Dalok a csodáról

Hazánkban turnézik a holland Shirchadasj & Band gospelegyüttes

Van egy holland gospelegyüttes, amely azért érkezik Magyarországra, hogy koncertjeinek bevételét katasztrófahelyzetet megélt magyar családoknak ajánlja fel. A hatvanfős Shirchadasj & Band április 27. és május 4. között turnézik nálunk, szerte az országban. Csoda című egész estés, interaktív, pantomimot is alkalmazó műsoruk után az együttes tagjai szívesen beszélgetnek a közönséggel: Isten szeretetéről, az evangélium öröméről s minden másról. A koncertsorozat szervezésében öt éve a Magyar Református Szeretetszolgálat, s idéntől a Krédó Alapítvány is segít, melynek fő célja, hogy találkozási pontot teremtsen keresztény fiatalok számára. Bert Leeuwis karnaggyal, az együttes alapítójával, a hazai turné kezdeményezőjével beszélgettünk.

Kövek és ibolyák

Elmélet vagy élet

Nagymamám egy tanyán élt a szüleivel és a testvéreivel, három kilométerre a legközelebbi falutól. Sokat mesélt a gyermekkoráról, arról, hogy mindennap begyalogolt a falusi iskolába, hogy mind a négy sarkát ismerte a tanyához tartozó több mint száz hold földnek, s hogy az apja karórát ígért neki, ha megtömi a libát, de persze sosem lett az üzletből semmi. Elmondta azt is, hogy később be kellett lépniük a téeszbe. „Aki nem akart belépni, megverték – így a mama –, akinek meg nem vót elég termése, azt is.” Járták a gazdák padlásait, és elvitték mindenüket. „Cudar világ vót az, anyukám!”

Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye

Országjáró

A püspök kedvenc étele az étlapon

Ikonokat mutat be a debreceni Ikon étterem: a város díszpolgárait, Pro Urbe-díjjal kitüntetettjeit, büszkeségeit. A vendégek megkóstolhatják az ikonok kedvenc ételeit, s olvashatnak róluk az ikonok falán. Elsőként Aradi Csaba ökológus kedvenc fogása, a báránypecsenye pékné módra került terítékre. A Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója megannyi ritka fajt mentett meg. A következő ikon Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök lesz, aki júniusban tartja aranymiséjét. De vajon mi szerepel majd az étlapon?

A megszólítás művészete

Országjáró

Pro Urbe-díjjal ismerték el Felföldi László plébános munkáját

Közösségépítő munkájáért Pro Urbe-díjat kapott Felföldi László, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa, püspöki helynök, esperes. Kósa Lajos polgármester azon az ünnepi közgyűlésen adta át a kitüntetést, amelyet április 11-én tartottak, Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának napján. 1693-ban I. Lipót király e napon adományozta a kiváltságlevelet a városnak. Az évfordulóról több mint húsz éve Debrecen város napja címmel ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg.

„Isten azt adja meg, amire szükségem van”

Kéz és láb nélkül, de hitben – Interjú Nick Vujiciccsal

Él az arca, beszél a teste. Járkál, ugrál, gesztikulál. Közel húszezer ember hallgatja, általában szájtátva. A kar és láb nélkül született, ausztrál–szerb származású Nick Vujicic április 19-én és 20-án Budapesten, Pécsett és Debrecenben tartott előadást a sérültekkel foglalkozó Nem Adom Fel Alapítvány, az Ez az a nap! rendezvény szervezőirodája és a hátrányos helyzetűeket támogató Szeretet a Válasz Egyesület közös szervezésében. A bevételeket Magyarország első közintézményként üzemelő passzívházának felépítésére fordítják, amely fogyatékossággal élők lakóotthona lehet. Az előadásokon a világ első sérültekből álló gospelkórusa, a Never Give Up Gospel is fellépett. Nick egyik budapesti előadásának most olvasóink is részesei lehetnek. Figyelem, nem valami motivációs előadás következik, azzal az üzenettel: légy pozitív! Ahogy Nick mondja, ha nem felfelé nézünk, nem lesz meg a békénk.

„Az egyház mindig a szegények oldalán állt”

Kétszáz éve született Frédéric Ozanam, a karitász újkori példaképe

„Elfelejtett hős, akinek ma már a nevét sem igen ismerik” – írta róla Rónay György immár több mint fél évszázada. A helyzet azóta sem sokat változott, pedig személye talán ma fontosabb, mint valaha. Van benne ugyanis valami abból a Szent Ferenc-i lelkületből, amely Ferenc pápát is jellemzi. Frédéric Ozanam francia történész, irodalomtörténész, a Páli Szent Vince Társaság alapítója kétszáz éve, 1813. április 23-án született. A bicentenárium alkalmából április 21. és 23. között konferenciát rendeztek a párizsi katolikus egyetemen.

Érlelődő hit

Beszélgetés Orosz Atanáz püspök-exarchával az országos katekumenátus konferencián

Van egy barátnőm, aki gyermekkorában szorgalmasan járt templomba, mostanra azonban eltávolodott az egyháztól. Azt mondta, elege lett belőle, mert szerinte túl sok benne a képmutató. Történetét elmeséltem Orosz Atanáznak, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök-exarchájának is, aki a Magyar Katolikus Püspöki Kar hitoktatási bizottsága által április 15. és 18. között Leányfalun – lelkipásztorok, lelkivezetők és katekéták számára – megrendezett országos katekumenátus konferencia előadója volt. Nem lehet, hogy mielőtt másokat hitre vezetnénk, az egyház hitelességét kellene helyreállítanunk? – kérdezem tőle.

Két születésnap

Akármennyit is törjük rajta a fejünket, soha nem fogjuk tudni pontosan megmondani, mi is a kegyelem. Annyi biztos, hogy nincs benne egy szemernyi kényszer sem. Amikor valahogy éppen azzal futunk össze, akinek a jelenlétére a legnagyobb szükségünk van. Amikor pont az a könyv kerül a kezünkbe, azt a filmet látjuk, amely kizökkenti észjárásunkat a megszokott vágányról, és új pályára állítja. Biztos, hogy mindenki, aki felnőttkorában keresztelkedett meg, fel tudná sorolni azokat a hatásokat, amelyek végül Isten elé vezették. Visszatekintve nem is biztos, hogy elsőre látjuk az összefüggést ezek között. Nekem is sokszor homályos a kép.