„A magyar—szlovák kiengesztelődés jele”

 

    Az elmúlt heti lapszámunkban a Kathpress hírügynökséget idéztük az új rozsnyói megyés püspök beiktatásáról. Ezzel kapcsolatban az alábbi észrevétel érkezett szerkesztőségünkbe az esztergom-budapesti főegyházmegye sajtóirodájától:

    Az Új Ember hetilap február 8-án megjelent számának ötödik oldalán rövid összeállítást közölt A magyar-szlovák kiengesztelődés jele címmel Vladimir Filo új rozsnyói megyés püspök beiktatásáról.

    Az ünnepi szentmisén több ukrán és magyar főpap között Erdő Péter bíboros is részt vett.

    A hetilap cikkében neki tulajdonított, a Radio Slovenskónak adott nyilatkozat részlete nem így hangzott el („nem ért egyet bizonyos körök agitációjával, amelyet külön szlovákiai »magyar« püspök kinevezése érdekében folytatnak", valamint „a szlovákiai magyar katolikusok lelkipásztori szolgálatáról tehát a legjobban gondoskodtak"). A főpásztor nyilatkozatában nem magyar püspökök kinevezését minősítette szükségtelennek, továbbá nem állította, hogy szlovákiai magyar katolikusok lelkipásztori ellátásáról a legjobban gondoskodtak, álláspontja szerint még sok tennivaló van ezen a területen.

    Az ünnepi szentmisén a magyar püspökök és hívek nagy örömére magyar nyelvű köszöntések mellett az evangélium magyarul hangzott el, sőt, Vladimir Filo anyanyelvünkön is prédikált. Felemelő érzés volt magyarul is énekelni a szlovák testvérekkel együtt.

    Nagyon sajnálatos, hogy a cikk nem a kiengesztelődés útján haladás megvalósult, valódi értékeit, hanem a határon túli kérdésekről másutt megjelent eltorzított információkat emeli ki.

Ajánló

 

A veszprémi tragikus eseményekről

kérdeztük Márfi Gyula érseket

3. oldal

 

Nincsenek első- és másodrendű hívek

 – beszélgetés Erdő Péter bíborossal

4. oldal

 

Mit kezdjünk az élettel és a halállal?

Az Életvédő Fórum állásfoglalásáról

9. oldal

 

 „Mindenféle fortély nélkül"

A 40. Magyar Filmszemléről

Írásunk a 11. oldalon

 

A művészetről… Bertalan Tivadar

látványtervező gondolatai

12. oldal  

Osztozunk a gondokban

Vélemények az ökumenikus szolidaritási nyilatkozatról – Előző lapszámunkban közöltük a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa január végén megjelent közös nyilatkozatát, amelyben egyházi vezetők hangsúlyozzák: együtt osztozunk hazánk lakosságának mindennapi gondjaiban.

A meredek út nehéz állomása

Miután üres lett az érseki szék… – A magyar egyház történetének állomásai a kommunista diktatúra körülményei között, 1964-től az ismétlődő püspökkinevezések, püspöki áthelyezések voltak. Ezek sorában harmincöt évvel ezelőtt a Szentszék különösen nehéz döntés meghozatalát látta jónak.

Van egy álmom: A közjó reménye

A magyar társadalom egyelőre még csak nagyon halványan érzékeli a világszerte már megtapasztalt válságjelenségeket, és a sajátos hazai politikusi játszmák is inkább elfedik a kiutat jelentő nélkülözhetetlen erkölcsi alapok jelentőségének megmutatását.

„Ami igaz, ami élő, ami szeretet”

Fiatal lelkipásztorok gondolatai az ifjúság szolgálatáról – Az ökumené jegyében fiatalokkal foglalkozó lelkipásztorok vallanak lapunknak az ifjúságpasztoráció időszerű kérdéseiről, a fiatalok megszólításának lehetőségéről és szükségességéről.

A tábori lelkész által is Krisztus akar szólni…

 

Beiktatták Bíró László katonai ordináriust

 

                                                  Fotó: Cser István

    Hazánkban 1994. január 10-vel szervezték újjá a tábori ordinariátust. Személyi állományát tekintve a Katonai Ordinariátus a legkisebb magyar egyházmegye. A tábori püspök joghatósága a honvédség és a határőrség tagjaira és azok családjára terjed ki. A Szentírás több helyen katonák által mutatja meg Isten művét. Gondoljunk a századosra, aki ezekkel a szavakkal mutatott rá a megfeszített Üdvözítőre: „Ez az ember valóban Isten fia volt." Az Apostolok cselekedetei pedig beszámol Kornéliusz százados keresztény hitre téréséről. A Szentírás nem foglal állást arról, kell-e katonaság vagy sem, s nem vonja kétségbe, hogy egy katona keresztény lehet

    Magyarországon néhány esztendeje megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat, ennek következtében a honvédség létszáma jelentősen csökkent, de – annak ellenére, hogy békeidőket élünk – a magyar katonákra mégis sokrétű és gyakran veszélyes feladatok elvégzése vár. Európában és más földrészeken is missziós szolgálatot teljesítenek magyar honvédek. A katonák gyakran határhelyzetbe kerülnek, s ilyen életkörülmények között különösen szükségük lehet lelkigondozásra és támogatásra. A lelkipásztor sosem a háborút támogatja, sosem a fegyvereket áldja meg, hanem a nehéz élethelyzetben lévő embert – még ha az a másik oldalon állókhoz tartozik is.

