Érlelődő hit

– Egyszerre kell megtenni a kettőt. Ha az egyház nem vezetne hitre senkit, megszűnne létezni, s akkor már hiába akarná a hitelességét bizonyítani. A nem misszionáló egyház nem maradna egyház többé. Persze az egyik legfontosabb teendője, hogy hitelességét helyreállítsa. Valamelyik nyugat-európai országban hangzott el néhány éve, a klérussal kapcsolatos botrányok idején, hogy az egyháznak már csak hallgatnia szabad. Meggyőződésem azonban, hogy noha önvizsgálatra van kötelezve, nem némulhat el.

Sokan csak akkor találják meg az egyházat, ha házasságot szeretnének kötni, vagy a gyermeküket akarják megkereszteltetni. S amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mennek is azután.

– Mind a keresztség, mind a házasság előkészítése nagyon fontos. Hosszabb, komolyabb, alaposabb felkészülési folyamatról van szó, a hitre találást ugyanis nem lehet pontszerűen leírni. Azokat, akik épp csak keresztelkedni jönnek a templomba, más „széljárás” könnyen megszédítheti. S nem játszhatunk struccpolitikát! Látnunk kell, hogy nem folytatható az a gyakorlat, hogy az egyház statisztáljon egy esküvőhöz, amelyet csupán a pompa vagy a szokás kedvéért tartanak a templomban. Komolyan kell venni a jegyes vizsgálatot, hogy láthassuk, érett személyek hoznak meg komoly döntést, s egy életre szól az elkötelezettségük.

Jellemző napjainkban az is, hogy vannak, akik templomba nem járnak ugyan, de mondják, hogy vallásosak, csak hát a maguk módján. Mi a baj ezzel?

– Ma a szabadság sajátos átértelmezésének vagyunk tanúi. Ha Isten akaratát, valamely kérését nem teljesítjük, az nem pusztán válogatás, hanem lázadás az Úr tekintélye ellen. Nem lehetséges tehát, hogy a tízparancsolatból ötöt elfogadok, a többit meg félreteszem. Ez a szelektálás hibás vallásossághoz vezet. S mi a helyzet azokkal, akik elvakultan hisznek? – Napjainkban a vallási fanatizmus több bajt okoz, mint korábban. Éppen a hiteles, igaz vallásosságtól tart vissza többeket. Rengeteget árt, ha valaki a maga rögeszméi által visszatetszővé teszi az egyházat, Istent, a hitet.


Milyen hát a helyes vallásosság? Mi tetszhet Istennek? Szentmiséink mintha napi rutinná váltak volna a papok és a hívek számára is. De vajon így képzelte Jézus?

– Hinnünk kell benne, hogy az egyház hitelesen közvetíti Isten akaratát. Nyilván nem arra hív, hogy unott, monoton formákat megrögzötten ismételgessünk, de világos állásfoglalását a hit engedelmességével kell tudomásul vennünk. Diákkoromban például egyszer – társaim biztatására – fellázadtam a gondolat ellen, hogy a szentmisének csak a templomban a helye. Idővel azonban benő az ember feje lágya, és rádöbben, hogy Isten házát azért szentelték fel, hogy ott végezzék a liturgiát, hisz a szakrális tér mégiscsak élőbb, jobban illik az istentisztelethez, mint a profán tér.

A katekumenek már ismerkednek a hittel. De mi a helyzet azokkal, akiknek semmi affinitásuk sincs a valláshoz? Ők hogyan vezethetők a hitre?

– Türelemmel, fokozatosan. Általánosabb receptnek azt javaslom, hogy imádkozzunk ezekért az emberekért, s foglalkozzunk velük. Egy jól eltalált gesztussal, a megfelelő pillanatban akár megtérésre is indíthatunk másokat. Az egyház soha nem az erőszakos térítés, hanem a szelíd rábeszélés módszerét követte. Közösségként tudunk igazán kampányolni. De nem is kampány ez, hisz az igazi közösség természetes vonzerejével szólítja meg a keresőket.

Előadásában arról is beszélt, hogy a kereszteléskor a katekumen hitének nem kell tökéletesnek, érettnek lennie, utána viszont érlelődnie kell. Lehet valaha tökéletes a hitünk?

– Szent Pál óta tudjuk, hogy lehet, ugyanakkor a tökéletes hit nem sokat ér, ha nem társul tökéletes szeretettel. Leginkább tehát ebben kell fejlődnünk.

Szerintem a világ legnehezebb dolga szeretni…

– Legalábbis tartósan. Olykor megy az embernek, de az, hogy a kudarcokat elviselve, viszonzás nélkül tegye, végtelenül nehéz.

A szeretet mindent eltűr, ugye. Keresztényként tehát sohasem csaphatunk az asztalra?

– Komolyan kell vennünk a szeretet feltétlenségét. Ha Isten nem ezt akarná, nem engedte volna a szeretethimnuszban ilyen abszolút módon megfogalmazni. Amíg az ember nem tud egyaránt mindenkit szeretni, addig nem tökéletes a szeretete. Sohasem fáradhatunk hát bele a szeretetbe, kétezer éve ez az egyház küldetése. Isten kegyelméből lehetünk képesek rá, magunktól nem.

Fotó: Kissimon István