Sulyok Elemér

A Keresztelő a tanúságtételét (1,29-34) követő napon látja, amint Jézus közeledik feléje, és előző napi hitvallására utalva így szól: „Nézzétek, az Isten Báránya!” (vö 1,29).

Gábor angyal „egy szűzhöz” küldetett. A görög parthenos – héber „felmenőjében” – házasulandó lányt jelent. Lukács evangéliumából (1,45-55) egyértelműen kitetszik, hogy az evangélista Máriát a szó eredendő görög értelmében szűznek tartja, bár ezt e helyütt nem kívánja hangsúlyozni. Máriát már eljegyezte József. Az akkori zsidó törvények szerint az eljegyzés csupán két családot érintett, és a vőlegény csak esztendő fordultával vitte házába menyasszonyát (vö. Mt 1,34).

Máté evangéliumából az utolsó napokról szóló beszéd zárószakaszát olvassuk a mai vasárnap, Krisztus király ünnepén. Az utolsó ítélet „képe” nem parabola, nem is megtérésre buzdító prófétai szó vagy ítélettel fenyegető prédikáció, hanem – az utolsó napra vigyázó tekintettel – az egész evangélium tanításának és követelményének összefoglalása. Az utolsó ítéletre érkező Krisztus a perikópa elején – villanásnyi időre – dicsőséges Emberfiaként és hatalmat gyakorló pásztorként jelenik meg, majd pedig királyként, aki a továbbiakban főszereplője a terjedelmes „beszédzáradéknak”.

„Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Ezzel a kérdéssel fordul Jézushoz a mai evangéliumi szakaszban a farizeusok szóvivője. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből…” (MTörv 6,4-7a). Ez az első parancs. A második hasonló hozzá: „Szeresd embertársadat, mint saját magadat” (Lev 19,18) – hangzik a válasz.

„Lévi, Alfeus fiá”-nak meghívásáról részletesen tudósít a szinoptikus hagyomány (Mk 2,13-17; Lk 5,27- 32), akárcsak az első négy tanítványéról. Az első evangélium Lévit Máténak nevezi, aki ősi hagyomány szerint a róla elnevezett evangélium szerzője. Máté foglalkozására nézve vámos.

Az Apostolok cselekedeteiben arról olvasunk, hogy Jézus „miután felemeltetett az Isten jobbjára, elnyerte az Atyától, majd pedig kiárasztotta a megígért Szentlelket (2,33). Lukács úgy látja: Jézus a feltámadás és a mennybemenetel után részesedett a Lélek teljességében.

Zöldellő lankák, álmosan elnyúló mezők, legelésző nyáj. A pásztor botjára hajlik, szenderegve is figyel. Ez az idill egyre ritkábban lelhető fel a külvilágban, viszont annál szívósabban él bennünk.

A tanítványok és Jézus, a nyáj és a pásztor a Getszemáni kertben még együtt vannak. Jézus azonban kiválik körükből, mert tudja: további útján a tanítványok már nem képesek követni őt.