„elmennek a harangok”

A magyar nyelv nyomában egy moldvai csángó faluban – Hatalmas port ver fel a kisbusz, amikor végigszáguld a falu kavicsos-poros „főutcáján”. Esteledik. A falubeliek már hazafelé tartanak. Egy ember útnak indítja a tehenét, az már magától hazamegy. Egy meseszép szőke lány az ökröt vezeti, az ökör a szekeret húzza, a szekéren az anyja, a nagyanyja és a kistestvére ül, mellettük a szerszámjaik pihennek. Mára véget ért a munka. „Szóljatok a gyerekeknek, hogy holnap jöjjenek!” – mondja az egyikünk. „Nem is kell azokat hívni! Mikor meglátnak tikteket, mikor eljön az a kocsi, már tudják, mi lesz” – válaszolja legyintve egy fiatalasszony. A káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia karitászcsoportjával Csángóföldön, Moldva legkeletibb csángó településén, a Bákó megyei Magyarfaluban járunk.

“Van pápánk”

II. János Pál, akit Ferenc pápa 2014-ben avatott szentté, 1978 és 2005 között állt a katolikus egyház élén. Szent Péter és IX. Piusz után ő volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő pápa. A Karol Wojtyłából lett II. János Pál a történelem egyik legkedveltebb egyházfője, és tán a legismertebb lengyel a világon. Négyszázötvenöt éve az első nem olasz és az összes addigi között az első szláv pápa. 1978. október 16-án választották meg. Október 22-én, a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. Most a hetvenéves Új Ember korabeli tudósítását olvashatják II. János Pál pápa megválasztásáról. Megtudhatjuk, mikor szállt fel a fehér füst, mit tett a tömeg, amikor a pápa először megjelent a bazilika erkélyén, beiktatási miséjén miért kezdett el könnyezni a szentatya, miért sürgette meg őt a szertartásmester, és pápaként melyek voltak az első szavai az emberekhez.

„Áldott légy, Uram, és minden alkotásod”

Október 4-én Assisi Szent Ferencet, a kereskedők, a szegények, a szociális munkások és a környezetvédők védőszentjét ünnepeljük. Nem véletlen, hogy ezen a napon tartják az állatok világnapját, amikor nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.

Igazi hősök

Látogatás a Tűzoltó utcai gyermekklinika daganatos és leukémiás betegeinél – „Szia, copfos lány!” – szalad oda hozzám egy háromévesforma, rózsaszín fodros ruhás kislány, és már repül is tovább. A nővérkétől cukorkát kap, illedelmesen megköszöni, majd elfoglalja a helyét az egyik ágyon. A nővérke beleszúrja a „pillangót”, hivatalos nevén a branült picinyke testébe, a kislány pedig szó nélkül tűri. Kemoterápiát kap. A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján, daganatos és leukémiás gyermekek között járunk.

„Elhatároztam, hogy küzdeni fogok”

Épp most ért véget az edzése. Az egész napos lábtempózás után is készséggel válaszol a kérdéseimre. Nagyjából kétszer akkora, mint én, mégis már első ránézésre is szelíd, békés, közvetlen, barátságos fiú­nak tűnik, akinek egészen biztosan helyén van a szíve. Tóth Márton a férfi vízilabda-válogatott tagja, néhány hónapja a Ferencváros játékosa, aki egykori csapattársával, jó barátjával, Szivós Mártonnal elhatározta: kerékpárral vág neki a Santiago de Compostelába vezető, közel nyolcszáz kilométeres Szent Jakab-zarándokútnak, vagyis az El Caminónak. Pamplonából indulva Tóth Marci júliusban, Szivós Marci pedig a kazanyi vizes világbajnokságot követően, augusztusban tekerte végig a zarándokutat. Céljuk az volt, hogy segítsenek a daganatos és leukémiás gyermekek kezelésével foglalkozó Tűzoltó utcai gyermekklinikának, illetve az intézményt támogató Őrzők Alapítványnak. A zarándokló vízilabdázók egyikével, Tóth Marcival úton levésről, hitről és küzdelemről beszélgettünk.

Kerékpárral az El Caminón

Gyermekek életéért zarándokolnak a vízilabdázók – Nem mindennapi vállalkozásba fogott a magyar férfi vízilabda-válogatott két Marcija: Szivós Márton és Tóth Márton kerékpárral vágott neki a Santiago de Compostelába vezető Szent Jakab-zarándokútnak, az El Caminónak. Céljuk, hogy segítsenek a daganatos és leukémiás gyermekek kezelésével foglalkozó Tűzoltó utcai gyermekklinikának, illetve az intézményt támogató Őrzők Közhasznú Alapítványnak.

Örökbe fogadva

Négy csodaszép kislány, egy halott édesanya és egy jó barátnő megrendítő története – „Drága barátaim! Annyira hálás vagyok az élet ajándékáért. Az imáitok, a pozitív gondolataitok és az adományaitok betöltötték a szívemet, és megerősítették a lelkemet. Napról napra jobban VAGYOK. Tudom, hogy a gyógyulási folyamat sok időt és türelmet vesz igénybe. Harcos vagyok, és hiszek a lélek erejében és a test csodálatos gyógyulási képességében. Az áradó szeretetért és reményért szeretném kifejezni szívből jövő köszönetemet minden családtagomnak és barátomnak.”

„Szentek” a Balaton-parton

Arcok és vallomások a Shalom közösség siófoki „örömtáborából” – „Szükségünk van reverenda és fátyol nélküli szentekre. Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba járnak, zenét hallgatnak, és a barátaikkal sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik az első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre. (…) Szükségünk van a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni. Szükségünk van kólát és hot dogot fogyasztó, internetező és iPodot használó szentekre. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik az Eucharisztiát, és nem szégyellnek a hétvégén sört inni vagy pizzát enni a barátaikkal. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot. Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok. Szükségünk van olyan szentekre, akik a világban élnek, meg tudják ízlelni a világ jó dolgait, mégsem világiasodnak el.” Ez a többnyire Ferenc pápának, néha II. János Pál pápának tulajdonított írás, amelynek szerzője, meglehet, hogy valójában egy ismeretlen brazil, igencsak aktuális és életszerű: mert akárhogy is, a „shalomosok” épp ilyenek.