Máté-Tóth András

Parallax – nézetek kora

Amint az ősz a tél felé közeleg, a betakarítás után téli álomra készül a természet. A pihenés ideje közeledik, ám ez csak a látszat, ami az embert illeti. Minden elalvás valamiképpen halál, és minden halál után következik valami. S ebben az ember kiszolgáltatott titokzatos, névtelen és nevesített hatalmaknak. Az ősi kultúrák mindegyike az ébrenlétnél gazdagabb és szinte fontosabb képet festett az álom világáról. Félelmetes szörnyek, rettenetes vágyak, szétesett és valószínűtlenül összeillesztett valóságok váltogatják benne egymást. Az ember csak a XX. század elejétől dől pszichiáterek díványára, hogy álmaival tisztába kerüljön, és megértse jelentésüket. Eladdig kétség nem férhetett hozzá, hogy az álmok az istenség, a szellemek üzeneteit közvetítik. Papok, sámánok voltak hivatottak az álmok értelmezésére, titkaik megfejtésére. Freud filozófiája és lélektani elmélete megfosztotta az álmokat az emberfeletti hatalmaktól. Ő ugyanis a személyiségből és annak torzulásaiból vezette le az álmok értelmét. Jung – éppen ellenkezőleg – misztikus dimenziókat vélt felfedezni az álmokban, és a kiegyensúlyozatlan kollektív tudattalan megnyilvánulásainak tekintette őket.

Parallax – nézetek kora

A modern társadalmat individualista világnak látjuk, ahol a gondolkodás és cselekvés középpontjában az ember, az emberről mint egyénről való gondolkodás áll. Ez az emberközpontú gondolkodás nem olyan régi a történelemben, és nem is jellemző minden kontinens kultúrájára. De a világ gazdagabbik fele az elmúlt száz, kétszáz évben egyre inkább ebben az irányban fejlődött. Olyannyira, hogy a társadalomkutatók mind erőteljesebben vetették fel a kérdést: mi szervezi az embereket közösséggé, társadalommá. Mi tartja össze őket? A válaszok sokfélék, s a róluk való elmélkedés ma is haszonnal járhat.

Parallax – nézetek kora

Sokakat – magánszemélyeket és társadalomkutatókat egyaránt – izgat a kérdés: mivel magyarázható, hogy az emberek életüket, társadalmukat egy bizonyos pontból kiindulva fogják fel, értik meg és mesélik el. Az egyik lehetséges választ erre a komoly kérdésre a sorsesemény szakkifejezéssel leírt jelenség adhatja meg. Ez olyan értelemképződésre utal, amelyet a személy nem képes befolyásolni, s gyakran tetten érni sem; amely számára magától értődő, s az ettől eltérő felfogásokat és magyarázatokat alapvetően idegennek érzékeli, s amely élettörténetében, de legalábbis abban, ahogyan azt felfogja, új kiindulópontot jelent, amelyhez ezt megelőző és ezt követő korszakát viszonyítja.

Parallax – nézetek kora

A teológus olvasó és író ember, szövegek veszik körül. Töprengő, titokban imádkozó. A farizeushoz hasonlít, a törvény és a szent hagyomány értő rendezőjéhez. Nem az affélékhez, akik a nyilvánosság terein lengetik imaszíjukat, hanem a többiekhez, akik az ablakréseken szomorú riadalommal lesik társaik blaszfémiás műsorát.

A teológus ritkán próféta. Nem siethet, és nem emelheti fel a hangját. Iskolamesteres mutatóujjával nem teremthet rendet egyszerre az összevisszaságban. Dolga, sőt mestersége, hogy az egyszer mondott áldott szavak mindig mondott szavak maradjanak. Mindig és mindenkinek. A bentieknek, a kintieknek, és azoknak, akik szerint a bent és kint félálom. A teljes álom ugyanis a viperákon és áspiskígyókon való sebezhetetlen lépkedés, a párduc és a gödölye barátsága.

Parallax – nézetek kora

A magyarországi katolikus egyház tervei között szerepel néhány XX. századi magyar történelmi személy boldoggá, illetve szentté avatása. Elsősorban Mindszenty József bíborosról és Bálint Sándor néprajztudósról ismeretes, hogy a rájuk vonatkozó szükséges dokumentumok összeállítása egészében vagy részben már megtörtént, és folyamatban van az előterjesztés az illetékes vatikáni hivatalok felé.

Parallax – nézetek kora

Úgy tudni, hogy a II. vatikáni zsinat megnyitóján a szervezők három üres széket fenntartottak a romániai delegációnak – az egyiket Márton Áron gyulafehérvári püspöknek. A székeket a zsinat első ülésszakán senki nem foglalta el, mert az akkori román állam nem engedélyezte, hogy bárki részt vehessen Romániából „az imperialista klerikális erők világméretű összefogásában, amelynek célja, hogy kulturális csapást mérjen a haladásra”. Akkoriban így látták a zsinatot az elhárítás tisztjei és szakértői, nemcsak Romániában, hanem nálunk, Magyarországon is. A három üresen maradt szék a Szent Péter-katedrálisban nem csupán a román katolikusok elzártságát jelképezte, hanem számos más országét is – közöttük Magyarországét –, amelyek küldöttei ugyan ott lehettek mind a négy ülésszakon, ám minden jelenlévő tudta, hogy az egyház ezekben a régiókban nem a demokratikus szabadság viszonyai között fejtheti ki tevékenységét.

Parallax – nézetek kora

A modern bürokrácia korát úgy is jellemezhetjük, mint az akták korát. Minden személy, minden ügy, terv és költségvetés külön-külön aktákba kerül, melyek őrzése, forgalmazása egyre komolyabb és bonyolultabb szervezési, úgymond logisztikai feladatot jelent. Annál fontosabb valami ebben a rendszerben, minél több akta kapcsolódik hozzá. Léteznek ügyek, melyeknek aktái külön irattárat követelnek, méterekre, akár több tucat méterre terjedő iratköteggel. Aki az akták helyét ismeri, nélkülözhetetlen az ügyek intézésében. Irattárosok nélkül megáll a gazdálkodás, a tervezés, a termelés és a kormányzás.

Parallax – nézetek kora

Még talán megütközést is kelthet sokakban – hitre, felekezetre való tekintet nélkül –, ha országunk elnevezésével ilyen nyelvi játékot űzünk. Részben jogosan is, hiszen már több mint húsz esztendeje nyugtázhatjuk örömmel és néha keserűséggel is, hogy már nem vagyunk „népköztársaság”, amint voltunk negyven esztendőn át, 1949-től 1989. október 23-áig. Akkor az ország megnevezéséből ünnepélyes méltósággal és rendszerváltó elszántsággal elvontuk a „nép”-et. A mai viszonyok kritikusai meg is jegyezhetik, hogy azóta az ország vezetői mindennel foglalkoznak, csak a néppel nem. Majd újabban kevesebb közös örömmel és büszkeséggel a megnevezésből elvettük a köztársaságot, amit nem lenne tárgyszerű összemosni antidemokratikus, netán diktatórikus szándékokkal. Magyarország lettünk, maradtunk, ami mindig is voltunk.