Marketing és csend

Legutóbbi ottjártunkkor még magasba emelkedett a daru, felvonulási területnek számított a Hóman-bástya környéke. Most már rendezett a terep, elvetve a fűmag, hogy rövidesen zöld pázsit fogadja a várkörön érkezőt. Az új látogatóbejáraton, amely a világörökségi együtteshez illően szinte láthatatlanul illeszkedik a falba, a korábbi gyakorlattól eltérően a vendégek olyan útvonalon tekinthetik meg Pannonhalmát, nevezetesen a Hómanbástyát az onnan nyíló pazar kilátással, majd a székesegyházat, a kerengőt és a könyvtárat, hogy közben nem zavarják a monostor, valamint a gimnázium életét.

Veiland Lászlótól kérdem: a szakmai szempontokon túlmenően szükséges-e valami sajátos affinitás ehhez a munkához? A megnyerő személyiségű igazgató érti a kérdésben megbúvó utalást: „Ismerve a bencés szellemiséget, nagyon is érthető volt, hogy sem a perjel, Hortobágyi Cirill atya, sem Várszegi Asztrik főapát úr nem kérdezte meg tőlem, mely felekezethez tartozom, vagy egyáltalán bármilyen kapcsolatban állok-e a Mindenhatóval. Ilyen munkát nyilván akkor vállal el valaki, ha római katolikus hívőként valamilyen kapcsolat fűzi ahhoz a világhoz, amelyet a bencések képviselnek.” Majd tárgyilagosan hozzáfűzi: „A bencéseknél az innováció, az újítás mellett a tradíció, a hagyomány dominál, s az innováció olykor – a lényeg megtartása mellett – felülírja a tradíciót. Így formálódik az az egységes szemlélet, amely ma – az én beosztásomból és feladatomból úgy látom – Pannonhalmát jellemzi.”


A külső várkörön, kellemes, fákkal szegélyezett sétaúton érjük el a bástya támfalába illeszkedő bejáratot. Évente mintegy százhúszezer turista fordul meg az apátságban, s belátom, egyre sürgetőbbé vált, hogy ez a nagy forgalom ne zavarja a monostor megszokott életét.

Az audioguide segítségével – magyarul talán elektronikus idegenvezetőnek nevezhető a kis készülék, amelyet belépéskor kapnak a látogatók – úgy haladhatunk végig, mintha múzeumot tekintetnének meg. Miközben Pannonhalma ma is él és lüktet (talán soha ennyire), falai között megismerhető az egész magyar múlt – hiszen Pannonhalma léte és története egészen a 996-os esztendőig nyúlik vissza.

A várkörön közben diákok „előznek” minket. Gyakran találkozni itt velük, hiszen ez az egyik bevett – és kedvelt – futópályájuk. A bejáratnál megtudjuk, a magyaron kívül kilenc nyelven szolgál az elektronikus idegenvezető: angol, német, japán, szlovák, olasz, spanyol, holland, francia és orosz szó tanúskodik a monostor múltjáról és jelenéről. Fölérünk a Hóman-bástya tetejére. A készülék ott kapja az első jelet – aztán a megfelelő helyeken a továbbiakat –, s máris mondja a tudnivalókat a vendégnek. Közben a mintegy húsz méter magas lépcsőházban – lift is működik! – megtekinthetjük az építkezés során kiemelt és bemutatott középkori, illetve barokk falrészleteket.

Az idegenvezetés, magyarázza Veiland László, kétlépcsős: ha valaki részletesebb információkat szeretne nyerni az adott helyszínnel kapcsolatban, megnyomja a kettes gombot, s máris a történelem és a kultúrmúlt közepében érezheti magát.

Belehallgatok a „füles” idegenvezetőbe: a bazilikáról, a bástyáról hallani, Pannonhalma általános történetéről, miután Várszegi Asztrik főapát köszönti a vendéget.
A népbejárón, a pávás bronzkapun át lépünk be a monostor épületébe. A folyosón balra fordulunk, s máris térdet hajtunk a közelmúltban felújított bazilikában. Az altemplomnál megállunk: Szent Márton ereklyéjét és Habsburg Ottó szívurnáját őrzi.

A gyönyörű porta speciosán keresztül jutunk a kerengőbe. Éppen egy iskoláscsoportot vezet körbe a helyi idegenvezető. Veiland László elmondja, a vendégek mintegy hatvanöt százaléka magyar, háromnegyed részben nyugdíjasés iskoláscsoportok.
Kilépve az épületből, a szamárkapun át érjük el a könyvtárat, a híres-nevezetes könyvtárat, amelynek anyaga a kezdetektől végigkíséri az írott magyar történelmet.

A marketingigazgatóval leereszkedünk a Cseider-völgybe. Aki gyalog vág neki, a Viator étterem mögött néhány száz méteres ösvényen érheti el, az autósok Pannonhalma településről bekötőúton juthatnak el a Szent Jakab vendégés zarándokházhoz. Valaha itt tört föl az a forrás, ahonnan szamárháton hordták föl a vizet a fölöttünk magasodó monostorba. Ma korszerű módszerekkel nyerik ki a vizet.

Az apátság – mint Veiland László elmondta – régóta gondolkodott azon, hogy a monostorba érkező látogatóés zarándokcsoportokat, lelkigyakorlatos közösségeket hogyan helyezhetné el a monostor közelében, megfelelő ellátást nyújtva nekik.

Hat épület fogad minket. Az egykori mosóházat megőrizték, felújítva ma hangulatos étteremnek ad helyet. (Nem tévesztendő össze a főmonostorhoz vezető út mentén szembetűnő Viator étteremmel.) A négy vendégházban hatvanhét főt tudnak egy időben elhelyezni, s egy hetvenfős konferenciaterem is készült, amely elsősorban lelki kurzusoknak, lelkigyakorlatos csoportoknak kínál alkalmas helyszínt. Az első házban két hatágyas és egy egyágyas szoba, a többiben három tizenhat ágyas, illetve három kétágyas szoba található. Ifjúsági szálláshely kategóriába tartoznak, ami igen előnyös a pénztárca szempontjából.
A Szent Jakab-házegyüttes fölött, az erdőben – saját költségükön – kápolnát építettek a ház tervezői, kétkezi munkájukkal is hozzájárulva az „ora” (imádkozz) latin kifejezés mellett a „laborában” (dolgozz) is jelen lévő istendicsérethez.

Völgy, csönd, a hely szelleme. Fidél atya, a vendégház igazgatója és a főmonostor vendégpátere a Szent Jakabházhoz készülő honlap születésekor valamiféle szlogenen gondolkodott Veiland Lászlóval: hogyan fogalmazható meg röviden a Cseider-völgy vonzása? S azt találták: a hely csendje.

 Fotó: Cser István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..