Papp Miklós

Erkölcstani mozaikok

Az ember a Szentháromság képére teremtetett, így alapvetően társas lény, s ez kihat a jó és a rossz tettekre is: nem atomizáltan cselekszünk, hanem a jóra motiváló, a bűnre csábító hatással vagyunk. Tetteinknek továbbhullámzó hatása van: a jó tettek akár nemzedékeken, földrészeken keresztül is továbbadódnak, képesek függetlenedni tőlünk, sőt, intézményesülni. Egy családi jó szokás például generációkon át megőrződhet. Ha a munkahelyünkön sikerül „jó légkört” kialakítanunk, az akkor is hathat az ott dolgozókra, amikor mi már nem is vagyunk közöttük. A jó önállósodhat, és másokat is jóra motiválhat. Ez a kegyelem, a szeretet, az erény intézményesülése.

Erkölcstani mozaikok

Már az Újszövetség is beszél bűnökről, és „a” bűnről, az egyetlenről, amelynek a többi a következménye. János evangéliumában ez utóbbi a „hitetlenség”, ami alapvető elfordulást jelent a Messiástól – minden más bűn ennek a folyománya. Tertulliánusz szerint a főbűn a bálványimádás: amikor valami fontosabb lesz, mint Isten, amikor valaminek vagy valakinek erőteljesebb hatása lesz az életvezetésünkre, mint a szeretet Istenének. Órigenész teológiájában minden bűn gyökere a gőg: az Isten elleni lázadás, az önfejűség. Milyen könnyedén képes az ember lesöpörni az isteni parancsokat, felülbírálni a Tanítóhivatalt, mondván: „Én ezt máshogy gondolom…” Szent Ágoston szerint a bűn lényege a hazugság: elfordulás Istentől, és odafordulás a teremtményekhez (aversio a Deo et conversio ad creaturas), amelynek egy alapvetően rossz létállapot lesz az eredménye, az abszolút vonatkozási pont elvesztése, torz koordináta-rendszer, hamis szemüveg. Ebből az élethazugságból azután sok-sok kisebb-nagyobb hazug tett, azaz bűn származik. A mai teológusok szerint mindenkinek az életében van egy alapdöntés (optio fundamentalis), egy alapvető odafordulás Isten, a szeretet, a jóság, a testvériesség felé – vagy az önérvényesítés, a káosz, a gonoszság felé. Ebből az alapdöntésből fakadnak az egyes konkrét tettek, amelyek azután megerősítik az alapdöntést: azaz oda-vissza hatnak egymásra. A jó alapdöntés és a jó tettek előbbre lendítik egymást, a rossz alap beállítottság és a rossz tettek lefelé viszik egymást a lejtőn.

Erkölcstani mozaikok

Ahogy az életre veszélyes mérgekről is szeretjük tudni, hogy csupán kis rosszullétet okoznak-e vagy halált, úgy a bűnöket is mérlegelnünk kell. Mivel az élet a szeretet, s így a lényeg a szeretet, ezért a bűn a szeretet megsebzése vagy megölése. Ennek mértéke esetenként különböző lehet. Alapvetően három tényezőt kell számításba vennünk egy bűn súlyosságát illetően:

1. Maga a tett. A tettnek súlya, tartalma, objektív igazsága van. Más a csúnya beszéd, és más a népirtás; más a maszturbáció, és más a házasságtörés; más a kis hazugság, és más a munkások jogos bérének ellopása. A Tanítóhivatal szerint a bűn mérlegelésénél az első szempont: a tett objektív súlya.

Erkölcstani mozaikok

Az Ószövetségben nyomon követhetjük, hogy az istenkép tisztulásának következtében tisztul a bűn fogalma is. Ha az istenkép kinyilatkoztatása az Újszövetségben jut el a csúcsára, akkor a bűn megértésének is itt van a tetőfoka. Krisztus páratlan tekintéllyel nyilatkoztatja ki a Szentháromságot, akiben a személyek a szeretet egységében vannak jelen. Isten lényege a szeretet. Így a bűn lényege a szeretet hiánya, a szeretet megsértése (KEK 1849). A bűn elkövetésével nem egyszerűen törvényeket hágunk át, nem kultikus, jogi, erkölcsi szabályokat szegünk meg. Sem leendő elsőáldozóknak, sem felnőtteknek nem szabad úgy beszélni a bűnről, mintha az csupán „Isten parancsainak megszegése” volna.

Erkölcstani mozaik

Az Ószövetségben egy csodaszép folyamatot látunk: ahogy tisztul az istenkép, úgy tisztul az emberkép is – és ezzel párhuzamosan a bűnről alkotott felfogás is.

A legkorábbi időktől igaz, hogy az ószövetségi nép mindent Isten tekintélye alatt értelmezett: az élet teljes egészében Isten előtti terület, nincs profán világ. Így a jogi, a kultikus és az erkölcsi szabályok is az egyetlen Istenre vezethetők vissza, s ezek megsértése közvetlenül az egyetlen Isten megsértésének számít.

Erkölcstani mozaikok

Az ember természete nyers, ennélfogva értelmezésekor számos véglet irányába lehet elcsúszni. A keresztények szerint az emberi természet teljessége Krisztusban ragyogott fel, amit az unio hüposztatika dogmája rögzít. Jézus karácsonykor felvette az emberi testet, belépett a történelmiségbe; a színeváltozás ünnepén emberi természetén átragyogott az isteni természete; egész életében, halálában és feltámadásában megdicsőítette az emberi természetet. A keresztény gondolkodás alapvetően Krisztus felől értelmezi az emberi természetet, s nem a biológia, az állatok, vagy egy testfelejtő idealizmus felől közelít hozzá.

Erkölcstani mozaikok

Az ember kettős természetéből a biológiát túlhangsúlyozó véglet a naturalizmus, a szellemiséget túlhangsúlyozó másik véglet pedig a spiritualizmus. Míg a spiritualitás alatt a teljes ember (aki testi is) igaz lelkiségét értjük, addig a spiritualizmus olyan szélsőség, mely szinte „testfelejtő”. Ez az ideológia az ember valódi természetének a „szellemiségét” tartja, s képviselői úgy vélik, az ember „liberális nyitottság”, „lezáratlan szabadság”, aki bárhogyan dönthet önmagáról, a test, a történelem, az anyag csupán illúzió. A spiritualizmus számára nem fontos a családfa, a nemzeti hovatartozás, a vallási gyökerek, a népi kultúra, sőt, még a nemi identitás sem. Mindenről dönthetek, holnap lehetek akár más nemű is.

Erkölcstani mozaikok

Izgalmas dolog figyelni, mi mindenre mondják az emberek: „ez csak természetes”. Válaszolhat valaki így például akkor, amikor felveszi a földről az elejtett szemüvegem, de akár egy nemi erőszak elkövetője is hivatkozhat arra, hogy tette a „természet rendje” szerint való. Vajon mi dönti el, hogy igazából mi a természetes vagy éppen természetellenes? Miféle „természet” szempontjait kell érvényesíteni? Az embernek valójában kettős természete van: lábával a földön áll, fejével a felhőket súrolja. Azaz az emberi természetnek létezik egy biológiai, anyagi oldala, de van egy lelki, teológiai, spirituális oldala is. A végletek mindig abból adódnak, ha e kettő közül csupán az egyiket veszik figyelembe.