Sulyok Elemér

A mai evangéliumi szakaszunkban farizeusok lépnek színre, akikről nekünk, keresztényeknek meglehetősen hamis képünk van. Pedig nem voltak szükségszerűen „képmutatók”, akiknek jámborsága csak „látszatvallásosság” lett volna. Mint szervezett testvéri közösség, hűségesek akartak lenni az atyák törvényéhez, és teljesíteni kívánták minden előírását, hogy egykor részük lehessen az eljövendő üdvösségtörténeti korszakban. Sőt, az egész népet szentté óhajtották tenni, hogy siettessék a messiási idő elérkezését. Igyekezetüket a nép is nagy tisztelettel illette.

A csodálatos kenyérszaporítás eseményét, és Jézus vízen járását egy kisebb fajta „népvándorlás” követi: a sokaság keresi Jézust, és meg is találja Kafarnaumban. Evangéliumi szakaszunk érzékletesen szemlélteti, Jézus működése miként foszlatja szét a messiási elképzeléseket s várakozásokat, amelyeket a maga hétköznapi gondjaiban élő egyszerű nép alakított ki róla.

A mai evangéliumi szakaszt akkor értjük jól, ha együtt olvassuk az előző perikópával (5,21– 43). Az utóbbi eseménysorban Jézus hitet ébreszt. A tolongó sokaságban a vérfolyásos asszony hitt, és a zsinagógai elöljáró, Jairus ugyancsak hitt, amikor gyermeki bizalommal lába elé borulva kérlelte Jézust: gyógyítsa meg halálán lévő kislányát.

Evangéliumának záradékában – akárcsak egész könyvében – Máté nem sok gondot fordít Jézus tanítványainak a tizenkettővel (vagy tizeneggyel) való azonosítására. Sokkal inkább arra irányul figyelme, hogy olvasói meghallják és megértsék Jézus tanítását (vö. Mt 13,11,51). Még az „apostol” szót is kerüli, és a tanítványt „testvérnek” (Mt 18,15), olykor meg „kicsinek”( 18,10) nevezi, hogy egyházának tagjai magukra ismerhessenek.

Szentírás-magyarázat – Húsvét ötödik vasárnapja – Jn 15,1-8 – A mai evangéliumi szakasz emlékezetünkbe idézheti Izajás híres példabeszédét, amelyben Izrael a szőlőtő, Isten a szőlő birtokosa és művelője (Iz 5,1-7). Jézus – a szinoptikusok (Máté, Márk és Lukács evangéliuma) szerint Izajás szövegéből indul ki, amikor a saját példázatát előadja a gonosz szőlőművesekről (Mt 21,33-46; Mk 1,1-11; Lk 20,9-17).

Még nagyböjtben járunk, amikor e sorokat írom. Ottlik Géza Iskola a határon című regényét lapozgatom, és fogva tart egy bibliai idézet, amit benne olvasok: ,,Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.”

„A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe.” Ezzel a mondattal kezdődik evangéliumi szakaszunk. Már az első szókapcsolat („a zsidók húsvétja”) érzékelteti: az evangélista távolságot tart a zsidóságtól és szertartásaitól.

Izraelben a lepra egyike volt a legszörnyűbb betegségeknek, mivel viselőjét kizárta az emberi közösségből, következésképpen Isten népéből. A nyomorult embernek már jó messziről kiáltoznia kellett: „Tisztátalan, tisztátalan!” (Lev 13,45).