Gyertyaláng a hidegben

 

„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. (…) Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét” – hallottuk Lukács evangéliumából a messiásváró prófétai szavakat. „Izaiás könyvének ez a mondása a prófétai könyv olyan részében helyezkedik el, ahol már vannak foglyok, ahol már idegenből vágyódik haza a nép. Ahol a pusztaság már ott van a haza meg a száműzetés földje között. És ebből a pusztából hallatszik a kiáltó szó, és azt az utat kell egyenessé tenni, amely a fogság földjéről az ígéret földjére, az igazi hazába vezet – mondta szentbeszédében Erdő Péter. – Ahogyan valamikor a választott nép kiszabadult a babiloni fogságból, és hazatérhetett a sivatagon át, úgy az egész emberiséget ki akarja szabadítani Isten a bűn fogságából. És azt akarja, hogy hozzá térjünk haza. Mert ahol vele találkozunk, ott vagyunk igazán otthon.


 

Keresztelő János nem válogatós, mindenkihez szól: legyen az katona vagy a rómaiak alkalmazottja, legyen bármi a foglalkozása, elindulhat a tisztességes élet felé. Ezt mondja nekünk is az evangélium, ezt mondja nekünk is az adventi várakozás, hogy saját életünkben a bűneinkből felhalmozódott akadályokat takarítsuk el az útból, hogy visszataláljunk Jézushoz.

Jézus tanítványai között a hitelesség jele, hogy mennyire szeretik egymást. Innen, a Józsefvárosból szólok minden katolikus hívőhöz: mutassuk meg ezt a szeretetet a rászorulók iránt! Segítsük a plébániai, az egyházmegyei és az országos karitász munkáját! Nézzünk körül a saját rokonságunkban, családunkban és környezetünkben! Vegyük észre azokat, akiknek anyagi vagy fizikai segítségre, jó szóra, szeretetre van szüksége. Így készüljünk az idei karácsonyra, hogy az emberszerető Isten közelsége öröm és erő forrása legyen mindannyiunk számára!” – tette hozzá Erdő Péter bíboros.

Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .