Őszi sétán
Fotó: Bécsy László

 

Szeretem ezt a madarat, ha találkozunk, mindig megállok, hogy figyeljem egy kicsit. Egyikük az ösvényre szállt, ott keresgélt, de néhány perc múlva visszatért a párja mellé. Majd a szomszédos fára szálltak át, ahol hangos tved-tved hangokkal társalogtak egymással. A csuszka gyakori madár a Normafa környéki öreg fákon, ha erre járok, mindig találkozom vele.
Később harkály kopogott, jó magasan a koronában, percekig tartott, amíg megtaláltam. Nagy fakopáncsra gondoltam, de a távcső lencséjéből egy közép fakopáncs nézett rám. Szorgalmasan véste a kérget, piros sapkás fejét néha felemelte, körülpillantott, aztán dolgozott tovább. Cinegék keresgéltek odafent, egyikük egészen közel került a harkályhoz, de az rá sem pillantott, nem törődött vele. A bokrok alatt fekete rigó dobálta szét csőrével a leveleket. Alájuk pillantott, néha fel is csípett valamit, talán egy pókot vagy csigát, nyelt egyet, majd tovább kutatott. A rigók elsősorban a talajon táplálkoznak, és naponta több négyzetméternyi avart is megforgatnak.
Amíg néztem, eszembe jutott egy augusztusi reggel. A csarnokba menet majd mindig látok a téren fekete rigókat, néha ketten vagy hárman is ugrálnak a fűben. Azon a reggelen egy barna tollruhás tojó egy gilisztával birkózott. Csőrével valahol középen kapta el, de hiába ráncigálta, nem tudta kihúzni a földből, a giliszta keményen kapaszkodott odalent. Szabályos kötélhúzás, helyesebben gilisztahúzás zajlott, a rigó a jó falat reményében szétvetett lábakkal húzta a gilisztát, de nem bírt vele. Közben hárman is megálltak mellettem, együtt láttuk a küzdelem kompromisszumos végét, amikor a giliszta a rigó csőre mellett kettészakadt. Az egyik fele a csőrében lógott, a másik gyorsan visszahúzódott a föld alá. A madár, bár talán kissé csalódottan, de jóízűen lenyelte a neki jutott részt, aztán tovább ugrált a fűben. Fél sikerén felbuzdulva keresgélt, ott láttam akkor is, amikor visszafelé jöttem. Az erdei rigó időközben abbahagyta a levelek forgatását és elrepült. Jött helyette egy szajkó. Világoskék szemével alaposan megnézett, de nem riasztott, megszokta már a kirándulókat. Komótosan megfente a csőrét azon az ágon, amelyiken ült, aztán hang nélkül elrepült. Fehér háta néhány pillanatig még megvillant a fák között, majd eltűnt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.