„Szentek” a Balaton-parton
Fotó: Kissimon István (galéria)

 

A brazíliai Katolikus Shalom Közösség Itt kezdődik az öröm jelmondattal július 22. és 26. között Siófokon, a Balaton partjától néhány méterre, Balatonszéplak-felsőn már második alkalommal rendezte meg táborát, az Acamp’s-ot. Sokan a világ számos országában megvalósuló program és a közösséggel való találkozás hatására találtak rá Istenre, és találták meg a helyüket az egyházban. Néhány „shalomos” fiatal az életében, a hitében történt változásról tett nekünk tanúságot.

Fekete-fehér helyett színesben

Daniel Porto Figueiredo (26) a Shalom közösség misszionáriusa. 2013-ban érkezett Magyarországra a 2009 óta hazánkban evangelizáló többi misszionáriushoz. Egy hatgyermekes család második gyermekeként született a brazíliai Fortalezában. Eszébe sem jutott, hogy misszionárius legyen. Egészen 2007-ig.
Fizikát tanultam az egyetemen, mindig is kutató akartam lenni. Családot szerettem volna alapítani, „átlagos” életet élni, de Istennek más terve volt, és utólag azt mondom: az ő terve sokkal jobb volt, mint amit én elképzeltem. Korábban nem igazán voltam hívő, és templomba sem jártam. Hittem ugyan, hogy Isten létezik, de elég távolinak, megközelíthetetlennek éreztem őt. Egy Acamp’s táborban kezdődött minden, nyolc éve ott fordult meg az életem, ott tapasztaltam meg először Isten szeretetét. Aztán az imádságon, a Szentíráson, az Eucharisztián és más embereken keresztül egyre jobban megismertem Istent, és először egy szentségimádáson éreztem a hívást: Isten valóban azt akarja, hogy neki adjam az életem. Így hamarosan beléptem a közösségbe, de mivel nagyon szeretem a családomat, mindig is erős volt a kötelék közöttünk, nem volt könnyű megválnom a szüleimtől és a testvéreimtől. Ugyanakkor azt éreztem, hogy a közösség lesz az új családom. Most itt vagyok Magyarországon, és szeretném továbbadni, amit kaptam. Mások a magyar fiatalok, mint a brazilok, más a vallásosságuk. Nyitottak Jézusra és az evangéliumra, de néha úgy tűnik, nem találják meg az örömet az egyházban. Számomra ez azért furcsa, mert szerintem ott, az egyházban van az igazi boldogság, hiszen ott van Jézus. Sokat gondolkodom azon, hogy miért épp Budapestre küldött Isten, egyáltalán: miért épp a misszióra hívott engem? Úgy érzem, azt szeretné, ha úgy járnék az emberek között, itt, Budapesten is, mint Galileában vagy Jeruzsálemben Jézus. Úgy képzelem, hogy amikor Jézussal találkozott valaki, akkor valami történt vele, valami megváltozott benne. Mindenkinek szüksége van Jézusra, de mi, shalomosok elsősorban a fiatalokért létezünk, a fiatalok evangelizációja a karizmánk. Bár tulajdonképpen mi is a rászorulókkal foglalkozunk. Mert kik is az igazi rászorulók? Szerintünk azok, akik távol vannak Istentől és az egyháztól, és még nem tapasztalták meg Isten szeretetét. Talán mindenünk megvan, mégis úgy érezzük, mintha valami hiányozna az életünkből. Én is így éreztem, és csak akkor jöttem rá, mi hiányzott, amikor megtaláltam Istent. Mintha addig fekete-fehérben láttam volna a világot, onnantól viszont már színesben.  Sok helyen kereshetjük a szeretetet, de aki igazán betöltheti a szívünket, az kizárólag Isten lehet.

Így is lehet szeretni Istent

Tóth Zsófia (28) tanítónő, 2011 óta a Shalom tagja, a közösség zenekarának egyik énekese. A madridi ifjúsági világtalálkozóra Budapestről induló buszon ismerkedett meg két brazil misszionáriussal. Egyszer csak azt vette észre: ideje nagy részét velük tölti.
Nem sokkal a találkozó után kezdtem el a közösségbe járni, és azóta másképpen imádkozom, könnyedebben élem meg a hitemet, még közelebb érzem magamhoz Istent. Katolikus családban nevelkedtem, a szüleim mutatták meg nekem a hitet, azt, hogy így is élhetek. A nehézségek közepette is mindig éreztem, hogy az Úr nem hagy el, megtart engem. A brazil misszionáriusok által viszont egy másfajta oldalról láthattam, hogyan szeret minket Isten, és mi hogyan szerethetjük őt. Meglehet, hogy ha nem ismerem meg a közösséget, nem így éltem volna meg bizonyos dolgokat az életemben. És hát talán a páromat sem ismertem volna meg. Azt hiszem, a lehető legjobb dolog közösségben megélni a hitet, egyszerűen azért, mert minden emberben ott van Isten, és ha nyitott szívvel, őt keresve közeledünk a másikhoz, akkor találkozhatunk vele, és mások történetén át egyre jobban és mindig másként ismerhetjük meg Istent.

Megtaláltam a helyemet az egyházban

Sebestyén Zsófia (23) főiskolára jár, ám a következő évben halaszt, és az olasz misszióba megy, hogy megtudja, mit jelent misszionáriusnak lenni. 2012-ben ismerkedett meg a közösséggel, a tánckar tagja, és egyszer talán ő is misszionárius lesz.
Mondhatni, beleszülettem az egyházba, a szüleim is mélyen vallásosak, és az egész családunk egy közösség tagja. Olyan közösséggel viszont még sohasem találkoztam, mint a Shalom. Már az első imacsoport alkalmával éreztem, hogy otthon vagyok, és könnyedén beilleszkedtem a többiek közé. Egyedül nagyon nehéz megélni a hitet, a többiek tartanak meg, és szerintem az a legfontosabb, hogy egy közösség valóban befogadó legyen. Ezáltal lehet ugyanis a leginkább megtapasztalni azt, hogy Isten is befogad minket. Azóta érzem, hogy megtaláltam a helyemet az egyházban, amióta a Shalom közösség tagja vagyok. Személyes kapcsolatom alakult ki Istennel. Megtanultam imádkozni, és mindinkább abban élni, amit a Shalomban tapasztaltam meg.

Jöhetsz úgy, ahogy vagy

Brenner Bálint (27) állatorvos, néhány éve egy egyetemi evangelizáció alkalmával találkozott a közösséggel. Egy kis időt a spanyol misszióban is eltöltött, és azt mondja, a Shalom hatására sokat változott az élete.
Meglepett, hogy mennyire befogadó a közösség. Nem számít, ki vagy, honnan jöttél, nem kell megfelelned semmiféle elvárásnak, jöhetsz úgy, ahogy vagy. Ami az elmúlt években leginkább megváltozott: az az Isten-kapcsolatom. Persze ebben annak a kármelita atyának is nagy szerepe volt, aki többször tartott tanítást a Shalomban, és aki végül a lelkivezetőm lett. Isten irgalmas szeretetét ismerhettem meg ugyanis általa. Istennel való kapcsolatomban sikerült levetkőznöm a teljesítménycentrikusságot. Megértettem, nem feltétlenül kell tökéletes imákat mondanom ahhoz, hogy Isten meghallgasson, és hogy Isten szeretetét korántsem kell kiérdemelnünk: Isten mindig előbb szeret minket, mint mi őt, és csak úgy, önmagunkért szeret bennünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..