    A tábori lelkészi szolgálat, a magyar társadalom összetételének megfelelően, katolikus, protestáns és izraelita területen végzi munkáját. A katolikus egyházban a katonák lelkipásztori ellátását II. János Pál pápa 1986-ban kiadott Spirituale militum curae kezdetű apostoli rendelkezése szabályozza. Erre is emlékeztetett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek január 9-én, a budapesti Szent István-bazilikában, ahol Bíró László korábbi kalocsa- kecskeméti segédpüspököt katonai ordináriussá iktatták be.

(Folytatás a 4. oldalon.)  

Hazai egyházunk egy éve — az események tükrében

 

Június   

    11. Erdő Péter bíboros a Vatikánban átnyújtja XVI. Benedek pápának az 1953-ban vértanúhalált halt Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök boldoggáavatási eljárásának összefoglaló dokumentumait.

    14. Esztergomban Erdő Péter bíboros, prímás, érsek áldozópappá szenteli Rácz Istvánt, a katonai ordinariátus diakónusát.

    21. Bosák Nándor debrecen- nyíregyházi püspök Szakács Péter diakónust pappá, Bancsi Zoltán és Gyetkó László akolitusokat diakónussá szenteli.

    27. Rekollekcióval és papszenteléssel ünnepel a tizenöt éves kaposvári egyházmegye. Balás Béla püspök pappá szenteli Sifter Gergelyt és Váron Istvánt.

    28. Mátraverebély-Szentkúton mutatnak be szentmisét a magyar és a szlovák püspöki konferencia tagjai a két nép közötti megbékélés jegyében. A homíliát Erdő Péter bíboros prímás mondja.

    29. Somogy megyei polgármesterek, képviselők és a történelmi egyházak képviselőinek közös zarándoklatára kerül sor Somogyváron.

    30. A tizenkét apostol ünnepén Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspök, Ján Babjak eperjesi érsek és Milan Šašik munkácsi görög katolikus püspök felszenteli a hajdúdorogi egyházmegye új főpásztorát, Kocsis Péter Fülöpöt.

    Az Alkotmánybíróság nemzetközi szerződésbe ütközőnek ítéli, és megsemmisíti a közoktatásról szóló törvény diszkriminatív részét.

    Megnyílik a szeged-csanádi egyházmegye ifjúsági tábora.

Július

    4. Roma családoknak ajándékoz Szentírást Spányi Antal székesfehérvári püspök A Biblia a cigányok között című rendezvényen az egyházmegyei karitász szervezésében, Bicskén.

    4-5. Vedd és éld! címmel rendezi meg szokásos nyári ifjúsági találkozóját a kaposvári egyházmegye Segesden.

    4-6. Az ország minden területéről érkeznek fiatalok, hogy Sarlós Boldogasszony ünnepén részt vegyenek a 27. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón.

    17-20. A sydney-i ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan Egerben megrendezik a Magyar Katolikus Ifjúsági Napokat.

 

 Magyar Sydney – Egerben (Fotó: Bánfalvi Tivadar)

 

    23-29. Hivatásgondozó tábort rendez fiataloknak a szeged-csanádi egyházmegye.

    31. Ünnepélyes ülés keretében lezárul Brenner János vértanúhalált halt lelkipásztor boldoggáavatási perének egyházmegyei szakasza.

 Augusztus

    6. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció határozata értelmében a máriabesnyői kegytemplom basilica minor rangra emelkedik.

    11-24. Általános vizitációt tart Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, a Magyar Bencés Kongregáció prézese a magyar bencések által 1954-ben alapított São Pauló-i Szent Gellért-apátságban.

    15-17. Százötvenedik születésnapját ünnepli a polgári Nagyboldogasszony-templom.

    16-23. Balatonfüreden rendezik meg a XII. Missziológiai Világkongresszust.

    26. Ünnepi szentmise keretében Veres András szombathelyi püspök megáldja a felújított nardai templomot.

    30. A keresztény édesanyák Szent Mónika-közösségének országos találkozóján Márfi Gyula veszprémi érsek mutat be szentmisét.

    Ifjúsági gitáros énekkarok találkozója Békéscsabán.

    30-31. Szegeden Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Kiss-Rigó László szeged- csanádi püspök védnökségével rendezik meg a XX. Nemzetközi Biblikus Konferenciát.

Szeptember

    1. Juliusz Janusz apostoli nuncius nyitja meg az És látta Isten, hogy jó című kiállítást Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban.

    Katolikus óvoda nyílik Nagykanizsán.

    1-8. A budapesti Örökimádás- templomban, felszentelésének 100. évfordulóján, a püspöki konferencia több tagja mutat be szentmisét a hét folyamán.

