amelyik több személy vagy dolog közül egyre. Következésképp vonatkozó névmásként nem használható az aki még a több emberből álló csoportot jelentő főnevek után sem, mint például a család, vállalat, iroda, részleg, egyetem, csapat, minisztérium, bizottság, egyesület, képviselet, stb. Mégis sűrűn halljuk: „a szakszervezetek, akik sztrájkoltak”, „az a szürkemarha, aki az állattartó egyesület nyilvántartásában szerepel”. Egy tudományos dolgozatban ez volt olvasható: „A kialakuló feudális társadalomban nagy szerepet játszott az egyház, aki a törvényesség elvét, a műveltség igényét képviselte.” De az egyik legismertebb katolikus könyvkiadó nemrég megjelent könyvében is ez áll: „a katolikus egyház, aki olyan intézményként határozta meg magát, mely az egész világ felé szóló küldetéssel rendelkezik”. Bár érezzük: a család mint szeretetközösség, az egyház Isten népe „magasabb minőségű”, mint a közélet annyi más csoportja, gyülekezete, az aki használata mégis helytelen. Ugyanakkor Isten maga is személy, tehát nemcsak joggal, hanem nyelvünk törvényét követve helyesen imádkozunk hozzá több mint ezer éve, hogy mi Atyánk, (a)ki a mennyekben vagy… . Telefonhívásunkra nemritkán gép válaszol: „Elektronikus hangot fog hallani, aki tájékoztatja…” – Mi tagadás, manapság egyre nagyobb szerepet kapnak életünkben a legmodernebb technikai eszközök, amelyeket (és nem akiket) még ha már-már többet hallgatjuk is, mint embertársainkat, akkor sem illeti meg őket a személyes vonatkozó névmás. S ma már nem kell attól tartanunk, hogy egy világvárosban eltévedünk, s reménytelenül magunkra maradunk, hiszen az autónkban „egy gombnyomásra megszólal a GPS, aki eligazít”. S öregkorunkra sem kell félnünk az egyedülléttől, hiszen – ahogy az MR1 Kossuth rádióban hallhattuk az év utolsó napján „lesznek eszközök, akikkel el tudok majd beszélgetni”. Vegyük észre, itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a tudományos és technikai csodák vonzása nagymértékben fokozza az anyagi dolgokba való belefelejtkezést a szellemiek kárára, s így ezek az eszközök negatív hatást gyakorolnak az embernek arra a képességére, hogy egészében és összefüggésében lássa a dolgokat. A baj ennél is nagyobb: e nyelvromlás folyamán az ami alattomosan akiként kezd feltűnni, és eközben világunk természetes tekintélyrendszere is teljes fordulatot vesz. Márpedig régen rossz, ha a dzsi-pi-esz mondja meg nekünk, hogy hol van a helyünk a világban.