„Harambee”: missziós együttműködés Afrikában
Fotó: Peddy Castelino

 

Kérlek, mondj néhány szót magadról!
– Dél-Indiából származom, Karnataka államból, Mangaloore megyéből. Heten vagyunk testvérek, én születtem utolsónak. Az egyik bátyám jezsuita pap, egy nővérem pedig apáca. 2001. április 3-án szenteltek pappá, és mindjárt a kenyai–tanzániai tartományba küldtek. Megtanultam a szuahéli nyelvet, és azóta plébániai szolgálatot végzek.

Mit keres egy Afrikában szolgáló indiai misszionárius Budapesten?
– Már régóta vágytam Európába, szerettem volna megismerni a különböző kultúrákat, és különben is, az afrikai nép Európáról álmodik. Számukra Európa csodálatos világ: úgy gondolják, itt jobbak az emberek a hit vagy a nagylelkűség vonatkozásában is. Ez a kép nagyon mélyen él az afrikaiak lelkében. Gondoltam, jó lenne egy kicsit közelebbről megismerni az európai embereket. Már két hete úton vagyok a kontinensen, Rómába megyek egy kurzusra. Kihasználom ezt az alkalmat, hogy körülnézzek itt.

Jelenleg pontosan hol szolgálsz?
– Tanzániában, Arusha Morombo városában. A Szentháromság-plébánia plébánosa vagyok. Közösségünk mintegy ezerötszáz katolikus családból áll, közel kilencezer hívő tartozik hozzám. Nagyon jó emberek, és kivétel nélkül mindenki jár templomba. Naponta több szentmisét mondok, főleg vasárnapokon. Öröm látni a hitüket, ahogy örülnek egymásnak, és segítik egymást. Jól érzem magam közöttük.

Könnyen befogadtak?
– Az ott élők nagyon tisztelik és szeretik a misszionáriusokat, amiért mindent hátrahagyva eljöttek hozzájuk. Egyszerű emberekről van szó, de soha nem éheztem, mindig hoznak valamit: csirkét, tojást, gyümölcsöket, kukoricát, zöldséget, rizst, olykor pálinkát is. Mindenről gondoskodnak.

Hogyan ünneplitek a missziós hónapot, illetve a missziós vasárnapot?
– Minden szentmise nagy ünnep. Az emberek énekelnek és szépen táncolnak, így dicsérik Istent. Jó látni, milyen élő az egyház, és hogy ők egész létükkel imádják Istent. A missziós hónapra különösen odafigyelnek, mivel a misszionáriusok révén kapták a hitet. Lehetőségeihez mérten mindenki hoz valami adományt a missziók javára. Ahányan csak vannak, a közösség apraja-nagyja, mindenki. Az éppen megszületett kisgyerek kezében is ott látni valami kis ajándékot. Sokan borítékba teszik a pénzadományt, és a kosárba helyezik. Hoznak csirkét és más földi javakat, amelyeket a mise végén árverésre bocsátunk. Az ebből befolyó pénzt a többivel együtt az egyetemes misszió támogatására fordítjuk.
Ezenkívül már régóta létezik egy nagyon szép szokás, amit úgy hívnak, harambee. Ez azt jelenti: összefogni, együttműködni vagy együtt dolgozni. Amikor nagy fel-
adattal kell megbirkózni, mindenki segít, minden erőt megmozgatnak. A misszió nagy munka, ezért természetes, hogy mindenki ad valamit a közösbe. Ez valóban nagyon szép szokás. Úgy érzem, hogy a missziót is a harambee jellemzi, mert mindnyájan testvérek vagyunk Krisztusban, és ahogy tudjuk, segítjük egymást.

Mi volt a legnehezebb időszak a missziód életében?
– Amikor áthelyeztek Kenyából Tanzániába, nem volt templomunk. Egy kis közösségi épületben tartottuk a szentmisét és a találkozásainkat. A sok ember nem is fért be az épületbe. Többen szorgalmazták, hogy építsünk templomot, így meghirdettük a harambee-t. Hihetetlen eredménye volt: hat év alatt felépült egy ezer férőhelyes templom.

151018_missziotamadasMunkás Szent József tiszteletére szerettük volna felszentelni. Eljött a nagy nap, óriási volt a lelkesedés, a készülődés. 2013. május 5-én tartottuk a felszentelést. Az apostoli nuncius, Francisco Padilla is jelen volt több püspökkel és pappal együtt.
Az ünnep kezdetén egy iszlám fundamentalista csoport egyik tagja bedobott a hívek közé egy bombát, ami három ember halálát okozta és többen megsebesültek. Nagy kár keletkezett az épületben, borzasztó volt, amit átéltünk. A halottak között volt egy kislány és egy asszony, akik nem sokkal azelőtt keresztelkedtek meg. Az emberek azt kiabálták: hol van Isten? Annyit dolgoztunk és annyi áldozatot hoztunk, hogy felépüljön a templomunk. Miért engedte meg Isten, hogy ilyen szörnyűség történjen a felszentelés napján? Sok kérdés merült fel az emberekben, és nagyon csalódottak voltak. Próbáltunk segíteni, vigasztalni őket.
Amikor az FBI szakértői megvizsgálták a bombát, a következőket mondták: ez a robbanószerkezet olyan erővel bírt, hogy harmincméteres körzetben mindent el kellett volna pusztítania. Nem értették, hogyan lehet, hogy csak másfél méteres körzetben okozott károkat. Zsúfolásig telve volt a templom. A nuncius, a püspökök, a papok és mi is négy méter távolságra voltunk a bombától. Az egész templom romba dőlhetett volna, és vele együtt pusztulhatott volna rengeteg ember is. De nem így történt. A Jóisten nem engedte meg, hogy ez történjen. Amikor megkaptam a vizsgálat eredményét, és mindezt elmondtam az embereknek, ők is úgy gondolták: van Isten, mert megvédte a templomunkat és annyi hívőt. Az ember pusztítani akart, de Isten akarata erősebb az emberekénél.
151018_misszioeskuvoA történtek miatt új korszak kezdődött az életünkben. Egyre többen keresztelkedtek meg. A hatóság új törvényeket hozott a terrortámadások és elkövetőik ellen. Így éppen az ellenkezője történt, mint amit a merénylők el akartak érni: a hit nem gyengült, hanem erősödött. Ám a legcsodálatosabb az volt, hogy hat hónappal a történtek után meg tudtuk vásárolni azt a földterületet, ahonnan bedobták a bombát, így most már az is a plébániához tartozik. Ez is a harambee segítségével valósulhatott meg.

Most is számolni kell a terrorveszéllyel?
– Ez néhány ember műve. A plébániához tartozó területen olyan családok élnek, amelyek tagjai között muzulmánok és keresztények egyaránt vannak. Előfordul, hogy az apa muzulmán, az anya vagy a gyerekek pedig keresztények. Mindenki a maga hitét vallja. A muzulmánok nagyon tisztelnek minket, velünk együtt ünnepelnek a vallási ünnepeinken, sokan jönnek hozzám szentelt vízért.

A vallási különbözőség nem akadályozza az embereket abban, hogy békében és testvéri szeretetben éljenek. A fundamentalista muzulmánok azonban igyekeznek konfliktusokat szítani a családokban,

így időnként akadnak problémák. Legtöbbször nem igazi vallási meggyőződésből, hanem a pénzért támadnak.

Mit üzensz nekünk, európai híveknek?
–  Tegnap Bécsben jártam, és körülnéztem a városban. Egy parkban leültem egy kicsit pihenni. Észrevettem, hogy nem messze tőlem egy muszlim nő ül fekete ruhában és csadorban. Öt gyerekkel játszott, és együtt ettek. Kicsit odébb a padon ott ült egy fiatal európai nő egy kiskutyával az ölében. Micsoda különbség! – mondtam magamban.
A következőt szeretném üzenni Európának: szilárd családok és gyerekek nélkül Európa jövője bizonytalan. Állatokkal nem lehet országot építeni. Mi Afrikában azt mondjuk: Isten családban él, és a család a közösség középpontjában áll. Azt hiszem, itt az ideje, hogy Európa megértse ezt az igazságot, és cselekedjen.

***
Nekem is alkalmam nyílt arra, hogy meglátogassak egy afrikai országot, egy gambiai missziót. Úgy tapasztaltam, az együttműködés és a család ott is nagyon fontos volt az emberek számára. Közmondásuk szerint „akik gyorsan akarnak menni, azok egyedül járnak, de akik messzire akarnak jutni, azok együtt mennek”. Az eredményes munka titka az együttműködés. Mi is a harambee-t valósítjuk meg, amikor összefogunk egy jó ügy érdekében, mert „jót tenni jó”. A misszióval is tegyünk jót!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.