Szentírás-magyarázat: Emberek kezébe adatik… – Virágvasárnap – Mt 26,14 – 27,66

Korábban, amikor egyedül akart imádkozni a hegyen, a Genezáreti-tó túlsó partjára küldte őket (14,22 sk). Most viszont csak eltávolodik tőlük, hogy – amíg imádkozik – vigasztalásra leljen, közelségükben. Áll ez a három kiválasztottra is, akik tanúi voltak színeváltozásának (17,1), s akiket pár lépésnyire még magával visz, de magatartásuk elárulja: nem értik sem az órát, sem a Mestert. Ez az óra és Jézus imádsága megrendítő módon együvé tartozik. Jézus rövid idő múltán szótlanul fog állni bírái előtt, és elnémulva fogja elszenvedni halálát, most pedig kimondja halálos félelmét. A szenvedés útján kell haladnia, amint ezt többször megjövendölte, de nem marad a halál fogságában. Váltságul adja életét sokakért (20,28), hiszen kevéssel ezelőtt, vacsora közben kijelentette: kiontatik vére, a szövetség véreként (26,28). Ennek ellenére szomorúság és megrendülés járja át legbensőbb gondolatait és érzéseit. S ez a megrendülés adja ajkára: vétessék el tőle a szenvedés.  Minthogy az Atyánál minden lehetséges (vö. 19,26), ezért kéri: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely.” Isten azonban színig töltött kelyhet ad neki, hogy kiürítse haragja poharát (Iz 51,37.22) egészen a seprőig. Jóllehet ínség és baj szorongatja, s a víz már a torkáig ér (vö. Zsolt 69,2sk.), imádsága mégis tiszta önátadásban fejeződik ki: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te.” Most ő is azt imádkozza, amire tanítványait tanította a miatyánkban (6,10): Isten akarata mindenek fölött áll, amelynek semmi sem szegülhet ellen. Isten akarata ugyanis a szeretet akarata. És a szeretetnek éppen ebben az órában kell a legfényesebben felragyognia, amikor is az Atya kiszolgáltatja a Fiút, és a Fiú kiszolgáltatja önmagát az embereknek. „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki.” (Zsid 5,7-9)

Nemcsak a távolabb hagyottakat nyomta el az álom, hanem a közelben lévő hármat is. Jelenlétük Jézus számára immár nem vigasztalás, hanem csalódás. Ha korábban keveset értettek is, most semmit sem értenek ők sem. Jézus a virrasztásban megnyílik az Atya előtt, a tanítványok viszont mély álomba zuhannak. Erejükből egyórányira sem futja. Elkezdődik a megkísértés és a megbotránkozás ideje, amely majd a kereszt alatt, a Golgotán éri el célját, ahol már senki sincs jelen. „Ne vígy minket kísértésbe" – tanította egykor Jézus (6,13). Ez az imádság még megmenthetné őket az elveszéstől. Jézus viszont azáltal, hogy imádságában elfogadja az Atya akaratát, nem esik a kísértés áldozatául. Nyilvános működésének elején elutasította magától a sátán cselvetéseit, de most, küldetésének végén, mindez jóval nehezebb. Jézus virraszt és imádkozik; így lesz úrrá a próbára tevő küzdelmen.

Miután megvívta harcát, tudatosan megy elébe órájának és árulójának. „Közel az időm” (26,24) – mondta a vacsora előtt, és étkezés közben saját testét és vérét halálának gyümölcseként és szeretetének ajándékaként osztotta szét. Most viszont elérkezett az óra, amikor mindez nemcsak a kenyér és bor szimbolikus ajándékában valósul meg, hanem a testi halál véres valóságában is. Elérkezett az óra: Isten legfényesebb szeretetének és egyben az ember legsötétebb bűnének órája. Virágvasárnappal elkezdődik az Úr szolgájának passiója (vö. Iz 50,4-7). Jézus után kezek nyúlnak; emberek kezébe – a mi kezünkbe – adatik…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..