Egri László az evangelizáció lehetőségéről az egészségügyben
Az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa minden évben nemzetközi konferenciát szervez a Vatikánban az egészségügyben érintett világi és egyházi szakemberek számára. Idén november 15-től 17-ig immár huszonhetedik alkalommal került sor a kongresszusra. Az új evangelizációról szóló szinódushoz és a hit évéhez kapcsolódva a mostani konferencia címe A kórház mint az evangelizáció helyszíne: egy emberi és spirituális küldetés volt. Az esemény magyar résztvevőjét, Egri László orvost, diakónust kérdeztük a szimpózium kiemelt témáiról és személyes tapasztalatairól.
– Három nagy szekcióban dolgozott a konferencia: az első témája a kórház története és küldetése volt, a másodiké a bioetika és humanizáció, a harmadiké pedig a spiritualitás és a szeretet diakóniája. Sokrétű és gazdag találkozón vehettünk részt, amelyen olyan, érdekes részletek is szóba kerültek, mint például az a kérdés, hogyan lehet a béke evangelizációjának helyszíne egy katonai kórház. De szó esett többek között a telemedicina (olyan egészségügyi ellátás, melynek során a beteg és az ellátó személy közvetlenül nem találkozik) etikai, adatvédelmi vonatkozásairól vagy a medikusok spirituális képzéséről is.