Lőrincz Sándor

Az ünnepi könyvhétre jelenik meg Vathy Zsuzsa legújabb kötete

Hetvenöt éves lett Vathy Zsuzsa író, aki „becenevét” férjétől, Lázár Ervintől kapta. Így hívják ugyanis A Négyszögletű Kerek Erdő című meseregény egyik alakját. A nemzeti ünnepünk alkalmából idén márciusban a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével kitüntetett írónő maga sem tagadja, hogy egy kicsit valóban szeleburdi, gondatlan és feledékeny, ezért olykor aztán még a virágöntözésről is megfeledkezik – ahogy a kedves meseregény egyik részletében is olvashatunk április 15-i születésnapjáról, Vacskamati virágja címmel.

Komáromi Gabriella irodalomtörténész, aki életművet szentelt a gyermekirodalom „kanonizálásának” – legutóbb Lázár Ervinről és Janikovszky Éváról írt monográfiát –, ragaszkodott ahhoz, hogy az előrehozott születésnapon, melynek ő volt a háziasszonya, köszöntésképpen hangozzék el e részlet, amely szép szerelmi vallomás. Címzettjét, a múzsát és kiváló novellistát a kaposvári Takáts Gyula Emlékházban az Esték Drangalagban című programsorozatban köszöntötte és kérdezte pályáról, írásról, művekről, és e beszélgetésfolyam visszatérő „vendége” volt Lázár Ervin, aki kilenc éve odafentről óvja-vigyázza feleségét.

A csíksomlyói kegytemplom belső terébe szólít bennünket a harang- és az orgonaszó, hogy bibliai történetek és népszokások megelevenítésével, a misztériumjátékok és a népszínművek erejével és imával kísérjük el utolsó útján Jézust. A tanítót, a csodatévőt, a megvetettet, a leköpöttet, ki szenvedésével és halálával megváltotta e bűnös világot. A két-háromszáz éves, Csíksomlyó környékén fellelt, s a ferences szerzetesek által leírt, Balogh Elemér és Kerényi Imre által egységbe „rostált” nagypénteki misztériumjáték-szövegek archaikus népi imádságokkal, betlehemes rigmusokkal kiegészítve, Nagy Viktor rendezésében tárják elénk, miként őrzi az eleven emlékezet Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. S azt, hogy csak a jó és a rossz harcában, az Isten által meghagyott szabad akarat jelenvalóságában élhetjük e földi létet.

Látogatóban K. Siess Zsuzsanna fonyódi ikonfestőnél

Amikor benyitunk a nappaliba, olyan érzésünk támad, mintha egy ortodox templomba érkeznénk. A falakon ikonok tucatjai. Kisebb-nagyobb táblaképek sorakoznak előttünk; némelyektől – mint például a két, Rubljov által is megfestett angyaltól – képtelen megválni alkotójuk. Inkább újabbakat készít, csak hogy mindig otthonában maradjon a mintegy másfél évtizede festett angyalpár. K. Siess Zsuzsanna itt, a szentek társaságában érzi legjobban magát, és egy kicsit szomorú, ha egy-egy kiállítás idejére – még ha csak átmenetileg is – kiürül a lakása, s kénytelen nélkülözni a XXI. századi „ikonosztázt”. Védelmet adó szentjei azonban szerencsére egy idő után visszatérnek hozzá.

Gross Arnold emlékezete

Örökre átszenderült a mesék birodalmába. Tündérország végtelen országútján vele tartanak manói, képeinek pajkos figurái, s kedves virágai is hajbókolnak mesterük előtt, aki már angyalokkal paroláz. Feje fölött örök napsütés, körötte végtelen madárcsicsergés, ám vajmi kevés ideje marad az ámulatra, mert nyomban táncra kérik a gyönyörű tündérlányok, miközben erdők-mezők illatát hozza felé a szél.

Megrendítő – talán ez a legbeszédesebb jelző, amellyel a több mint öt éve halott Tüskés Tibor naplójegyzeteit, vallomásait, leveleit, tárcáit egyberostáló kötetet illethetjük, amely „A csend burka vastagodik” címmel jelent meg a pécsi Pro Pannonia Alapítvány kiadásában. A József Attila-díjas író, irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus soraival a csend burkából üzen. Nekünk, itt maradóknak, akik ismertük, akik őrizzük kézfogását – hogy átadhassuk a következő nemzedéknek. Nem megszakítva az újabb és újabb generációk láncolatát – ahogy maga is gondolkodott, írt és tanított írók, költők egymásra rakódó, egymást gazdagító életművéről, az őszinte baráti jobbok szerepéről, az alkotás szenvedélyéről. A magyar irodalom történetét ugyanis „kézfogások történeteként” fogta fel, csakúgy, mint egyik mestere, Gyergyai Albert, a szintén Somogyból induló író, műfordító, a francia nyelv professzora.