    3. Konferencia keretében emlékeznek az egyházi iskolák államosításának 60. évfordulójára Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola épületében.

    6. XVI. Benedek pápa kinevezi Erdő Péter bíborost a XII. püspöki szinódus tagjává. Az MKPK választott küldötte Udvardy György esztergom- budapesti segédpüspök.

    14. Basilica minor rangra emeli a máriagyűdi kegytemplomot XVI. Benedek pápa .

    14-21. A városmisszó folytatásaként missziós hetet rendez az esztergom-budapesti főegyházmegye. A hét során színes programokkal várják az érdeklődőket a főegyházmegye plébániái és lelkiségi mozgalmai. Ismét megrendezik a Szakrális Művészetek Hetét, amely idén már országos programsorozattá bővül. A művészeti hetet Erdő Péter bíboros nyitja meg a Nemzeti Múzeumban

 

 A városmisszió folytatódik – családi délután

a Szent Kereszt-plébánián

 

    16. Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke és Ioan Robu bukaresti érsek, a Román Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezetésével találkoznak a román és a magyar püspöki konferenciák delegációi Budapesten.

    20. Nemzeti katonai zarándoklat és családi nap Makkosmárián.

    Segesden az ősi búcsújáró hely templomában Balás Béla kaposvári püspök pappá szenteli Grujber Zsolt diakónust.

    27. Szent Gellért-napi ifjúsági találkozó „Úton-útfélen" címmel, idén 350 fiatal részvételével. Hagyományos esemény a szeged-csanádi egyházmegye védőszentjének tiszteletére.

Október

    3. A jelenleg legidősebb hivatalban lévő magyar püspök, Katona István egri segédpüspök nyolcvanéves.

    4. Tizenötödször rendezik meg Zalaegerszegen a családfesztivált.

    13. Első alkalommal rendezik meg a debrecen-nyíregyházi egyházmegye területén, valamint az egri főegyházmegye közel eső részén lévő, római és görög katolikus fenntartású bentlakásos szociális intézmények vezetői, gazdasági vezetői részére a szakmai továbbképzést.

    18. Fehérgyarmaton Bosák Nándor püspök szentmise keretében megáldja a felújított Szent Péter- és Pál-templomot.

    20-21. Kétnapos ünnepség keretében újratemetik a humanista költőt, Janus Pannoniust, az egykori pécsi püspököt a pécsi bazilika altemplomában.

    24. Egész Magyarország területét lefedő szociális akció indul 72 óra kompromisszumok nélkül címmel, mely felekezeteken átívelve szeretné Magyarország fiatalságát meghívni, hogy „tegyünk együtt másokért".

    Alapításának 140. évfordulója alkalmából Kőszegen az Árpád-házi Szent Margitról nevezett domonkos nővérek emlékünnepségét tartják.

    25. Jótékonysági bált rendez a tiszaladányi egyházközség. A bál bevételének felhasználásával szeretnék felújítani a faluközpont egyik épületét, amely így állandó helye lehetne a kisszámú katolikus közösségnek.

November

    4-6. Egerben, a Szent János Lelkigyakorlatos és Továbbképző Központban tartják idei lelkigyakorlatukat a katolikus börtönlelkészek.

     6. A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium új épületszárnnyal gazdagodik. Az új épületrészt Bosák Nándor püspök áldja meg.

    Veres András püspök nyitja meg a szombathelyi képtárban a Szent Márton nevét viselő kiállítást.

    13-15. Egerben rendezi az MKPK Hitoktatási Bizottsága a Nemzeti Kateketikai Kongresszust.

    20. XVI. Benedek pápa Bíró László püspököt Magyarország katonai ordináriusává nevezi ki.

    22. A szombathelyi egyházmegye adventi családi lelkinapja Zalalövőn.

    Szent Cecília és Szent Erzsébet közös ünnepét tartják Gyöngyösön a Szent Erzsébet-templomban.

    XIX. szeged-csanádi egyházmegyei családnap.

    Egyháztörténeti tudományos konferenciát rendeznek Veszprémben a katolikus egyház XX. századi történetéről – Badalik Bertalan veszprémi püspök elhurcolásának 50. évfordulóján.

December

    5-6. Az MKPK Iustitia et Pax Bizottsága és a Konrad Adenauer Alapítvány ünnepi konferenciával emlékezik meg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60. évfordulójáról.

    13. Bábel Balázs kalocsa- kecskeméti érsek tart előadást Szent Pál élete és munkássága címmel több pedagógusegyesület közös konferenciáján Budapesten, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetben.  

     14. Veres András püspök mutat be szentmisét Brenner János vértanúságának évfordulóján a szombathelyi Szent Kvirin-templomban.

    15. A Iustitia et Pax Bizottság Alamizsna helyett igazságot című kulturális programját Mayer Mihály pécsi püspök nyitja meg.

    A Szent István Társulat előadás-sorozatot rendez a Bibliáról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében.

    17. Kaszap István halálának évfordulóján a székesfehérvári Prohászka-emléktemplomban Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét.

Összeállította: Bókay László