„Áldott légy, Uram, és minden alkotásod”

Az állatkertben az 1870-es évektől tartanak elefántokat
Fotó: Fábián Attila (képgaléria)

 

Szent Ferenc apja posztókereskedő volt, Assisi egyik leggazdagabb embere. Ferenc ifjúkorában léha életet élt. Eleinte kereskedő, később lovag akart lenni, a dicsőség és a hírnév vonzotta. Ám egy nap pompás ruháját egy szegény lovagnak ajándékozta. Valami megváltozott a lelkében, és ettől fogva egészen más életet élt. Az apjával és a környezetével való összeütközések után elhagyta a világot, hogy egyedül Istennek szolgáljon. Számára a szegénység volt a hit útja. Bár testben megtörten élt, minden reggel vidáman énekelte az Istent és a teremtést dicsérő Naphimnuszt. Különleges szeretettel fordult minden élőlényhez, így az állatokhoz is, mérhetetlen örömmel és csodálkozással figyelte, és arra buzdította őket, hogy ne szűnjenek meg Istent szeretni. Assisi Szent Ferenc napján sétára hívjuk kedves Olvasóinkat a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol számos veszélyeztetett vagy kihalófélben lévő faj megmentésén fáradoznak.

w_Szurikata1
A szurikáták csapatának egyik tagja mindig figyeli, nem fenyeget-e valamilyen veszély
w_Tunderrozsa2
A világszerte elterjedt, mintegy negyven fajt számláló tündérrózsa az állat- és növénykertben éjjel és borús időben nyílik júniustól októberig

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .