Kételkedés és szégyen nélkül

Ezekben a napokban fontos dologra döbbentem rá. Az országban számos helyen megfordulok. Hívnak szentmisét mondani, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartani, ezáltal sok emberrel találkozom – fiatallal és időssel egyaránt. A beszélgetések során azt érzem, hogy a hittel kapcsolatban nagy a zűrzavar az emberekben. Ha megkérdezem őket, kiben hisznek, sokan nem tudnak világos magyarázatot adni. Ez arra utal, hogy egyáltalán nincsenek tisztában a hitigazságokkal, és nagy a szívükben a bizonytalanság és a kételkedés a saját hitükkel kapcsolatban is. Sokan katolikusnak mondják magukat, de nem ismerik az egyház tanítását. Nem érzik a hit erejét és örömét, ezért előbb-utóbb otthagyják az egyházat, a Krisztusba vetett hitet és egyben az örök életre vezető tanítását is.


Manapság sokszor hallom az „új”, lerövidített katolikus köszöntést: „Dicsértessék”. Mire gondolsz? – kérdezem ilyenkor. Ez a köszöntés nagyon gyakori a fiatalok körében. Miért nem tudják végigmondani, hogy: „Dicsértessék a Jézus Krisztus”? Szégyen, vagy talán nehéz számukra kimondani a teljes mondatot? Miért marad el a lényeg: Jézus Krisztus?

Hitünket mindennemű kételkedés és szégyen nélkül kell megvallanunk. „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van” (Mt 10,32–33). Ezért a misszió, kétség nélkül, ma énvelem kezdődik. A legnagyobb missziós terület énbennem van. Először tehát önmagunkat kell misszionálnunk! A hit és a misszió szorosan összefügg egymással: a misszió a hit kérdése. Ha valaki nincs tisztában azzal, ki az, akiben hisz, akkor misszionálni sem tud, mert nincs, amire alapozzon. Ma sokan követik Jézust gondolati, szellemi síkon, tanítását pedig „szupernek” tartják. Jézus azonban nemcsak szellemi követésére szólít minket, hanem egész létünkkel kell követnünk, és még inkább: szeretnünk őt. Más szavakkal kifejezve: szeretetből kell követnünk őt. Nem elég csak „szupernek” mondani a tanítását, hanem tettekre is kell váltani azt. Mátét, a vámost így hívta Jézus: „Kövess engem!” Máté nemcsak meghallotta a hívást, hanem valóban követte is a Mestert: felkelt, és a nyomába szegődött – írja a Szentírás. Jézus követése akkor válik teljessé, amikor egész életemmel követem őt, és szeretetből tettekre váltva élem a tanítását. Ez különbséget jelent több vallásalapítóval szemben.

Itt érdemes átgondolni az első parancsolatot: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” A hangsúly az első szón van: szeresd! Azután következik egy fontos szó: teljes – a parancsolat tehát százszázalékos odaadásra szólít. Mert a Jóisten is így szeret bennünket. Sokszor azon gondolkodom, miért hagyta Jézus a kilencvenkilenc bárányt egyedül, és ment el az egyetlen elveszett után? Azt hiszem, ő mindig és mindenben száz százalékot szeretne. Nem szereti, ha egy százalék is kimarad – Isten a teljességet szereti. Ma sok keresztény kilencvenkilenc százalékot tart meg magának, és egy százalékot ad Istennek. Ez a fajta odaadás nem terem gyümölcsöt, és nem ad értelmet a hitnek. Igen sokan vannak megkeresztelve, de nincsenek eléggé evangelizálva.

Európának lelkiekben kell megkeresztelkednie. Ahogy Nikodémusnak mondja az Úr, hogy újjá kell születnie, nekünk is belülről kell megkeresztelkednünk. Európában a Krisztusba vetett hit válságban vergődik, és ez az emberek életében is meglátszik. A hit válsága az ember válsága, amely egy öncentrikus világot alakít ki, melyben az ember önmagában próbálja megtalálni önmagát, önmaga örömét. Ez a jelenség önpusztító erővel bír. Az igazi hit által az ember ki tud nyílni a Szeretet Istene felé, és a Szeretet sugallata által mások felé.

Amikor a Szeretet Istenébe vetett hit tisztázódik bennem, annak tudatára ébredek, hogy a szeretet egymás felé nyílik ki és irányul, nem csak önmagam felé. Ezarra késztet, hogy bontsam le a bennem lévő öncentrikus falakat, és építsek hidakat a szeretet cselekedetei által. E tett önzetlen szeretetből fakad, s ez jelenti a missziót is. Jézus Krisztus túlcsorduló szeretettel feláldozta életét miérettünk. Benne bízva, és az ő kezét fogva, ebben a missziós hónapban mi is imádkozzunk a missziókért és az ott szolgáló misszionáriusokért. Lehetőségeinkhez mérten segítsük anyagi javainkkal is a missziókat, ezáltal is részesei lehetünk az egyetemes egyháznak. A hit évében tartsunk naponta lelkiismeret-vizsgálatot saját hitünkkel kapcsolatban, és igyekezzünk azt tudatosan megélni egész életünk folyamán.

a szerző a Pápai Missziós Művek igazgatója