Madassery Benvin Sebastian SVD

A Szent Gyermekség Műve váci egyházmegyés találkozóján

A találkozó vége felé egy kislánytól megkérdeztem: milyen volt a nap? „Olyan jó volt itt lenni!” – válaszolta. A Váci egyházmegyében működő missziós gyermekcsoportok kis missziósainak negyedik találkozóján valóban jó volt együtt tölteni a napot a gyerekekkel, szüleikkel és rokonaikkal. Idén április 11-én, Patakon gyűltünk össze hálát adni Istennek Beer Miklós püspökkel, az egyházmegye főpásztorával, aki gyermeki szívvel és egyszerűséggel beszélt a szentmisén.

Gondolatok a missziós vasárnapra – és az év többi napjára

Szent II. János Pál pápa szavai jutnak eszembe, melyeket a Redemptoris missio című enciklikájában olvastam: „Még sohasem volt az egyháznak annyi alkalma és lehetősége, mint manapság, hogy az evangéliumot a szó és a tanúságtétel révén minden emberhez és minden néphez eljuttassa” (92. pont). Ugyanakkor, amióta Isten eljött a földre és legyőzte a gonosz hatalmát, vagyis a bűn és a halál kultúráját, azóta a világi erők azon dolgoznak, hogy visszaállítsák azt, különböző taktikákkal akadályozva, hogy az Örömhír eljuthasson az emberek szívébe. Ha leülünk és elcsendesedünk egy kicsit, máris észrevehetjük, hogy időnként bizony bennünk is munkálkodik ez. Jézus ránk bízta az evangélium továbbadását, amit csak a belőle fakadó örömmel tehetünk meg. A gonosz számára azonban ez az Örömhír szomorú hír. Ferenc pápa ezért mondja: nem lehet a kereszténységet úgy élni, hogy állandóan szomorkodunk. Így fogalmazott: „Vannak keresztények, akiknek látszólag »nagyböjti« stílusuk van, húsvét nélkül.”

Verbita kulturális est a centenáriumra készülve

Ferenc pápa apostoli buzdítása, az Evangelii gaudium legfontosabb üzenete, hogy örömmel kell élni keresztény életünket, vagyis sugározzuk a keresztény boldogságot az élet minden területén. A kereszténység ugyanis egy örömteli vallás, mely nem csupán Jézus szenvedésén, hanem feltámadásán is alapul. Nekünk, krisztusi embereknek hivatásunk, hogy megosszuk ezt az örömöt másokkal, s így minden ember részesüljön Jézus tanításának édes és vigasztaló boldogságában.

Az idők teljességében Isten belépett az emberi történelembe, hogy megmutassa gyermekei iránti végtelen szeretetét. Az Isteni Ige Társasága (verbita rend) egy, az európai kereszténység számára meghatározó időben, 1875-ben jött létre. Bár akkoriban Bismarck német kancellár egyházüldözésbe kezdett, és ez sok szenvedést okozott a keresztényeknek – leginkább a katolikusoknak –, Janssen Arnold ebben a nehéz helyzetben sem zárkózott el a Lélek indítása elől. Így kezdődött meg az első missziósház élete az üldözés miatt Hollandiában, a német határ közelében, Steylben. Ezért nevezik a verbitákat német nyelven steyli misszionáriusoknak (Steyler Missionare). Kezdetben voltak olyan egyházi vezetők, akik azt mondták Janssen Arnoldról: „ez az ember vagy bolond, vagy szent”. Isten pedig már néhány évtizeddel később bebizonyította, hogy bizony „bolond”, de „Isten bolondja”. Ezért tiszteljük ma Janssen Arnoldot szentként.

Nagy nap volt április 5-e. A váci egyházmegyei Szent Gyermekség Művének, azaz a Missziós Gyermekek Társaságának tagjai immár harmadik alkalommal gyűltek össze az egész egyházmegyéből Fóton, hogy megünnepeljék küldetésüket. Valódi öröm volt találkozni az Encsről és Rákosszentmihályról érkezett két vendégcsoporttal, amelynek tagjai együtt akarták tölteni velünk ezt a napot. Az egész napos programnak minden szempontból nagy közösségépítő ereje volt. A Szent Gyermekség Műve, amely hatvanhét év kényszerszünet után 2009-ben indult újra, nagy reményeket fűz egy szebb és élő jövőhöz az egyházban. A közel háromszáz gyerek mellett az eseményen részt vett sok szülő, nagyszülő és rokon is, így több mint négyszázan voltunk a fóti templomban és udvarán, amely megtelt a különböző színű pólókba öltözött csapatokkal.

Mostanában ha valaki a misszióról hall, általában rögtön valamelyik távol-keleti vagy afrikai ország jut az eszébe. Ez a tudat az elmúlt évtizedek során nagyon mélyen bevésődött az emberekbe. Itt az ideje annak, hogy lassan töröljük ezt a gondolatot a szívünkből, és helyette új missziós tudattal töltsük meg azt. Az újdonság pedig az, hogy mindenki misszionárius. Ez azt jelenti, hogy ma minden megkeresztelt embernek úgy kell megélnie a keresztény hivatását, hogy ő is misszionárius, ott, ahol éppen van.

Gondolatok hitünk megvallásáról

Ha valaki nem hisz híven és szilárdan, az nem üdvözülhet – mondja Szent Atanáz. Ugyanakkor akik a hitüket nem teszik teljessé, és nem ékesítik fel jó cselekedetekkel, azoknak – mivel a hit cselekedetek nélkül halott – nem nyerhet értelmet a hite, és ez az örök élethez sem lesz elegendő.
A szentatya a 2012. év októberétől meghirdette a hit évét. Vajon miért? Nem hisznek az emberek? Vagy csak azt gondolják, hogy hisznek? Vajon elveszítették a hit örömét, vagy már egyáltalán nem érdekes számukra a hit? Sok kérdés merül fel bennem, amikor azon gondolkodom, miért kellett a katolikus egyház főpásztorának kétezer év elteltével meghirdetnie a hit évét. Meggyőződésem, hogy a szentatya a Szentlélek sugallatára cselekedett, s ez komoly lelkiismeret-vizsgálatra hív bennünket.