Példás határozottsággal

Vannak, akik úgy gondolják, hogy amerikai, írországi vagy német jelenségről van szó. Mások úgy vélik, hogy a papi életformával függ össze. Olyanok is akadnak szép számmal, akik szeretnék inkább elhallgatni az úgyis sokat támadott egyház e szégyenfoltját. Csakhogy, ha valamiről nem adunk hírt mi magunk, arról az emberek más forrásból esetleg torzított formában értesülnek.

 

A valóság az, hogy az egyházi személyek szexuális visszaéléseiről évek óta hallunk, mert az egyház a megtisztulás egyik feltételének tekinti a bűnök bevallását és a büntetés vállalását. Határozottan tagadjuk azonban, hogy ilyen visszaélésre csak a cölibátusban élő papok hajlamosak, hiszen sajnos sok hír szól házasságban élők hasonló cselekedeteiről is. Olyan emberi probléma ez, amely ellen a világon mindenütt küzdeni kell.

Jézus szülőföldjére zarándokol a pápa

Amikor május 24. és 26. között Ferenc pápa három napon át a Szentföldön jár, a kereszténység szülőföldjén, mintegy félmillió keresztény földjét keresi fel. Az Izrael állam területén élő közel kétszázezer külföldi munkavállaló és ötvenötezer menekült többsége keresztény. Izraelben a bennszülött keresztények száma százhatvanezer. Palesztina és Jordánia keresztényei körülbelül százezren vannak.

 

Az arab keresztények száma sajnos évtizedek óta egyre csökken, mivel a háborús feszültség és a zsidó, illetve arab többségi társadalmak megnehezítik szülőföldjükön maradásukat. Az arab világban növekvő iszlám szélsőséges irányzat különösen veszélyezteti őket.

Új adatok a budapesti üldözöttek mentéséről

Könyvespolcra

 

Matteo Luigi Napolitano római történészprofesszor tavaly megjelent könyvét olvasva arra figyelhettünk fel, hogy a vatikáni múltban járatos olasz szerző betekintést nyert Gennaro Verolino érsek, 1942 és 1945 között a budapesti nunciatúrán dolgozó diplomata (uditore) eddig teljesen ismeretlen magánlevéltárába.

 

Ez önmagában is gazdagította volna ismereteinket arról a küzdelemről, amelyet Angelo Rotta apostoli nuncius és asszisztense, Gen naro Verolino folytatott a soa, illetve a II. világháború legszörnyűbb éveiben. A könyv valóban tartalmaz olyan dokumentumokat, jegyzőkönyveket is, amelyek kizárólag Verolino magánlevéltárában olvashatók.

Az árral szemben úszni

Ferenc pápa üzenete a hivatások imanapjára

 

Az evangélium elbeszéli, hogy „Jézus bejárt minden várost és falut, (…) ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, elcsigázottak és kimerültek.” Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.” Ezek a szavak meglepnek bennünket, mert tudjuk, hogy előbb szántani, vetni és művelni kell ahhoz, hogy amikor eljön az idő, bőséges legyen az aratás. Ki dolgozott, hogy ez legyen az eredmény?
Isten – egyedül ez lehet a válasz.

Hamis idézet

Az egyik magyarországi kis párt vezetője éppen az anyák napját tartotta alkalmasnak arra, hogy bejelentse: elkészült az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvényjavaslata. Elismerte, hogy a kezdeményezés felháborítja a magyar társadalom egy részét.

Cameron merészsége

A brit konzervatív párt negyvennyolc éves, arisztokrata származású vezetőjét, David Cameron miniszterelnököt nem lehet túlzott vallásossággal vádolni, már csak azért sem, mert 2010-ben, hivatalba lépése táján egyszer úgy nyilatkozott, hogy felesége és gyermekei járnak ugyan templomba, de ő bizony ritkán.

 

Ám az évek múlnak, és a tapasztalatokból olykor okosodhat is az ember. A brit kormányfő az idei húsvét alkalmából az anglikán egyház Church Times című lapjában merészen úgy nyilatkozott: „Nagy-Britanniának szégyenérzet nélkül vállalnia kell keresztény mivoltát.”

Platinánál ellenállóbb

Placid atya tanúságtétele

 

Néhány középiskolai osztály diákjai, csapatának cserkészei helyett a Gulag foglyainak, végül egy ország katolikus közösségének lett pedagógusa. Bencés hivatása, kemény tanúságtétele mindnyájunk példájává vált.

 

Sohasem viselkedik mártírként, pedig nem várt keresztek nehezedtek vállára. Nemcsak a „megszépítő messzeség”, de nagy hite tette képessé arra, hogy Istentől kapott humorérzéke sose hagyja el. Sem a túlélés szabályai szerint élve, sem itthon, a „munkáspapi” mosodában, sem a gyónók szolgálatában.

Ferenc pápa húsvétja

„A feltámadás nem egy szép történet örömteli befejezése, sem egy film happy endje” – mondta nagyszerdán, az általános fogadáson a szentatya.
Nem Jézus diadala volt, hanem alázatos győzelme.

 

Nagycsütörtökön a pápa egy római terápiás központban megmosta nyolc férfi és négy asszony lábát, köztük egy hetvenöt éves líbiai muzulmán férfiét.
A nagypénteki keresztútjárás végén azt mondta: „Nem a gonoszságé az utolsó szó, hanem a szereteté, az irgalomé és a megbocsátásé.”