Szentírás–magyarázat: A jelek olvasása – Évközi 18. vasárnap – Jn 6,24-35

Természetesen nem arról van szó, hogy Jézus ne venné komolyan a „mindennapi kenyér” alapvető szükségességét. Ugyanakkor, mint korábban a sátán (vő. Mt 4.f.), most a körülötte tolongó sokaság kísértéséről mit sem akar hallani – nem kíván ingyen kenyeret osztogató, népboldogító messiás lenni.Az üdvösség, amelynek végérvényes hirdetőjeként jött közénk, egészen más, mint a földi élet véget nem érő kínjainak csillapítása, szükségleteinek kielégítése. Az Örök életet adó kenyér nem lehet azonos a földi, anyagi táplálékkal. Minthogy Jézus az „élet kenyere”, ezért „ebből a kenyérből enni” nem más, mint hittel, bizalommal útra kelni, elindulni, közeledni feléje. A kenyér képénél – akárcsak a vizénél (vő. Jn 4.f.) – semmi sem érzékelteti „beszédesebben”, hogy Jézus Isten ajándéka, akit elfogadni, még inkább befogadni kell, hogy belőle éljünk. Ha megvizsgáljuk a negyedik evangélium egészét, észre kell vennünk, hogy a kenyérről mondott beszédben – amelynek ma csak a bevezetését olvassuk – Jézus úgy mutatkozik be, mint akinek pazar ajándékozó kedve van, és nem utolsó sorban pedig, mint aki az ínségek közepette is életbiztonságot, állóképességet tud adni. A „mennyből való” alászállás célja tehát nem egyszerűen az ember tanítása – rosszabb kifejezéssel élve: kioktatása –, hanem Isten és az ember eddig soha nem tapasztalt mélységű, személyes kapcsolatának lehetővé tétele és megvalósítása.

A tömeg folyvást arra akarja rávenni Jézust, hogy csodákkal igazolja magát. Az ő teljhatalmának azonban egészen más a természete. Ott érvényesül maradéktalanul, ahol feltétlen Istenre hagyatkozással találkozik. Jézus ott van igazán „elevenében”, ahol rajta kívül senki más: a szegények között. Azok között, akik eljutottak a világ és önmaguk lehetőségének végső határához: a peremre szorultak között. Mert Jézus önmagában a csoda, aki nem szorul állandó önigazolásra. Ezért csak az foghatja fel, helyesebben szólva sejtheti meg csodajeleinek életfordító erejét, aki megszabadul a saját maga által felállított kritériumaitól, lemond elvárásairól, és kiüresedett szívvel áll meg e jelek előtt. Ha ennek fényében szemléljük életünket, nem szabadulhatunk a kijózanító felismeréstől, hogy inkább ragaszkodunk saját – esetleg egyáltalán nem üdvösségre vezető – vágyainkhoz, illúzióinkhoz, semhogy elfogadjuk Jézus jeleket olvasni tanítgató hatalmas, egyben bátorító felszólítását: „higgyetek!” (Jn 6,29). Kezdjük el, vagy ha elkezdtük, folytassuk a jelek olvasását!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..