Koncz Veronika

Magyar-filozófia szakos diplomával kerültem az Új Emberhez 2003-ban. Ez idő alatt egy kisebbfajta szamárlétrát jártam be. Sokat tanultam a korban és tapasztalatban előttem járó munkatársaktól, sokat bizonyos helyzetekből, de talán a legtöbbet az interjúalanyaimtól és az olvasóktól. Márai Sándor szerint: „Az élet irtózatos zűrzavarában nincs más menekvés, csak a jól fogalmazott mondat: minden más csak esküszegés vagy halandzsa.” A jól fogalmazott mondatért viszont mindennap meg kell küzdeni. Igyekszem…

Somogyországban jártunk

Szerző:

Szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk idén kora ősszel ismét útnak indult, hogy megismerje Magyarország egyik városát vagy tájegységét. Jártunk már Sümegen, Máriapócson, Tokaj- Hegyalján, Esztergomban. Ezúttal a Kaposvári egyházmegyébe utaztunk, és Somogyország dimbes-dombos tájain barangoltunk, ahol Lőrincz Sándor kaposvári újságíró, lapunk állandó szerzője kalauzolt bennünket.

Első utunk Andocsra vezetett. A mesebeli somogyi dombok közt meghúzódó község Mária-kegyhely. Ám nemcsak a Mária-ünnepek fontosak itt, hanem Assisi Szent Ferenc napja is, hiszen a faluban 1716-tól ferences szerzetesek szolgáltak, és több mint kétszáz éven át az andocsi búcsúk hagyományát is ők ápolták. Ma a hajdani ferences kolostor épületében őrzik a kegytemplom Mária-szobrának ruháit. A szobrot ugyanis időközönként más és más ruhába öltöztetik. Egy ilyen eseménynek éppen tanúi is lehettünk. Szalai Tamás plébános kísért bennünket a nem mindennapi ruhagyűjtemény darabjai között. Taszáron Balás Béla, a Kaposvári egyházmegye püspöke fogadott bennünket, aki a rá jellemző közvetlenséggel és nyitottsággal késő estébe nyúlóan beszélgetett velünk, és válaszolt a kérdéseinkre.

Van Gogh a padlásról

Szerző:

Mindig igazi csemegének számit, ha írók elveszettnek hitt kézirata, zeneszerzők korábban nem ismert műve vagy festők elfeledett kepe egyszer csak előkerül fiókok, pincék mélyéről, vagy éppen lelkes gyűjtők hagyatékából. Ezúttal Vincent Van Gogh egyik festményére bukkantak rá, amely évtizedeken át egy norvégiai padláson porosodott.

Egy norvég iparmágnás vette meg 1908-ban Van Gogh Napnyugta Montmajournal című képet Jens Thiis művészettörténész, az Oslói Nemzeti Múzeum későbbi igazgatójának javaslatara. Svédország francia nagykövete azonban közölte a tulajdonossal, hogy a festmény valószínűleg hamis, mivel nem szerepel rajta a festő aláirtsa. Az, hogy a kép önmagában is szép, bárki is festette azt, a tulajdonost nem hatotta meg. Dühében felvitte a padlásra, es az hosszú évtizedeken át ott is maradt, türelmesen várva a szabadulást.

Szent Jakab Dabason

Szerző:

Felavatták az első Szent Jakab-szobrot Dabason, a Magyar Zarándokút mentén. Bognar Rudolf, a Magyar Zarándokút egyik alapítója és Dabas Város Önkormányzata 2011-ben a spanyolországi Santiago de Compostelában két Szent Jakab-szobrot is készíttetett, amelyek most érkeztek meg. A Magyar Zarándokút gondolata a spanyolországi El Caminon fogant meg.

Különleges árvácskák

Szerző:

Az aluljárókban, bevásárlóközpontokban ritkán választjuk a lépcsőt (főként fölfelé), ha mellette mozgólépcső is felvihet bennünket. Ellustultunk, szebben mondva elkényelmesedtünk. A Volkswagen cég egy nagyszerű ötlettel vette rá a stockholmi ingázókat arra, hogy a lépcsőzést – s ezzel együtt a mozgást – válasszák a kényelem helyett.

