Még évtizedekkel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy szinódusra széles körű, a hívekre is kiterjedő kérdőívet bocsásson ki a Vatikán. Technikailag is lehetetlen vállalkozás lett volna ez, de igény sem volt rá, hiszen abból indultak ki, hogy a főpásztorok és papok – a II. vatikáni zsinat előtti felfogás szerint „az egyház” – úgyis tudják, mit gondolnak a hívek a házasságról és annak problémáiról.
Nincs olyan Béccsel ismerkedő turista, aki ne keresné fel a belváros közepén a Stephansdomot. De ki gondolta volna, hogy ez a csodálatos épület félmillió méhnek ad otthont? A Kathpress híradása szerint ugyanis méhek döngik körül a templomot.
A betűvetés nemcsak napjaink kis nebulóinak nehéz, az volt a régi idők embere számára is. A magas képzettségű Szent Pál apostol is diktálta a leveleit, és csak a végén „hitelesítette” azokat saját kezűleg. „Nézzétek csak, mekkora betűkkel írok nektek saját kezemmel.” Amikor papírra vetették az evangéliumokat, a keresztény közösség a liturgia keretében ismerte meg és értette meg őket.
Szép jel a világ számára a vallások közötti békés együtt élés albániai példája – mondta a pápa egy újságírónak a repülőgépen szeptember 21-én, Albánia felé utaztában.
Megérkezését követően a szentatya az elnöki palotában köszöntötte az albán elnököt és a miniszterelnököt, a diplomáciai testület valamennyi tagját, a vallási elöljárókat és minden jelenlévőt.
Már a családról szóló szinódus előtt élénk a párbeszéd
Már csak egy hét választ el minket a Ferenc pápa által egy évvel ezelőtt meghirdetett rendkívüli püspöki szinódustól. Az október 5-én kezdődő tanácskozás témája: a családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében.
„A védtelen és üldözött emberek állnak az egyház szívének középpontjában. Az egyház velük együtt szenved” – mondta Ferenc pápa szeptember 3-án a Szent Péter téren, s a mi nevünkben is szólt, hiszen az egyház mi is vagyunk. Ezt a magatartást várja tehát tőlünk a pápa. De vajon miért hiányzik belőlünk az együttérzés iraki és egyáltalán, közel-keleti szenvedő testvéreink iránt? Túlságosan messze vannak tőlünk? De hiszen bibliai tájakon, „otthoni földünkön” élnek!
Az albán kommunista diktátor, Enver Hodzsa is azok közé a kelet-európai kommunisták közé tartozott, akik Nyugaton váltak kommunistává. A ruhakereskedő fia történetesen Párizsban és Brüsszelben szívta magába a világboldogító és népet megnyomorító eszméket. Az 1501-től 1912-ig oszmán uralom alatt élő nép, kalkuttai Teréz anya népe 1967-től 1991-ig az „Európa első ateista állama” megalázó elnevezésről volt híres.
Ferenc pápa szeptember 21-én bátorító látogatást tesz Albániában, mely nemcsak Európa elfeledett „szegényháza”, de példaadó is lehet mindnyájunk számára.
Szinte egész nyáron a gázai konfliktusról, a vérengzésekről és az áldozatok növekvő számáról szóltak a közel-keleti hírek. Ott tartunk, hogy ha az iszlám vallást említik, mindjárt az Al-Kaida, a talibánok, a magát Iszlám Államnak nevező terroristaszervezet, a nigériai Boko Haram, a szalafisták, a Hamász és az Iszlám Dzsihád jut eszünkbe. Mintha ezek a szélsőséges irányzatok, mozgalmak jelentenék a muzulmánok millióinak vallását. Pedig a fanatikus fundamentalizmus közös ellenfelünk.
