– Egyszerre kell megtenni a kettőt. Ha az egyház nem vezetne hitre senkit, megszűnne létezni, s akkor már hiába akarná a hitelességét bizonyítani. A nem misszionáló egyház nem maradna egyház többé. Persze az egyik legfontosabb teendője, hogy hitelességét helyreállítsa. Valamelyik nyugat-európai országban hangzott el néhány éve, a klérussal kapcsolatos botrányok idején, hogy az egyháznak már csak hallgatnia szabad. Meggyőződésem azonban, hogy noha önvizsgálatra van kötelezve, nem némulhat el.
– Sokan csak akkor találják meg az egyházat, ha házasságot szeretnének kötni, vagy a gyermeküket akarják megkereszteltetni. S amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mennek is azután.
– Mind a keresztség, mind a házasság előkészítése nagyon fontos. Hosszabb, komolyabb, alaposabb felkészülési folyamatról van szó, a hitre találást ugyanis nem lehet pontszerűen leírni. Azokat, akik épp csak keresztelkedni jönnek a templomba, más „széljárás” könnyen megszédítheti. S nem játszhatunk struccpolitikát! Látnunk kell, hogy nem folytatható az a gyakorlat, hogy az egyház statisztáljon egy esküvőhöz, amelyet csupán a pompa vagy a szokás kedvéért tartanak a templomban. Komolyan kell venni a jegyes vizsgálatot, hogy láthassuk, érett személyek hoznak meg komoly döntést, s egy életre szól az elkötelezettségük.
– Jellemző napjainkban az is, hogy vannak, akik templomba nem járnak ugyan, de mondják, hogy vallásosak, csak hát a maguk módján. Mi a baj ezzel?
– Ma a szabadság sajátos átértelmezésének vagyunk tanúi. Ha Isten akaratát, valamely kérését nem teljesítjük, az nem pusztán válogatás, hanem lázadás az Úr tekintélye ellen. Nem lehetséges tehát, hogy a tízparancsolatból ötöt elfogadok, a többit meg félreteszem. Ez a szelektálás hibás vallásossághoz vezet. S mi a helyzet azokkal, akik elvakultan hisznek? – Napjainkban a vallási fanatizmus több bajt okoz, mint korábban. Éppen a hiteles, igaz vallásosságtól tart vissza többeket. Rengeteget árt, ha valaki a maga rögeszméi által visszatetszővé teszi az egyházat, Istent, a hitet.
– Milyen hát a helyes vallásosság? Mi tetszhet Istennek? Szentmiséink mintha napi rutinná váltak volna a papok és a hívek számára is. De vajon így képzelte Jézus?
– Hinnünk kell benne, hogy az egyház hitelesen közvetíti Isten akaratát. Nyilván nem arra hív, hogy unott, monoton formákat megrögzötten ismételgessünk, de világos állásfoglalását a hit engedelmességével kell tudomásul vennünk. Diákkoromban például egyszer – társaim biztatására – fellázadtam a gondolat ellen, hogy a szentmisének csak a templomban a helye. Idővel azonban benő az ember feje lágya, és rádöbben, hogy Isten házát azért szentelték fel, hogy ott végezzék a liturgiát, hisz a szakrális tér mégiscsak élőbb, jobban illik az istentisztelethez, mint a profán tér.
– A katekumenek már ismerkednek a hittel. De mi a helyzet azokkal, akiknek semmi affinitásuk sincs a valláshoz? Ők hogyan vezethetők a hitre?
– Türelemmel, fokozatosan. Általánosabb receptnek azt javaslom, hogy imádkozzunk ezekért az emberekért, s foglalkozzunk velük. Egy jól eltalált gesztussal, a megfelelő pillanatban akár megtérésre is indíthatunk másokat. Az egyház soha nem az erőszakos térítés, hanem a szelíd rábeszélés módszerét követte. Közösségként tudunk igazán kampányolni. De nem is kampány ez, hisz az igazi közösség természetes vonzerejével szólítja meg a keresőket.
– Előadásában arról is beszélt, hogy a kereszteléskor a katekumen hitének nem kell tökéletesnek, érettnek lennie, utána viszont érlelődnie kell. Lehet valaha tökéletes a hitünk?
– Szent Pál óta tudjuk, hogy lehet, ugyanakkor a tökéletes hit nem sokat ér, ha nem társul tökéletes szeretettel. Leginkább tehát ebben kell fejlődnünk.
– Szerintem a világ legnehezebb dolga szeretni…
– Legalábbis tartósan. Olykor megy az embernek, de az, hogy a kudarcokat elviselve, viszonzás nélkül tegye, végtelenül nehéz.
– A szeretet mindent eltűr, ugye. Keresztényként tehát sohasem csaphatunk az asztalra?
– Komolyan kell vennünk a szeretet feltétlenségét. Ha Isten nem ezt akarná, nem engedte volna a szeretethimnuszban ilyen abszolút módon megfogalmazni. Amíg az ember nem tud egyaránt mindenkit szeretni, addig nem tökéletes a szeretete. Sohasem fáradhatunk hát bele a szeretetbe, kétezer éve ez az egyház küldetése. Isten kegyelméből lehetünk képesek rá, magunktól nem.
Fotó: Kissimon István
