Nagyon vártuk őt, az elmúlt hetekben szinte minden gondolatunk körülötte forgott. Személyét találgatták a templomban, a boltban és az utcán. Voltak a jól informáltak szerint esélyesek, és még esélyesebbek. Rövid idő alatt sokan váltak egyházi szakértővé, és itt is, ott is bölcs tanulmányok születtek. Az egész világ várta őt, mert mindenki érezte, hogy pápának lennie kell, és ha éppen nincs, akkor nagyon hiányzik, még annak is, aki azt gondolja, hogy nincs szükség rá. Vajon fiatalabb lesz vagy idősebb, tudós vagy gyakorlatias ember? Mi lesz az első feladata, és kik lesznek a segítői?
A kérdésekre jól kifundált válaszok jöttek, de mire a tévé képernyőjén megjelent az a bizonyos kémény, már csak az ima maradt és a puszta kíváncsiság. Néztük a kéményt órákon át, és vártunk, aztán amikor felszállt a fehér füst, és az erkélyen megjelent Valaki, aki egyszerűen csak jó estét kívánt, akkor hirtelen mindannyian megérezhettük, hogy nem valamiféle szakértő okoskodás, hanem a Szentlélek irányítja az életünket! Mert talán nem őt vártuk, és mégis őt szerettük volna. Megtapasztalhattuk, hogy a Szentlélek gondolatai a mieink felett állnak, mert úgy tűnik, hogy a világnak most éppen erre az emberre van szüksége.
Az ő szeretetére, nyitottságára, áldó kezére és erőt adó szavára. A szegények szentjének nevét választotta, s ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy kikért szeretne élni és dolgozni hivatalában. Az Argentínából, saját szavai szerint a „világ végéről” jött ember olyan természetesen szólt hallgatóságához, hogy rögtön megnyerte bizalmukat. Ferenc pápa latinos lendületével nemcsak Rómát hódította meg pillanatok alatt, hanem mindazokat is, akik a média útján kerültek közel hozzá. Gesztusaival figyelmeztetett, hogy nem az ő személyére kell figyelnünk, hanem arra, akit képvisel. Imát mondott, és imát kért az ünneplő tömegtől, s kedves kérését talán még a nem hívő újságírók sem tudták visszautasítani. Sokan szeretnénk most Rómában lenni és megszorítani a kezét, megölelni, reményt meríteni a tekintetéből. A választás óta, úgy érzem, tavasz van. A hó és a hideg ellenére itt van a tavasz, az egyház tavasza. Virágvasárnap ünnepének közeledtével csak arra tudok gondolni, hogy földi helytartója is ugyanazt a szerénységet, egyszerűséget választotta, mint a Mester, amikor szamárháton vonult be Jeruzsálembe. És olyan jó erre gondolni!