„Sokkal tartozunk neki”

Szerző:

Szolzsenyicin, az orosz hazafi

Ha a volt Szovjetunió és vele együtt a kommunizmus működését meg akarjuk érteni, Alekszandr Szolzsenyicin életműve megkerülhetetlen. A Terror Háza Múzeum nemrég nyílt kiállítása a Nobel-díjas író emléke előtt tiszteleg.

Szolzsenyicin élete a XX. századi orosz és európai történelem tragédiáinak tükre. Még kisfiú volt, amikor a templomban épp a szent liturgia alatt szembesült az ateizmus első hadjáratával. Nagyapja „a nép ellenségeként” az állambiztonsági erők cellájában halt meg, apja pedig egy rejtélyes vadászbalesetben. A jó eszű fiú a rosztovi egyetemen fizikusdiplomát szerzett, illetve elvégezte a Moszkvai Filozófiai, Irodalmi és Történeti Főiskolát is.

A közös asztal

Szerző:

Júliusban megnyílt Budapest egyik legszebb részén az Assisi Étterem. A hangulatos vendéglő a Pál-völgyi-barlang közelében, jó levegőn, egy karnyújtásnyira a Budai-hegyek csendjétől, ugyanakkor még a városban várja vendégeit.

A betérőt olaszos hangulatú hely fogadja. Az asztalokon az év utolsó napraforgói mosolyognak a vázában, a falakat itáliai tájkép díszíti, és egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló ikon is, mellette a tau kereszt. Egy polcocskán egy babát is szemügyre vehetünk. Barna ruhája, kedves arca az itáliai szent alakját idézi. Egy másik helyiségben a San Damianó-i feszület függ.

„Donauschwaben”

Szerző:

Fotókiállítás a Néprajzi Múzeumban

A budapesti Néprajzi Múzeumban látható szeptember 8-áig az a két fotókiállítás, amelyek keletkezését majdnem száz év választja el, mégis szorosan összetartoznak. A Duna-háromszögben élő, illetve ott élt, elsősorban német ajkú emberek sorsa köti össze őket. Bemutatják életük összefonódását a magyarokkal, szerbekkel, cigányokkal, horvátokkal, zsidókkal és nem utolsósorban a XX. századdal, amely a Duna menti németeket, vagy ahogyan a köznyelv nevezi őket, a dunai svábokat sem kímélte.

A mesetűz fénye és melege

Szerző:

Beszélgetés Boldizsár Ildikóval

A mese műfaja ma reneszánszát éli. Sorra alakulnak a különböző meseterápiás csoportok, önkéntesek járják mesékkel a kórházakat, és a könyvesboltok kínálatában is egyre több meseelemző munkát találunk. E jelenséget sokan mégis csupán egy újabb önismereti divatnak tartják, még többen egyszerűen csak legyintenek rá, mondván: ki hisz ma a mesékben? A magyar népmese napját szeptember 30-án ünnepeljük. Ebből az alkalomból Boldizsár Ildikó meseterapeutával, számos könyv írójával beszélgettünk. Együtt eredtünk nyomába a fenti kérdéseknek, és indultunk útnak oda, ahol a madár se jár, vagyis a mesék gyönyörű, mindent tudó és gyógyító birodalmába. Tartsanak velünk!

– Hangosak még azok a vélemények, amelyek szerint felnőttként mesével foglalkozni inkább kedves hóbort, mint bölcs tevékenység?

– Sok tévképzet él ma is. Az emberek azt gondolják, hogy a mesék csupán gyerekeknek szóló történetek, nincs közük a valósághoz, és bennük minden csak szép és jó. Ám tudjuk, hogy a XIX. század végéig elsősorban a felnőtt közönség hallgatta a meséket. Aki pedig figyelmesen olvassa őket, rádöbbenhet, hogy a mesehősnek is mindenért meg kell dolgoznia. Semmi sem magától szép és jó a mesékben sem. A történetek végén lévő beteljesüléshez hosszú és viszontagságos út vezet.