A püspöki konferencia üléséről

 

Az MKPK elnöke arról is beszélt, hogy az európai államok közül Magyarország az egyik, ahol a legkevésbé fordítanak gondot az ember földi maradványainak megbecsülésére, holott nemcsak az élő embert, de az elhunytat is megilleti a tisztelet. A bíboros kijelentette: alakítani kell a temetési szokásokon annak érdekében, hogy ez a tisztelet mindinkább kifejeződjön benne, s a társadalomban erősödjön a felfogás, miszerint nem a véletlen termékei vagyunk. Mit tehet ezért az egyház? – tette fel a kérdést a főpásztor. Temetőit megfelelően működteti, s a rászorulóknak is biztosítja a méltó temetés lehetőségét, a földi maradványok lezárt osszáriumban való elhelyezésével, nevük kiírásával. A bíboros kijelentette: szeretnék országos szinten kiterjeszteni a temetési biztosítás rendszerét, s részt vennének a megfelelő jogszabályok előkészítésében is.


 

A testület ülésének napirendjén szerepeltek a médiát érintő kérdések is. A püspökök egyebek mellett foglalkoztak a közszolgálati televíziókban megjelenő egyházi műsorok helyzetével, mert ez a műsorstruktúra átalakulásával várhatóan változni fog.

A testület áttekintette a Magyar Katolikus Rádió aktuális helyzetét, és megállapította, hogy bár ebben az évben több pályázat is érkezett a különböző helyi URH-frekvenciákra, ezek elbírálása hosszú időt vesz igénybe, így a rádió adásának országos sugárzása felé tett lépések folyamatosan nehézségekbe ütköznek.

A média területén reményteli kezdeményezésként könyvelték el, hogy az elmúlt hetekben a jezsuita stúdió gondozásában megkezdődött a Rome Reports című római egyházi hírműsor adásainak magyar nyelvű sugárzása. A konferencia döntött arról, hogy támogatja a színvonalas hírműsor szinkronizálásának megvalósulását.

A II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulóján, október 11-én megkezdődött a hit éve, amelynek célja, hogy az egyház ráirányítsa a hívők és minden érdeklődő figyelmét évezredes tanítására. A tematikus évhez kapcsolódóan 2013 első felében az MKPK teológiai konferenciát szervez, amely a II. vatikáni zsinat dokumentumainak fényében kíván rámutatni az egyház tanításának állandó értékeire, amelyek minden korban aktuálisak.

2013. július 23. és 28. között Rio de Janeiróban rendezik meg a következő ifjúsági világtalálkozót, amelyen egy kisebb küldöttség képviseli majd hazánkat. A brazíliai programokkal párhuzamosan az MKPK ifjúsági bizottsága július 24. és 28. között, a helyi egyházmegyével együttműködésben szervezi a HungaRio elnevezésű rendezvényt Pécsett, amelyre több mint kétezer magyar fiatalt várnak, hogy közösségben tudjanak bekapcsolódni a világ másik felén zajló találkozóba. Annak érdekében, hogy a pécsi rendezvényen minden érdeklődő fiatal részt tudjon venni, a püspökök testülete anyagi támogatást is nyújt a program megvalósításához.

A konferencia ülésének napirendjén liturgikus kérdések is szerepeltek. A testület döntött arról, hogy a Szentszék javaslatának megfelelően Magyarországon is bevezetik a Jézus Krisztus Örök Főpap ünnepét, és megteszik az ehhez szükséges lépéseket a liturgikus szövegek magyarra fordítása és jóváhagyása érdekében.
Hazánkban sok helyen hagyomány a terménybetakarítás ünnepe, amelyet augusztus utolsó vasárnapján tartanak. A konferencia – mérlegelve a különböző lelkipásztori szempontokat – döntést hozott az ünnep áthelyezéséről október első vasárnapjára.

A felmerülő igényeknek eleget téve, a konferencia támogatásával ismét kiadják a négykötetes zsolozsmáskönyvet. Ez az egyház hivatalos imádsága, amelyet a papság és a szerzetesek kötelezően imádkoznak, a híveknek pedig lehetőségük van bekapcsolódni a világegyház imádságába.

Székely János püspök tájékoztatta a testületet a cigánypasztorációval kapcsolatos kérdések megjelenéséről a papképzésben. Elmondta, hogy ez a terület már ma is sok helyen része a képzésnek, de vannak még további lehetőségek is, ahol szélesíthető a papnövendékek képzése annak érdekében, hogy felkészülten tudjanak kapcsolatot kialakítani a roma hívekkel is. Végezetül a testület döntött arról, hogy 2013 őszén a Katolikus Kultúra Napjai keretében országos katolikus kórustalálkozót szervez, ahol az egyházmegyék által küldött énekegyüttesek mutatják majd be műsorukat.

F. E.