A megszólítás művészete

„Üzenete eljut a XXI. század emberéhez” – méltatta a polgármester Felföldi Lászlót, aki tíz éve a debreceni Megtestesüléstemplom plébánosa. Míg 2000ben, a templom építésekor csupán harminc hívő tartozott a közösséghez, addig mostanra mintegy ötszázan lettek. Mint meséli, majdnem minden héten van egy-egy újonnan érkező, aki másoktól hallja, hogy itt szívesen beszélgetnek vele. A plébános szerint évekig, sőt évtizedekig eljárhat valaki úgy a templomba, hogy voltaképpen senki sem szólítja meg. Ám a keresőt nem a „papnak”, hanem az „embernek” kell fogadnia, s először nem Isten szeretetéről kell beszélni neki, hanem annak a szeretetét kell megtapasztalnia, aki beszélget vele. Ehhez persze változtatni kellene a mostanra kialakult egyházképen, befogadó közösségekre volna szükség, hogy az egyházban otthonosan mozgó hívek közössége ne a tékozló fiú történetéből jól ismert nagyobb testvér társasága legyen.


Felföldi László kiemelten foglalkozik a katekumenekkel, vagyis azokkal, akik felnőttként kezdtek rátalálni a hitre, s még csak ismerkednek a plébánia életével. Elsődleges feladatának látja a közösségépítő munkatársak megtalálását és képzését. Figyelni kell azokra, akik maguktól jelentkeznek, s azokra is, akik talán soha nem lépnének ki a padokból, de várják, hogy végre megszólítsa őket valaki – vallja. Mikor a templomba járók észreveszik, hogy mennyien vesznek részt a munkában, úgy érzik, ők is tudnának tenni valamit. A plébános szerint egyébként a temetés az egyik legjobb missziós lehetőség. „A híveim jelentős része a temetésekről van” – árulja el. Ilyenkor ugyanis a legtöbben megszólíthatóbbak, s mi másra lenne szükségük, mint Jézus Krisztus vigasztaló üzenetére.

A plébánián jelenleg huszonkét csoport működik. A családoknak, a nyugdíjasoknak, a katekumeneknek, a liturgikusoknak és az akolitusoknak is van csoportjuk, de létezik szabadegyetem, baba-mama klub és óvodáscsoport is, sőt, akadnak olyanok, akik pszichológiai vagy épp nevelési tanáccsal szolgálnak. Gyakran a gyerekek és a fiatalok is segítenek. Egyesek a szentmisén énekelnek vagy ministrálnak, mások pedig a Facebook-profilt szerkesztik. Felföldi László úgy véli, így mindenki megszokja, hogy van feladata a közösségben, s kialakul az „én plébániám” érzése.

MK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..