Égi barátom

Bodor György plébános és az egész közösség nagy szeretettel fogadott engem, a messzi Keletről érkezett papot. Eleinte még eléggé törtem a magyar nyelvet, de sok lehetőséget és segítséget kaptam feladataimhoz. Kezdetben leírtam és felolvastam a prédikációkat. Sokszor beültem a gyóntatóhelyiségbe, ahova jöttek olyanok is, akik csupán beszélgetni szerettek volna lelki dolgokról.

Az egyik nap belépett a szobába egy férfi. A tekintetéből rögtön éreztem, hogy igaz és őszinte ember. Mint egy kisgyermek, megvallott Istennek mindent, ami nyomasztotta. Magamban arra gondoltam, hogy nem jár messze Isten országától. A gyónás végén kérdezgettem egy kicsit a családjáról és a munkájáról. Nagy szeretettel mesélt az életéről. Ez volt az első találkozásom most már égi barátommal. Mindig tanultam tőle valamit, és most is tanulok, amikor rá gondolok.

Később megkérdezte, elvállalnám-e az ő és felesége lelkivezetését. Szívesen mondtam igent, de csak néhány alkalommal tudtunk találkozni. Csabában e rövid idő alatt olyan embert ismertem meg, aki nem csupán nyelvvel és szóval vallotta meg hitét, hanem teljes szívvel és minden erejével igyekezett azt megélni. Tetteivel és igazsággal dicsőítette Istent. Egész élete és munkássága ma is ezt hirdeti nekünk. Ötvösművészként számos emléket hagyott ránk. „Mester” volt – ahogyan magáról mondta mindig. Elhivatott mesteremberként dolgozott művészete területén, s hivatását a Mester dicsőségére használta.


Idén májusban a Pápai Missziós Művek igazgatóinak konferenciáján vettem részt Rómában. Egyik nap meglátogattuk a Vatikáni Múzeumot. Megcsodáltam a gyönyörű alkotásokat, és elérkeztem arra a helyre, ahol számtalan régi Bibliát és misekönyvet őriznek. Ahogy ezeket nézegettem, egyszerre eszembe jutott Csaba, aki II. János Pál pápának is készített egy csodálatos szépségű és mély ihletettségű borítót az evangéliumoskönyvhöz. Nagy örömömre azóta már Ferenc pápa is használta ünnepi alkalmak során.

Azt hiszem, minden magyar büszke lehet Ozsvári Csabára. Életműve erős hitének, hűségének és az anyaszentegyház iránti szeretetének ragyogó példája. Az Esztergom–budapesti főegyházmegye több alkotását is őrzi. Erdő Péter bíboros XVI. Benedek pápának is ajándékozott egy tőle származó kelyhet.

Amikor Csaba eltávozott körünkből, éppen a pátyi templom főbejáratának elkészítésébe fogott bele. Ám a földi templom kapuját már nem tudta befejezni. Emlékszem Dévay Attila barátom szavaira: „Egyszer a családban Ozsvári Csabáról beszélgettünk, és azt mondtam, nehéz elfogadni a tényt, hogy már nincs velünk. Erre a fiam, Bence megjegyezte: »Isten elhívta őt, hogy javíthassa a mennyország kapuját«.”

Nehéz szívvel gondolok vissza az utolsó találkozásra: 2009 júliusában kaptam egy meghívót a Schönstatt Családmozgalom harmadik szövetségi évfolyamának szentelési ünnepségére, amelyet Óbudaváron tartottak. Nagy örömmel indultam útnak, hiszen Csabáékon kívül más családokat is ismertem a társaságból. Érkezésünk után jókat beszélgettünk, igazi vidámság költözött a szívünkbe. Amikor elkezdődött a szentmise, láttam, hogy Csaba ott ül közvetlenül az oltár előtt, fehér ingben. Különös figyelem látszott az arcán. A szó legszebb értelmében külön fény vette körül. A megszokottól valamiképpen eltérő, szinte ünnepélyesebb volt a jelenléte a szentmise alatt. A végén csak annyit mondtam neki, hogy „ma kicsit más vagy, mint szoktál lenni” – mire ő derűsen elmosolyodott.

A szentmise után el kellett jönnöm. Amint megérkeztem a missziósházba, üzenetet kaptam: „Csaba testvérünk elköltözött az örök hazába.” Életem harmincöt éve alatt talán még soha nem éreztem a szívemben ilyen nagy, több napig tartó, rám nehezedő szomorúságot. Csak nagyon lassan tudtam feldolgozni, hogy testi valójában Csaba már nincs közöttünk.

Több embertől hallottam, és én is tapasztaltam, milyen mély szeretet élt benne az egyház iránt. Ez a mindennapi életében is megmutatkozott, különösen, amikor valaki kedvezőtlen színben akarta feltüntetni az egyházat és papjait – ilyenkor azonnal a védelmükre kelt. Az egyik kedves ismerősöm – Csabának is jó barátja – egyszer azt mondta nekem: „Mi ketten titokban megfogadtuk, hogy soha nem leszünk engedetlenek a főpásztorunkkal és a papjainkkal szemben.” A pápák beszédeit és írásait is mindig nagy figyelemmel kísérte – ismeretei naprakészek voltak e téren.

Minden nemzetnek megvannak a kiválóságai. A magyar nép egyik nagy alakja Ozsvári Csaba ötvösmester, aki csendesen és gyümölcsözően szerette az Istent, és szerette az életet az utolsó pillanatig. Munkájának elismerése volt, amikor idén májusban elnyerte a posztumusz Magyar Örökség-díjat. Ozsvári Csaba július 25-én lenne ötvenéves. Ő már „odafönt” van, idelent pedig alkotásai szüntelenül magasztalják az Istent.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..